A titkos ellenség már bennünket foglal el, és csendesen, álcázva támad.

A plasztik korban, amikor már az élelmiszerek nagy része is műanyag csomagolásban jut el a fogyasztókhoz, egyre nehezebb kikerülni, hogy szó szerint bekajáljuk az apró, szabad szemmel nem látható plasztikrészecskéket. Mit tehetünk azért, hogy kevesebb mikroműanyag kerüljön a szervezetünkbe? Mutatjuk.

Egy ideje már széles körben ismert, hogy a műanyagokból származó apró plasztikszemcsék, amelyek használatuk során szabadulnak fel, a humán szervezetben is jelen vannak. Ezek a mikroméretű, öt milliméternél kisebb részecskék, valamint az ennél is kisebb, szabad szemmel nem látható nanoműanyagok észrevétlenül bejutnak és megtelepednek az élőlényekben. A kutatók figyelmeztetése szerint ez hosszú távon komoly egészségügyi kockázatokkal járhat.

A műanyagokkal való állandó érintkezés egyik legkomolyabb veszélye - legyen szó akár élelmiszerekről, kozmetikumokról, ruházati cikkekről, mindennapi használati tárgyakról vagy azok csomagolásáról - az, hogy a szabad szemmel láthatatlan részecskék belégzéssel, a bőrön vagy a nyelőcsövön keresztül könnyedén bejuthatnak a vérkeringésbe. Innen pedig a test szöveteibe és szerveibe, beleértve az agyat, a szív- és érrendszert, valamint a reproduktív rendszert is, ahonnan nem távoznak. A CNN által közzétett cikkben Leonardo Trasande, a New York-i Egyetem Orvostudományi Karának gyermekgyógyászati kutatásokért felelős alelnöke is megszólalt, aki közel két évtizede vizsgálja a műanyagokkal való folyamatos kapcsolat környezeti hatásait. Az orvos kifejtette, hogy...

Nem csupán a nano- és mikroplasztikák felelősek az irritációért és gyulladásért a szervezetünkben, hanem a műanyagokhoz hozzáadott adalékanyagok is, mint például a ftalátok. Ezeket gyakran használják az élelmiszerek csomagolására szolgáló polivinil-klorid lágyítására, ami tovább növelheti a kockázatokat.

De ugyanez az adalékanyag található számos testápolási termékben is, amelyek használatával mi magunk juttatjuk testünkbe a káros vegyületet. Trasande arra is felhívta a figyelmet, hogy az egészségügyi szempontból aggályosnak tartott adalékanyagok közé tartoznak az alumíninum dobozokban található biszfenolok is, valamint a természetben rendkívül nehezen lebomló, mesterségesen előállított vegyi anyagokok, például a perfluor- és polifluor tartalmú alkil anyagok (PFAS-ok). Ezek egytől egyig hozzájárulhatnak a belső elválasztású mirigyek működését szabályozó endokrin rendszer megzavarásához, ami káros hatással lehet az olyan alapvető életfunkciókra, mint az anyagcsere, a növekedés vagy a szaporodás.

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) is megerősítette, hogy bizonyos élelmiszerekbe a csomagolásuk révén apró műanyagszemcsék kerülhetnek, ám álláspontjuk szerint "a jelenlegi tudományos bizonyítékok nem támasztják alá, hogy az ezekben kimutatott nano- és mikroplasztik mennyisége elérné az egészséget veszélyeztető szintet".

Az első és legfontosabb lépés, amire a CNN által meginterjúvolt szakértő is felhívta a figyelmet, hogy kerüljük a fém- vagy alumínium dobozokban tárolt élelmiszereket, a feldolgozott élelmiszereket és az üdítőitalokat. Trasande hangsúlyozta, hogy ma már léteznek olyan konzervdobozok, amelyek nem tartalmaznak biszfenolt, és természetes gyantával, például oleoresinnel vannak bélelve. Azonban ez az információ gyakran nehezen hozzáférhető a termékek címkéjén, így sokan nem szánnak időt a részletek megismerésére, mások pedig nincsenek tisztában a biszfenol esetleges egészségügyi kockázataival, ezért nem próbálják meg elkerülni az ilyen termékeket. A szakértő azonban megjegyezte, hogy jelenleg nincs megbízható tudományos bizonyíték arra, hogy a biszfenol helyettesítésére használt gyanták teljesen ártalmatlanok lennének, de kétségtelenül jobb alternatívát jelenthetnek a BPA-nál (biszfenol-A).

