A lítiumtól kezdve a ritkaföldfémekig terjedő spektrum: Európa energiastratégiája a jövő fenntartható energiájáért.

Európa fokozza a kritikus nyersanyagok kitermelésére irányuló erőfeszítéseit. A lítiumtól kezdve a ritkaföldfémekig az EU a helyi bányászat fejlesztésére és a környezetbarát ellátási láncok kialakítására összpontosít, hogy mérsékelje az importtól való függőségét. Ez a lépés egyben stratégiai versenyt is jelent az energia- és technológiai önállóság megszerzéséért.

A geopolitikai feszültségek és konfliktusok, például az ukrajnaiak, ráébresztették az EU-t arra, hogy mennyire sebezhető, ha csak egy vagy akár csak néhány országra támaszkodik a kulcsfontosságú erőforrások tekintetében.

Ahogy az orosz gáz esetében, ugyanez a logika érvényes ezekre az úgynevezett kritikus anyagokra, a gazdaság számára nélkülözhetetlen természeti erőforrásokra.

Az Európai Unió célja, hogy önellátását erősítve bővítse hazai nyersanyagforrásait és sokszínűsítse az ellátási láncait. De vajon milyen módon és milyen költségekkel jár mindez? E kérdések köré épül a "Europeans' Stories" című sorozat legújabb epizódja.

Az Európai Unió számára elengedhetetlenek azok a kulcsfontosságú nyersanyagok, amelyek lehetővé teszik a Green Deal klímasemlegességi célkitűzéseinek megvalósítását. E célok között szerepel a digitális átállás, a biztonság és védelem erősítése, valamint az űr- és innovációs ágazatok fejlődése.

Az Európai Unió 34 kulcsfontosságú nyersanyagot jelölt meg, amelyek között szerepelnek a lítium, kobalt, ritkaföldfémek és magnézium.

Sokan olyan ellátási láncokkal dolgoznak, amelyek magas kockázatot rejtenek magukban. Például a globális kobalttermelés 63%-a a Kongói Demokratikus Köztársaság területén zajlik, míg a ritkaföldfémek, amelyeket az állandó mágnesek előállításához használnak, teljes mértékben Kínában kerülnek finomításra.

2024-ben az EU elfogadta a kritikus nyersanyagokról szóló törvényt a hazai stratégiai nyersanyag-kapacitás növelése érdekében.

A jogszabály értelmében 2030-ra az Európai Uniónak saját éves szükségletének 10%-át képesnek kell lennie helyben előállítani, 40%-át feldolgozni, és 25%-át újrahasznosítani. Emellett fontos, hogy az EU éves szükségletének legfeljebb 65%-a származhat egyetlen külföldi forrásból.

A cseh-német határ mentén elterülő Érchegység történetének szövetébe mélyen belefonódik a bányászat. E tájon az ón- és volfrámkészletek kiaknázása a középkortól kezdődően egészen az 1990-es évekig folyt, egészen addig, amíg a bányászati tevékenység gazdaságilag fenntarthatatlanná nem vált. Ma már csupán egy múzeum tanúskodik e gazdag múlt mellett, de az energetikai átállás új horizontokat nyithat meg, új lehetőségeket kínálva a régió számára.

A lítium kulcsszereplője az akkumulátorgyártásnak, és szakértők véleménye alapján a globális lítiumkészlet körülbelül három-öt százaléka rejlik a csehországi Cínovec település alatt.

A Geomet, egy állami részvétellel működő magánvállalat, éppen egy innovatív termelési lánc kiépítésén fáradozik, amelynek célja a környezetbarát működés. Ez a projekt része annak a 47 stratégiai kezdeményezésnek, amelyet az Európai Bizottság a hazai nyersanyag-kapacitások fejlesztésére jelölt ki.

„Évente körülbelül 3 millió tonna érc kinyerésére számítunk, és körülbelül 30 000 tonna készterméket fogunk előállítani” – nyilatkozta Tomáš Vrbický, a Geomet geológusa.

A vállalat nem csupán az érc bányászatát kívánja megvalósítani, hanem a lítium-karbonát előállítását is, amely a modern akkumulátoripar alapanyaga. Ilyen teljes körű megközelítés, amely az egész folyamatot házon belül bonyolítja le, ritkán látni, hiszen általában harmadik országok bevonására van szükség. Azonban ez a vállalat ambiciózus terve számos kihívást jelent, és valószínűleg jelentősen meg fogja növelni a költségeket is.

Mennyire megvalósíthatóak Európa ambíciói?

2030-ra Európa ambiciózus célt tűzött ki: a kontinens éves energiaigényének 10%-át saját forrásaiból kívánja előállítani, 40%-át házon belül feldolgozni, és 25%-át újrahasznosítani.

Jaromír, a Cseh Földtani Intézet osztályvezetője, kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ezek a célok ilyen rövid időn belül megvalósíthatók lennének.

Ez a célkitűzés sajnos nem tűnik reálisnak, hiszen az Európai Unió kritikus nyersanyagainak egy része nem elérhető az európai kontinensen, és jelenleg nincsenek bányászati tevékenységek ezen anyagok kinyerésére. Jelen állapot szerint nem állítható, hogy a kritikus nyersanyagok egyes fajtáit olyan mennyiségben fogják kezelni, amelyek elérnék az európai fogyasztás 10%-át.

Arra a kérdésre, hogy a kritikus nyersanyagok iránti igény elfeledteti-e Európával a bányászattal járó szennyezést, Gabriel Zbyněk geológus, a Cseh Földtani Intézet munkatársa azt válaszolta, hogy a bányászati módszerek, valamint az európai jogszabályok fejlődtek a bányászat mai felügyeletét és ellenőrzését illetően, és hozzátette: "Az EU-ban nagy szükségünk van ezekre a nyersanyagokra. És valószínűleg kissé álszent dolog azt mondani, hogy itt nincs szükségünk bányászatra, és ha a világon bárhol máshol bányásznak, és úgy, hogy az nem érdekel minket. Különösen akkor, ha nem a mi kertünkben van".

Minden ásványi kincs kitermelése elkerülhetetlenül magában hordoz némi környezeti terhelést. Bár teljes mértékben nem tudjuk megszüntetni a szennyezést, törekedhetünk arra, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük azt. Európa előtt álló fontos feladat a megfelelő egyensúly megtalálása a környezetkímélőbb és társadalmilag felelős ipari gyakorlatok iránti igény, valamint az ezekhez kapcsolódó magasabb költségek között.