Európa a békefolyamat destabilizálására törekszik.

A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/vilag/a-beke-ara-2-1045685/

"Azt gondoltam, hogy mostanra már megoldjuk, de rengeteg ott a gyűlölet" - konstatálta kissé lemondóan Donald Trump, hogy az alaszkai majd a washingtoni csúcstalálkozó után ismét folytatódott a szokásos játszma. Az ukrán/európai és az orosz fél egymást vádolják a rendezési folyamat lassításával. Eközben Kijev és Moszkva is egymásra mutogat, próbálva megőrizni Donald Trump jóindulatát, és benntartani Washingtont a békefolyamatban. Mindkét fél le szeretné már zárni ugyanis ezt a háborút, de a saját feltételei mentén, és a kompromisszumoktól jobban tartanak, mint a háború folytatásától. Donald Trump most azt ígéri, két héten belül dönt arról, hogy milyen irányban lép tovább az ukrajnai háború ügyében. "Ez egy nagyon fontos döntést lesz arról, hogy lesznek-e súlyos szankciók, vámok, vagy mindkettő. Avagy semmit nem teszünk, hanem azt mondjuk, a ti harcotok" - fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy a döntése a két oldal hozzáállásán is múlik. "Meglátom majd, hogy kinek a hibája, és melyek az okok" - fejtegette Trump.

Az amerikai elnök csalódottsága teljesen érthető, hiszen számára talán az ukrajnai háború lezárása a legfőbb prioritás. Ennek hátterében nemcsak az áll, hogy alkatából fakadóan a sikerre tör, és az üzleti világ tapasztalataiból adódóan a gyors eredményekre fókuszál. De nem csupán a Nobel-békedíj iránti vágy is motiválja. Donald Trump számára a győzelem kényszerítő erejű, hiszen a háború gyors befejezését ígérte, és ez a cél különösen fontos a 2026-os félidős választások közeledtével. Egy látványos külpolitikai siker javíthatná a republikánusok esélyeit, így a tétjei az ő számára egyre magasabbra emelkednek. Az amerikai elnök számára az is elképzelhetetlen, hogy Ukrajna összeomlása miatt a Nyugat súlyos vereséget szenvedjen el. Egyre valószínűbb, hogy a háború elhúzódásával Kijev egyre kedvezőtlenebb feltételek mellett kényszerül majd békét kötni.

Az európai "tettre készekkel" ellentétben a Fehér Ház azt is látja, hogy a háború eredeti céljait a Nyugat nem érheti el, Oroszországot gyengítheti, de le nem tudja győzni. Közben amerikai szempontból vészesen közel került egymáshoz Moszkva és Peking, és nem csak Kína, de a "globális Dél" is megengedhetetlennek tartja Oroszország vereségét ebben a háborúban. Arról már nem is beszélve, hogy az Egyesült Államok számára Ukrajnánál nagyobb prioritást élvez a Közel-Kelet és a csendes-óceáni térségben érlelődő konfliktus is. Sőt, potenciálisan az orosz-amerikai kapcsolatok normalizálásában is több van, mint a szembenállás ilyen fokú fenntartásában. Tehát Washington úgy gondolkozik, hogy ebből a háborúból mind gazdasági, mind geopolitikai értelemben kihozta, amit lehetett, így ezt a konfliktust el kell engedni, a további terheket Európára kell hárítani, és a lehető legjobb kompromisszumot elérve realizálni kell a hasznot.

Oroszország már azzal a szándékkal tekint a háború lezárására, hogy elkerülje a további mélyebb belesodródást, de csak akkor hajlandó tárgyalni, ha a kitűzött céljainak jelentős részét sikerül elérnie, tehát olyan békét köt, amelyet győzelemként könyvelhet el. A konfliktus eddig is hatalmas emberi és anyagi áldozatokat követelt. Moszkva, akármennyire is nem kívánta, kénytelen volt alkalmazkodni a háború elhúzódásából fakadó kihívásokhoz; a felőrlő hadviselés egyre inkább hozza a várt eredményeket, és indokoltan érezheti úgy, hogy az idő a fronton az ő javára dolgozik. Ugyanakkor a hátországra, különösen a gazdaságra nehezedő nyomás a háború mielőbbi befejezése felé tereli, hiszen az elhúzódás nem csupán a jelenlegi helyzetet nehezíti meg, hanem a jövőbeli globális pozíciókat is veszélybe sodorhatja. Ráadásul Donald Trump esetleges visszatérése új lehetőséget kínál a konfliktus rendezésére és a nagyhatalmi státusz megerősítésére, amit Oroszországnak célszerű lenne kihasználnia.

