Az elhibázott költségvetési tervek a szomszédos országban akár a nyugdíjak befagyasztásához is vezethetnek.


Romániában az új kormány programjának megalkotása során a nyugdíjak és a közszolgálati bérek befagyasztásának lehetősége merül fel, mivel ez tűnik az egyetlen megoldásnak a költségvetésen tátongó hiány kezelésére.

Befagyasztaná az alakulóban levő kormány 2025. január 1-jétől a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat. Mindkét javaslat a költségvetési kiadások mérséklését célzó intézkedéseket tartalmazó sürgősségi rendelettervezet része, melyet még nem hoztak nyilvánosságra.

A még hivatalban levő Ciolacu-kabinet azt tervezte, hogy január 1-től 12 százalékkal megemeli a nyugdíjakat és bérfejlesztést hajt végre bizonyos közalkalmazotti szakmákban dolgozók esetén. Az előbbi intézkedés 19 milliárd lej (1577 milliárd forint), az utóbbi 9 milliárd lej (747 milliárd forint) többletköltséget jelentene a központi költségvetésnek.

A közalkalmazotti bérek befagyasztását a kormányt a 69/2010-es törvény kötelezi. Ez a jogszabály, amely a Pénzügyi-költségvetési felelősség törvényeként ismert, előírja, hogy az állami szektorban be kell fagyasztani a béreket abban az esetben, ha az ország adósságállománya meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) 50%-át. Szeptember végén az államadósság éppen a GDP 53,1%-át érte el.

A nyugdíjak befagyasztására vonatkozó kötelezettséget a jogszabály nem írja elő. A vonatkozó törvény szerint a kormány csak akkor köteles "a közszféra szociális ellátásokkal kapcsolatos teljes költségeit" befagyasztani, ha az államadósság eléri a GDP 55%-át. Ez a helyzet várhatóan csak 2025 első negyedévében fog bekövetkezni - olvasható a Maszol.ro erdélyi magyar nyelvű híroldalán, amely a tervezett intézkedés mögötti körülményeket elemzi.

A nyugdíjak Romániában 2024-ben átlagosan 40%-kal emelkedtek, ami hozzájárul a GDP több mint 8%-át kitevő költségvetési hiányhoz. A kormány egy sürgősségi rendelet keretében tervezi a nyaralási utalványok eltörlését, valamint azt, hogy 2025-től az állami dolgozók ne kaphassanak prémiumot. Az új kormánynak kiemelt feladata az államháztartás stabilizálása, amelynek érdekében jövőre legalább 1,1%-kal csökkenteniük kell a költségvetési deficitet.

Related posts