Az ukrajnai konfliktus során Kína tűnik a legnagyobb haszonélvezőnek, mivel a helyzet geopolitikai és gazdasági lehetőségeket teremtett számára.

Online Klasszis Klub élőben Békesi Lászlóval!

Csatlakozzon hozzánk, és ne habozzon kérdezni a korábbi pénzügyminisztertől!

Számos új nagyhatalom jelent meg a térségben, akik különböző eszközökkel próbálják befolyásolni az egyes országok politikai és gazdasági életét. Kik a legfontosabb külföldi szereplők a Dél-Kaukázus országaiban? Tényleg át fogja venni Kína Oroszország szerepét a régióban? Milyen esélyekkel indul az Európai Unió és az Egyesült Államok a befolyásért folyó küzdelemben?

A kínai gazdasági kapcsolatok fejlődése a Dél-Kaukázussal a 2000-es évek elején indult meg, a régió gazdasági növekedésének eredményeként. A Dél-Kaukázus iránti figyelem különösen felerősödött, miután Hszi Csin-ping 2013-ban bejelentette az Övezet és Út kezdeményezést, amely a dél-kaukázusi területet Kína és Európa összekötő lehetséges szárazföldi útvonalaként képzelte el. Ezen elképzelések támogatására számos kínai kutatóintézet hangsúlyozza Kína kulturális és civilizációs örökségének kutatását a Dél-Kaukázusban, valamint a régió országai és Kína közötti közös történelmi kapcsolatok vizsgálatát. A kínai szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy Kína mindig is szoros kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat ápolt a Dél-Kaukázus országival, melyeken a Selyemút haladt, és hangsúlyozzák, hogy ezeket a kapcsolatokat most újra kell építeni és fejleszteni. A jelenlegi kínai kutatásokban a Dél-Kaukázus regionális biztonsága kerül a középpontba. Egyes szakértők a dél-kaukázusi és közép-ázsiai feszültségek kezelésében a "katonai-műszaki szerepvállalás" bővítését javasolják, mivel a térségben dolgozó kínai szakemberek száma folyamatosan növekszik. Ezeket az új helyszíneket inkább "technikai támogató bázisoknak" nevezik, nem pedig katonai létesítményeknek. Továbbá, a kutatások során nem találunk arra utaló információt, hogy a Dél-Kaukázus másodlagos jelentőséggel bírna Kína számára; éppen ellenkezőleg, a térséget kulcsfontosságú szereplőként kezelik a kínai külpolitikában. A vélemények csupán az ország dél-kaukázusi jelenlétének növelésének időzítésében, módszereiben és irányvonalában különböznek. Ezen kívül megfigyelhető, hogy a kaukázusi országokban a kínai kereskedelmi érdeklődés felerősítésének másik alapvető tényezője az, hogy mind az Európai Unióval, mind pedig Oroszországgal preferenciális vámövezetekhez csatlakoztak.

2022-ben Kína a Dél-Kaukázusba irányuló összes befektetés 9,3 százalékát képviselte, ezzel a negyedik helyet foglalva el az EU (29,6 százalék), Oroszország (14,3 százalék) és Törökország (13,9 százalék) mögött. Éves szinten a kínai befektetések körülbelül 800 millió dollárt tesznek ki. Habár a Dél-Kaukázusban végrehajtott kínai befektetések volumene jelentősen elmarad a világ más részein végzett befektetésekhez képest, Peking ittani befektetési politikája kiemelkedő funkcionális jelentőséggel bír. Jelenleg ezek a befektetések nem feltétlenül generálnak maximális kereskedelmi nyereséget, viszont Kína (még ha minimális mértékben is) jelenléte ebben a régióban, amely több szempontból is ígéretes számára, gyorsan növelhető. Valójában ezek a befektetések politikai garanciát jelentenek Kína további helyi jelenlétére, és egyúttal kiterjesztett (multivektorális) lehetőségeket kínálnak a növekedésre. Más szóval, Kína tudatosan átengedi az elsőséget a szomszédos hatalmaknak, ezzel párhuzamosan azonban megőrzi versenyelőnyét, amelyet különböző eszközökkel, például jelentős infrastrukturális és energetikai beruházások révén viszonylag gyorsan képes megerősíteni. Megfigyelhető, hogy Kína gazdasági, technológiai, közlekedési és befektetési területeken inkább visszafogott, miközben komoly képességeket tart fenn a közlekedési és logisztikai szektorban való gyors előrehaladásra. Az orosz-ukrán háború következtében Kína elvesztette a fő stratégiai útvonalait Oroszországon keresztül Európa felé, ezért új politikai realitásokat kellett kialakítania. Ennek fényében a dél-kaukázusi új közlekedési projektek elindítása és a meglévők korszerűsítése prioritássá vált. Kétségtelen, hogy Kína a térség multivektorális külpolitikai stratégiájának egyik legnagyobb támogatója és nyertese. Ezen kívül Kína minden érintett ország jó kapcsolatainak ápolására törekszik, még akkor is, ha politikai vagy történelmi konfliktusok állnak fenn közöttük. Ezt bizonyítja, hogy Kína többször is támogatta Azerbajdzsán karabahi törekvéseit nemzetközi fórumokon, beleértve az ENSZ-t, miközben Jerevánnal is jó viszonyt ápol. Ugyanakkor látható, hogy amikor Kínának két, egymással ellenséges, de számára semleges vagy baráti ország közötti kapcsolatokról kell döntenie, mindig azt az államot választja, amellyel erősebb gazdasági kapcsolatai vannak. Ezzel igyekszik megóvni ezeket a kapcsolatokat a vitás politikai kérdések okozta esetleges sérelmektől. Kína dél-kaukázusi megközelítése jól példázza, hogy a gazdasági kapcsolatok és az infrastrukturális fejlesztések kulcsfontosságú eszközök a geopolitikai befolyásának kiterjesztésében nemcsak a Dél-Kaukázusban, hanem Eurázsia egész területén is.