A tudatos és egészségünk szempontjából legkifizetődőbb döntés viszont az, ha konzerv helyett igyekszünk inkább üveges vagy friss termékeket fogyasztani. Ugyanez érvényes a műanyag csomagolásban kínált élelmiszerekre és üdítőkre is: ha tehetjük minél kevesebbet vásároljunk ezekből.

A tárolás sokak által kedvelt módja a műanyag dobozos megoldás. Csak beledobjuk az ételt, és már mehet is a hűtőbe, a táskába vagy a fagyasztóba. A műanyag edény vitathatatlanul praktikus, mert könnyű, viszonylag egyszerű a tisztítása, és élettartama is ideális - legalábbis ha abból indulunk ki, hogy addig használjuk, amíg csak tudjuk. Arra viszont a szakemberek szerint oda kell figyelni, hogy ezeket soha ne tegyük ki durva hőhatásnak: sem a mikrózás, sem a magas hőfokon dolgozó mosogatógép nem optimális számukra). Emellett érdemes kerülni az ipari tisztítószerekkel történő suvickolást, mert ezek roncsolják a műanyagok felületét, és apró szemcsék leválásához vezetnek - amelyeket aztán lenyelhetünk.

Fontos szempont, hogy milyen típusú műanyagot választunk, hiszen nem mindegy, hogy újra felhasználható vagy éppen ellenkezőleg, kerülendő anyagokról van szó. A csomagolásokon található, háromszögbe zárt számok segítenek azonosítani a műanyagok fajtáit. Például a 3-as szám, amely a polivinil-kloridot jelöli, kifejezetten nem ajánlott, mivel gyakran ftalátokat adnak hozzá, hogy rugalmasabbá váljon. A ftalátokkal való érintkezést számos egészségügyi kockázattal hozták összefüggésbe, többek között a rosszindulatú daganatok, különböző szív- és érrendszeri megbetegedések, asztma, elhízás, sőt, a korai halálozás kockázatával. Emellett a 6-os számú jelzésű polisztirolt tartalmazó műanyag, amelyet eldobható poharakban, evőeszközökben és ételhordókban találhatunk, szintén potenciális rákkeltő hatású, így érdemes elkerülni.

Szakértők véleménye alapján, ha elkerülhetetlen a műanyag használata, akkor kulcsfontosságú, hogy olyan biztonságos típust válasszunk, amely megfelel az előírásoknak. Emellett fontos, hogy a terméket rendeltetésszerűen alkalmazzuk, és rendszeresen tisztítsuk, hogy megőrizzük a higiéniai és egészségügyi normákat.

Holland kutatók 2022-ben mutatták ki, hogy a mikroműanyagok képesek bejutni a tüdőbe, a vérbe, a placentába, de még az anyatejbe is. Az amsterdami Vrije Universiteit munkatársai a vizsgálatukba bevont egészséges felnőttek több mint nyolcvan százalékának vérmintájában találtak mikroplasztikot. Amint arról a ScienceNews a kutatás vezetőjét idézve beszámolt: ma már több mint 9600 féle mikroműanyag létezik. Kémiai összetételük és potenciális toxicitásuk viszont más és más.

Pontos adatokat még a kutatók sem tudnak, de jelenleg is számos vizsgálat zajlik, amelyek eredménye egyre nagyobb rálátást biztosít erre a kutatási területre. Egy, a Toxicological Sciences című szaklapban megjelent tanulmány szerzői például a reprodukcióra fókuszálva speciális tömegspektrometria módszerrel azt igyekeztek kimutatni, hogy kutyák és férfiak heréjében hány mikrogrammnyi műanyag lehet. A kutatásba bevont férfiaknál ez a mennyiség 328 mikrogramm, vagyis 0,0003 gramm volt, és a huszonhárom emberi résztvevő szaporítószervében összesen tizenkétféle mikroműanyagot mutattak ki.