Egy nő brutális támadás áldozatává vált, és amikor férje próbálta megvédeni őt, őt is súlyosan bántalmazták.
A Salgótarjáni Járásbíróság letartóztatta azt a 18 éves lucfalfai fiatalembert, aki az új év első napján útonállóként rabolta ki egy házaspárt Salgótarján területén. A Nógrád Vármegyei Főügyészség által kiadott tájékoztatás szerint a fiatal férfi január 1-jén, egy helyi vendéglátóhelyen vette észre a párt, akik nem sokkal később gyalogosan indultak haza.
Követte, majd cigarettát kunyerált tőlük, de ők elhárították a kérést. A fiatal ekkor a nő mögé lépett, kutatni kezdett a hátizsákjában, majd magához vette az asszony pénztárcáját és mobiltelefonját. A nő vissza tudta ugyan szerezni az értékeit a támadótól, azonban ököllel nekiesett, így a nő eszméletét vesztve a földre került.
A férj megpróbált a házastársa védelmére kelni, azonban a rabló őt is leütötte. A földön fekvő férfi ruházatából kiesett a 70 ezret érő mobilja, amivel a rabló elszaladt a helyszínről és nem sokkal később egy ezresért elpasszolta egy ismerősének. A megvert nő súlyos, míg a férje könnyebb sérüléseket szenvedett. A bíróság elrendelte a rablással és súlyos testi sértés bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását. A végzés nem végleges.