Az Európai Unió bejelentette, hogy 120 millió eurós humanitárius segélycsomagot indít Gázában, amelynek célja a helyi lakosság megsegítése a súlyos válsághelyzetben.


A brüsszeli hivatalos tájékoztatás alapján a csütörtökön bejelentett segélycsomag révén a 2023 óta Gázának nyújtott uniós humanitárius támogatás összértéke már túllépte a 450 millió eurót.

Az új segélycsomag célja, hogy támogassa az Európai Unió által létrehozott humanitárius légihíd működését, amely eddig már több mint 3800 tonna segélyt juttatott el Gázába.

A közleményben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nyilatkozott, kiemelve, hogy a szerdán létrejött megállapodás az Izrael és a Hamász iszlamista palesztin szervezet között, amely a tűzszünetről és az izraeli túszok szabadon bocsátásáról szól, reményt hoz a térség számára.

A humanitárius helyzet Gázában azonban továbbra is aggasztó - hívta fel a figyelmet. Ezért Európa - amint az uniós bizottság elnöke kiemelte - 120 millió eurós kezdeti segélyt folyósít a több tonna segély szállítása mellett a palesztinok támogatására.

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a segélycsomag egyebek mellett finanszírozni fogja élelmiszerek beszerzését és az alultápláltság elleni fellépést, egészségügyi felszerelés és egészségügyi ellátás biztosítását, valamint az egészségügyi intézmények működését.

Támogatni fogja továbbá a vízellátást, a higiéniai szolgáltatásokhoz való hozzáférést, menhelyek fenntartását a lakóhelyüket elhagyni kényszerülők biztonságos elhelyezése érdekében, valamint védelmi szolgálatásokat a veszélyeztetett gázai lakosság biztonságának és méltóságának szavatolására - írták.

Az EU szorosan együttműködik a helyszínen szolgáló ENSZ-ügynökségekkel és más humanitárius partnerszervezetekkel a segítség gyors eljuttatása érdekében - tette hozzá közleményében az Európai Bizottság.

Related posts