Kína a Dél-Kaukázusban is a megszokott gazdaságpolitikáját érvényesíti: számukra kulcsfontosságú a politikai semlegesség és a gazdasági pragmatizmus, ami hozzájárul ahhoz, hogy sok harmadik világbeli autokratikus és diktatórikus rendszerben népszerűséget élveznek. A kínai beruházások és tőkebefektetések mellett nem támasztanak követelményeket az érintett országok politikai rendszereivel kapcsolatban, így nem várják el, hogy azok bármilyen jelentősebb változtatást eszközöljenek saját belső ügyeikben. Más szavakkal, Kína nem demokráciát, hanem tőkét exportál, és cserébe elvárja, hogy az adott ország is a gazdasági realizmust és pragmatizmust képviselje, valamint aktív és harmonikus kapcsolatokat ápoljon vele. Ennek következményeként azok az államok, amelyek jelentős kínai befektetéseket kaptak és kínai befolyás alatt állnak, általában nem, vagy csak nagyon ritkán létesítenek nyílt diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal. Ezen kívül ritkán emelik ki Tibet vagy az ujgurok helyzetét, és diplomáciájukban folyamatosan kiállnak az egy Kína elve mellett.

Egy regionális példa a politika gyakorlati alkalmazására Kína állásfoglalása volt a grúz törvénnyel kapcsolatban, amely sok vitát generált a nemzetközi színtéren. Egyes szakértők úgy vélik, hogy ez a törvény az orosz és belorusz külföldi ügynöktörvények mintájára készült, célja pedig a kormánykritikus sajtó elnémítása. Tbilisziben a kínai nagykövet hangsúlyozta, hogy a törvény "teljes mértékben Grúzia belügyét érinti". Ezzel párhuzamosan a diplomata kiemelte, hogy a kínai kormány "tiszteletben tartja más államok belső ügyeit". "Az, hogy nem avatkozunk Grúzia belpolitikájába, azt jelenti, hogy elismerjük az ország szuverenitását" - nyilatkozta a nagykövet.

Oroszország számára, amely az elmúlt kétszáz évben a Dél-Kaukázus meghatározó hatalmának számított, Kína fokozódó befolyása egyaránt hordoz lehetőségeket és kihívásokat. Moszkva és Peking kapcsolatainak szorosabbra fűzése az utóbbi években, sőt, már több mint húsz éve folyamatosan zajlik, azonban Oroszország nem mentes a gyanakvástól Kína fokozódó jelenlétével szemben Grúziában és Azerbajdzsánban. Ezek az országok Oroszország hagyományos külpolitikai stratégiájában mindig is a saját befolyási övezetének részét képezték.

A Dél-Kaukázus országai és Oroszország között egy jelentős ideológiai párhuzam figyelhető meg: mindkét fél a multipoláris világrend létfontosságú mivoltát hangsúlyozza, és a pragmatikus külpolitikai kapcsolatok kialakítását tűzte ki célul. A régió államai, a Szovjetunió bukását követő, konfliktusokkal terhelt időszakot leszámítva, igyekeztek kiegyensúlyozott viszonyt kialakítani Oroszországgal. Oroszország régóta kulcsfontosságú térségként tekint a Dél-Kaukázusra, mivel saját narratívája szerint ez a "közel-külföld" része. E megközelítés alapján a Dél-Kaukázus – hasonlóan Belaruszhoz, Ukrajnához vagy a közép-ázsiai államokhoz – kulcsszerepet játszik Oroszország politikai, katonai és gazdasági stabilitásának biztosításában. Ennek megfelelően Oroszország nemcsak multilaterális megállapodásokat és szerződéseket (mint például a CSTO vagy az Eurázsiai Gazdasági Unió) köt e régió államaival, hanem különös figyelmet fordít befolyásának megőrzésére és növelésére is a Dél-Kaukázusban.

