Fedezd fel a vasi klubélet izgalmas pillanatait: a japán Hibushibire zenekar fergeteges koncertje - élménybeszámoló és fotók!
Amikor a mélyből előtör az underground zene varázsa. Most egy falatnyi ízelítőt hoztunk a szombathelyi klubélet pezsgő tortájából. A japán Hibushibire zenekar ragyogott a Végállomás Klub színpadán, és felejthetetlen élményt nyújtott a jelenlévőknek.
Szembeötlő a Szombathely városát átjáró vasárnap este kontrasztja. Ahogy autózok végig a Körmendi úton, csend van. Sehol senki. Nyugalom. Megállok a kavicsos parkolóban, átrohanok a zebrán, majd kinyitom a Végállomás Klub nehéz vasajtaját: Á, tehát itt gyülemlett fel a város összes kieresztendő gőze! Fél nyolc. Páran még a pultnál, pedig a koncertteremben már szokatlan zajokat hallani. Belépek a színpad elé, és látom, magam mögött is szivárognak be a kíváncsiskodók. Nagy zajjal színpadra lép a japán Hibushibire csapat. Az intro után éles váltás, első gondolatom, azta, ez jó! A második pedig, az, hogy mennyire szürreális az, hogy vasárnap este nem tudok venni egy doboz tejet a városban, viszont, ha arra vágyok, japán pszichedelikus-punk-rockot hallgathatok élőben. A harmadik, éppen mielőtt elkapna a flow, az az, hogy milyen jó, hogy van nekünk egy Végállomásunk, ami helyet ad az ilyen igényeknek is! Mert, hogy igény az van, mögöttem a legkülönfélébb kíváncsi emberek állnak, akiken érződik, hogy még ismerkednek a kemény kezdéssel.
Körbenézve egy különös felismerés fog el: ez a hely nem csupán egy zajos zűrzavar, hanem egy gondosan megkomponált kísérleti zenealkotás, ahol a hangszerek és egyéb eszközök tökéletes összhangban működnek együtt. Mélyebbre merülve próbálom meghatározni, milyen műfaji keretek között is helyezhetném el ezt az élményt. Arra a következtetésre jutok, hogy az angol Radiohead és a norvég Mayhem zenei hagyatéka egy különös szerelemgyermeket hozott létre Japánban: ezt a formációt Hibushibire-nek keresztelték. A koncert folyamán, amikor már elhelyezkedünk az apai oldal energikus, de mégis szigorú hangzásának ölelésében, hirtelen előtör az anyai aspektus, és a teremin, e varázslatos hangszer, különleges atmoszférát teremt. A rádióhullámok interferenciájával játszó analóg szintetizátor mellett Kohei Katsuma virtuóz módon szólaltatja meg a kongát. Különösen lenyűgöző számomra Aoi Hama, a női dobos, aki elképesztő intenzitással zúzza szét dobszerkóját, miközben a rózsaszín, macis törölközőjével törli le a homlokáról a verejtéket. Egészen szürreális látvány ez, amely felejthetetlen élményt nyújt.
