A magyar tehetség végre megvalósította álmát, és most a felnőttekkel együtt készül a tavaszi szezonra.
A dán bajnokság éllovasa, a Köbenhavn, pénteken indította el a felkészülést a tavaszi szezonra, melynek keretében a 17 éves magyar középpályás, Németh Hunor is szerepet kapott.
Németh Hunor, az FC Köbenhavn 17 esztendős középpályása még októberben, a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt arról, hogy az őszi szezonban olyan teljesítményt szeretne nyújtani az U19-es bajnokságban, amelynek köszönhetően a téli felkészülést már az első csapattal kezdheti meg. A jelek szerint a korosztályos magyar válogatott labdarúgó kiérdemelte a bizalmat - pénteken már az A-csapat keretével edzett.A dán élvonal listavezetőjénél pénteken álltak munkába a játékosok, a gyakorláson pedig az U19-es dán bajnokság őszi szezonjában egy gólt, valamint három gólpasszt jegyző futballista is részt vett. A tervek szerint a téli felkészülést az első csapattal dolgozza végig, valamint a januári edzőtáborba is elutazik a társakkal.
A dán élvonal listavezetőjénél pénteken álltak munkába a játékosok, a gyakorláson pedig az U19-es dán bajnokság őszi szezonjában egy gólt, valamint három gólpasszt jegyző futballista is részt vett. A tervek szerint a téli felkészülést az első csapattal dolgozza végig, valamint a januári edzőtáborba is elutazik a társakkal.
A labdarúgót már az előző idény záró tétmérkőzésére, a Rapid Wien ellen zajló idegenbeli Konferencialiga összecsapásra is beválogatta Jacob Neestrup vezetőedző az első csapat keretébe.