Oroszország jelenlegi, viszonylagos nemzetközi elszigeteltsége, valamint a belföldi gazdasági nehézségek következtében csupán mérsékelten képes reagálni a térségben megjelenő új nagyhatalmi befolyásokra. Ugyanakkor orosz kutatások hangsúlyozzák a transzkaszpi és dél-kaukázusi szállítási útvonalak politikai és gazdasági potenciálját. Ezek az útvonalak jelentős mennyiségű szállítmányt vonhatnak el az északi folyosóról, ami Oroszország számára jelentős bevételcsökkenést okozhat a tranzitdíjak csökkenése révén. Az orosz szakértők aggodalmukat fejezik ki a kieső bevételek miatt, amelyek a gazdasági helyzet további romlását eredményezhetik.

A dél-kaukázusi befolyásszerzés mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok számára komoly stratégiai kihívásokat jelent. Az Egyesült Államok esetében a helyzetet bonyolítja, hogy a térség iránti közvetlen érdekeltsége viszonylag alacsony, különösen a Trump-adminisztráció idején, amelynek külpolitikája inkább neoizolacionista jellegű volt. Ennek következtében valószínűtlen, hogy rövid vagy középtávon jelentős diplomáciai lépéseket tennének a befolyásuk növelése érdekében a régióban. Bár a Trump-adminisztráció nem mutatott különösebb érdeklődést a Dél-Kaukázus iránt, a már meglévő Kína-ellenes politikájuk jelei, mint például a kulcságazatokra irányuló befektetésekért folytatott versengés, mégis megjelenhetnek a térség országain belül. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy az Egyesült Államok számára a Dél-Kaukázus sohasem volt a legfontosabb prioritás, és valószínű, hogy ez a helyzet a közeljövőben sem fog változni. Ez pedig lehetőséget adhat más hatalmaknak, amelyek aktív vagy passzív érdekeik vannak a régióban, hogy merészebb gazdasági vagy politikai lépéseket tegyenek. Az Egyesült Államok politikai stratégiája a Dél-Kaukázusban elsősorban a katonai és politikai kapcsolatokra támaszkodik, amelyek diverzifikálására összpontosít. Az ország tudatosan háttérben tartja gazdasági és beruházási eszközeit, hogy szükség esetén gyorsan mozgósíthassa azokat pozícióinak megerősítésére.

Az Európai Unió esete más képet fest: az EU rendelkezik közvetlen érdekeltséggel a térségben, ugyanakkor nincs birtokában olyan katonai vagy gazdasági képességeknek, amelyekkel akár ösztönözni tudja vagy nyomást gyakorolna a régió országaira. A térségben az EU alapvetően vásárlói szerepet tölt be és ugyanezt fogja folytatni a jövőben, leginkább az azeri szénhidrogének piacán. Ugyan érkezik jelentősnek mondható befektetés a térségbe az Európai Unió részéről, ugyanakkor az többségében nem alakítható át befolyásolási potenciává. Emellett jelenleg egyik dél-kaukázusi ország sem érdekelt abban, hogy kapcsolatait nagymértékben fokozza az EU-val; gondoljunk csak a tavaly év végi grúz-EU vitákra, amelyek kimenetele az lesz, hogy az ország ideiglenesen felfüggesztette az EU-csatlakozási tárgyalásokat.

A Dél-Kaukázus egyes országait és a térségben jelen lévő három külső aktort megvizsgálva több tanulság is levonható. Egyrészt a régió szerepe közép- és hosszú távon fel fog értékelődni, amelynek indoka leginkább az Oroszországon keresztül haladó szállítási útvonalak nemzetközi szankcionálása. Kijelenthető, hogy ha Oroszország és Ukrajna közötti katonai, illetve az Oroszország és Európa közötti politikai konfrontáció folytatódik, akkor Kína gazdasági jelenléte ebben a régióban évről évre növekedni fog. Objektíven Kína a Dél-Kaukázust új stratégiai tranzitterületnek tekinti az európai és közel-keleti piacok eléréséhez, ami fellendíti a kínai befektetéseket az infrastruktúrába és más ígéretes projektekbe (szénhidrogén-kitermelés stb.) Másrészt látható, hogy a vizsgált külső nagyhatalmak közül egyértelműen Oroszország és Kína tudja leginkább érdekeit érvényesíteni a térségben. Előbbi főként a történelmi kapcsolatok és regionális katonai és gazdasági potenciáljának, utóbbi pedig leginkább beruházási és kereskedelmi képességeinek köszönhetően. Ugyanakkor mindezen befolyásolások vagy azokra tett kísérletek nagymértékű ingadozást mutathatnak mind rövid-, mind hosszútávon, amelyet a térség geopolitikai helyzete és a Dél-Kaukázus országainak belpolitikája és az egymással folytatott kapcsolatok befolyásolnak leginkább. (Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány)