A horvát választásokon a részvételi arány alacsonyabb az öt évvel ezelőttihez képest | Demokrata
Délelőtt 11:30-ig a szavazásra jogosult választók 14%-a adta le voksát az urnák mellett. Ezzel szemben 2019-ben, fél tizenkettőig, ez az arány 1,75%-kal magasabb volt az első fordulóban.
A legmagasabb részvételi arányt Észak-Horvátország Varasd megyéjében, a közép-horvátországi Károlyváros megyéjében, valamint Isztria megyében tapasztalták.
A választások nyugalomban zajlanak, rendkívüli eseményről nem érkeztek hírek.
A szavazóhelyiségek reggel 7 órától várják a választókat, és több mint 3,7 millió állampolgár kapott lehetőséget arra, hogy kifejezze véleményét szavazásával.
Ha a nyolc államfőjelölt közül egyik sem kapja meg a választók többségének, azaz több mint 50%-ának támogatását, akkor január 12-én második fordulót tartanak, amelyben a két legtöbb szavazatot elérő jelölt mérheti össze erejét.
A szavazópolgárok 19 óráig adhatják le voksaikat. A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló exitpolleredményeket közvetlenül az urnazárás után hozzák nyilvánosságra. Az első részeredmények 20 óra után várhatók.