Azt kérték tőlem, hogy készítsek egy különleges interjút húsvétra... - PestiSrácok

Azt kérték, készítsek egy interjút húsvétra... Kertész Dávid 2025-04-21

Nem is olyan régen egy dühítő cikket írtam, amelyben egy litván férfi kijelentésére reagáltam, miszerint a kárpátaljai magyarok nem szenvednek jogsértésektől, mivel nem hallatják a hangjukat. Emlékszem, hangsúlyoztam, hogy fegyverrel a homlokunkon nem éppen könnyű hangot adni a panaszainknak. Kárpátalja most egyre többször kerül a hírekbe, és mint kárpátaljai magyar, egyrészt kötelességem, másrészt pedig szívügyem is foglalkozni ezzel a témával. Fontos, hogy felhívjuk a figyelmet az otthoniak helyzetére, arra, hogyan érinti őket a háború, hogyan élik meg a mindennapjaikat, és milyen nehézségekkel küzdenek. De van egy komoly gond: míg itt, a távolban, talán szabadabban szólhatunk, szülőföldemen még mindig jelen van a cenzúra.

Húsvét ünnepe van, és ahogy minden egyházi vagy nemzeti jeles nap alkalmával, most is kíváncsiak vagyunk arra, hogy a határ túloldalán élő honfitársaink hogyan emlékeznek meg erről a különleges időszakról, különösen egy háború sötét árnyékában. A sárgatúróval kapcsolatos élményeim, valamint a gyermekkorom két egymást követő húsvétjának emlékei már korábban megosztottam. Őszintén szólva, azon kívül, hogy a nosztalgia és a saját frusztrációim kifejezése - ami abból ered, hogy ismét eltelt egy év anélkül, hogy haza tudtam volna látogatni - nem sok újdonságot tudnék már hozzátenni.

Megpróbáltam egyedi nézőpontból megközelíteni a helyzetet. Felmerült bennem a gondolat, hogy készíthetnék egy interjút valakivel, aki otthon tartózkodik - akár egy pap, tanár, vagy olyan lányok, akik locsolók nélkül maradtak. Kutattam alanyok után, és beszéltem is néhányukkal, de az általuk megosztottakból nem igazán tudtam hosszú írásokat összerakni. Viszont az, amit esetleg nem mondtak el, annál inkább érdekelt. Talán ők maguk is úgy vélték, hogy ezek a részletek nem számítanak, nem elég érdekesek, hiszen a mindennapjaik szerves részét képezik.

A mindennapok szövetében ott található a pap, aki hirtelen a görögkatolikus hitből a pravoszláv irányzat felé fordult, hogy megőrizze az egyházi személyeknek járó kiváltságokat – még mindig magyar nyelven mondja el a miséket. Van egy másik pap is, aki református maradt, ám így már nem részesül a felmentésekben. Ő három faluban tart istentiszteleteket, bár ezek időpontja és helyszíne gyakran változik, mivel el szeretné kerülni az ellenőrző pontok figyelmét.

A mindennapok szövevényes színpadán ott áll az asszony, akinek férje, fia és apja már messze, külföldön dolgoznak, míg egy másik nő szívében a félelem lakozik, hiszen férje és apja a fronton harcol. A férfi, aki a saját lakásának négy fala közé szorult, bujkál, miközben felesége a vécét takarítja, hogy összegyűjtsenek annyi pénzt, amiből legalább a lányuknak egy útlevélre futja (igen, az útlevél megvásárlása nem tréfadolog). De húsvétkor, bármennyire is szorongatja őket a sors, mégis ellátogatnak az ételszentelésre, mert hiszik, hogy lesz valami, amiért érdemes küzdeniük.

A mindennapok szürkeségében él a lány, aki az ünnepeket magányosan kénytelen eltölteni. Ha hazatérne apjához, azonnal feltűnne, hogy valaki tartózkodik a házban, és a hadkiegészítő hivatala szorgosan lesben állna, hogy lecsapjon rá az ünnepi prémium reményében. Eközben a szomszéd fiú nyomaira vadászik az orosz hadifogoly-adatbázisban, hiszen az ukrán hadsereg már nem tudja neki megadni a szükséges információkat. Az ünnepi fények és a zene távolinak tűnnek, ahogy a lány a remény és a félelem határvonalán egyensúlyozik.

A mindennapok szövetébe szőtt hagyományőrző kör most éppen Budapestre érkezett, hogy bemutassa az otthoni népszokásokat. A tagok, akik valaha a saját közösségük szívében éltek, most távol vannak, de a rendezvény mégis megtelik érdeklődőkkel. Azok, akik elmenekültek, legalább egy kis ízelítőt kapnak egykori hazájukból, így a rendezvény nemcsak a múlt emlékét őrzi, hanem új, közös élményeket is teremt.

Készíthettem volna egy interjút. Képzeljünk el egy hosszú beszélgetést valakivel Kárpátaljáról, aki megosztja velünk, mennyire nehéz a helyzete, mégis kitartóan hisz Ukrajna győzelmében és abban, hogy hamarosan véget ér a háború. Írhattam volna egy rövid cikket az ő történetéből, a reményről és a bátorságról, amit átél. De most talán sokkal fontosabb az, amiről ők nem beszélhetnek.

Kép: PS (Katonai sír Kárpátalján)

Persze, szívesen segítek! Milyen témáról szeretnél Facebook hozzászólást írni? Esetleg van valamilyen konkrét üzenet vagy érzés, amit szeretnél kifejezni?

Kapcsolódó témákhúsvétorosz-ukrán háborúVezető