Azbej Tristantot egy nemrégiben megjelent brüsszeli jelentés vallási szélsőségesként azonosította.

Erről maga Azbej Tristan osztott meg bejegyezést közösségi oldalán hétfőn.
"Csak idő kérdése volt, hogy a brüsszeli liberálisok figyelmét felkeltse, hogy a hitünk által vezérelve az ártatlanul üldözött emberek életének és emberi jogainak védelme érdekében tevékenykedünk" - mondta a politikus, majd hozzátette:
"Számukra a sértés a legnagyobb elismerés."
Bejegyzése végén Azbej Tristan háláját fejezte ki mindazoknak, akikkel közösen harcolhat "az igazság és az emberi méltóság védelmében!"
Petri Bernadett miniszteri biztos, akinek neve ugyancsak szerepel a dokumentumban közösségi oldalán az elvakult jelzővel illette a brüsszeli jelentést.
Az a kijelentése hangzott el, hogy...
Egy, az Európai Parlamenthez kapcsolódó fórum 160 oldalon keresztül súlyosan kritizálja az összes magyar és nemzetközi konzervatív szervezetet, azt hangoztatva, hogy az általuk képviselt keresztény értékek szélsőséges fenyegetést jelentenek.
"A jelentés név szerint engem is többször megemlít, mert az MCC egyik brüsszeli rendezvényén felhívtam a figyelmet a Timmermans botrányra, vagyis arra, hogy az Európai Bizottság volt alelnöke saját politikai propagandáját finanszírozta álcivil szervezetek révén, uniós pénzből" - jegyezte meg Petri Bernadett, aki szerint felmerül a kérdés, hogy a brüsszeli jelentéstevők szerint valóban extremizmus-e a hagyományos keresztény értékrend, amire az alapító atyák az EU-t építették, illetve, hogy valóban ott tartunk-e már, hogy Brüsszel meg akar szabadulni a konzervatív értékektől...
Az Index.hu cikke rámutat a dokumentum azon részére, amelyben kiemelik, hogy a Habsburg-Lotaringiai család mai leszármazottai aktív szereplői a genderellenes ideológiák terjesztésének. Mint írták, a család mai tagjai több szinten is részt vesznek a formális kereteken kívüli politikai érdekérvényesítésben: egyrészt mint az Orbán Viktor nevével fémjelzett "autoriter" politika nemzetközi "nagykövetei", másrészt közvetítőként az európai arisztokrata elit köreiben, harmadrészt pedig finanszírozóként, főként katolikus értékrendet képviselő befektetési hálózatokon keresztül.