A Nemzeti Filmintézet véleménye szerint számos okot ad a büszkeségre.
Van mire büszkének lennünk! - így kezdte a Nemzeti Filmintézet azt a közleményét, melyben a támogatásukkal készült filmeket és azok nézettségét ismertették. Mint írják: 2024-ben több mint 50, a Nemzeti Filmintézet (NFI) gyártási támogatásával készült filmet mutattak be: 13-at a hazai mozikban, több mint 40-et pedig a televízióban láthatott a közönség. Az NFI támogatásával készült, 2024-ben bemutatott alkotásokat összesen 575 176 ember látta a mozikban. Az NFI által támogatott filmek közül a legnagyobb sikert a Hogyan tudnék élni nélküled? című film aratta, amely az elmúlt 25 év legnézettebb zenés vígjátéka (december 31-ig 276 237 néző, 2025. január 5-ig több mint 354 000 néző látta).
A legfrissebb közlemény alapján az NFI támogatásával készült, a mozikban debütáló 13 film összesen körülbelül 1,3 milliárd forint bevételt hozott a mozijegyeladások révén.
Az NFI nemrégiben tette közzé legfrissebb adatait, miután napvilágra került, hogy először tavaly tapasztalható volt, hogy a nézők érdeklődése a független filmek iránt meghaladta az állami támogatásban részesülő alkotások iránti kíváncsiságot.
Rév Marcell Emmy-díjas operatőr a Facebookon fel is szólította a Filmintézet vezetőit, hogy adják be a felmondásukat.