Moszkva nem teheti meg, hogy minden felelősséget Trump elnökre hárítson. Egyrészt tisztában vannak azzal, hogy az Egyesült Államok sosem volt igazán Oroszország szövetségese, másrészt pedig Trump hazai és nemzetközi helyzete is óvatosságra intette őt. Az orosz diplomácia azonban ügyesen kihasználja Donald Trump sietségét; Alaszkában Vlagyimir Putyin sikerrel érvelt amellett, hogy a tűzszünet helyett a békemegállapodásra kellene összpontosítani, és a katonai helyzet realitásainak elfogadásával lehetne a leghatékonyabban véget vetni a konfliktusnak.

Ennek szellemében Moszkva felvetette a területcsere lehetőségét: a donyecki régió körülbelül 7000 négyzetkilométerének átadásáért cserébe az orosz erők kivonulnának a harkivi, szumi és dnyiprói területeken lévő hozzávetőleg 1500 négyzetkilométeres területről. Donald Trump számára világossá vált, hogy Oroszország nem állhat meg a Donbassz teljes megszerzése nélkül, ami mögött belpolitikai indokok is húzódnak. Putyin közben már nem ragaszkodik a herszoni és zaporizzsjai régiók teljes birtoklásához, és hajlandó a frontvonalak mentén meghúzni a demarkációs vonalat, még azt is elfogadva, hogy Ukrajna bizonyos biztonsági garanciákat kapjon. A teljes demilitarizáció kérdése már nem aktuális, ám Moszkva elutasítja, hogy NATO-tagállamok katonái jelenjenek meg Ukrajnában békefenntartóként. A Kreml csak olyan garanciákat fogadna el, amelyeket az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Kína és Oroszország közösen dolgozna ki Ukrajna számára, és hangsúlyozza, hogy ezek az országok egyenlő partnerként kell, hogy részt vegyenek a tartós béke megteremtésében. Moszkva továbbra is kitart Ukrajna katonai semlegessége mellett, és ahogy Szergej Lavrov külügyminiszter is megjegyezte, az Európai Unió azon törekvései, hogy a NATO Alapokmányának 5. cikkéhez hasonló megállapodásokat kössön az Egyesült Államokkal, nem vezetnek eredményre.

Ukrajna rendkívüli figyelmet szentel Trump elnök kedvező véleményének megőrzésére. Ennek érdekében Volodimir Zelenszkij ezúttal még öltönyt is öltött, és az Ovális Irodában zajló kétoldalú megbeszélés első négy percében tizenegyszer köszöntötte az amerikai vezetőt. A területcsere kérdésében inkább hallgatott, semmint egyértelműen elutasította volna azt, sőt, elfogadta a közös orosz-amerikai álláspontot is, amely szerint a békeszerződés előtt nem várható tűzszünet. A hangsúly inkább a biztonsági garanciákra és az amerikai támogatásra helyeződött. Ennek érdekében európai forrásokból egy 100 milliárd dolláros fegyvervásárlási csomagot, valamint egy 50 milliárd dolláros közös dróngyártási programot is felajánlott "ösztönzőként". Miután Washingtonból visszatért, és az európaiak is elkezdtek ötletelni, Zelenszkij egyre bátrabban kezdte el fellazítani a Fehér Házban kialakult megállapodás kereteit.

Ahogy azt már megszokhattuk, a legfőbb ellenállást ismét az európai "hajlandók" koalíciója mutatja Donald Trump elképzeléseivel szemben. A Fehér Házban a Trump hiúságára építve főként a hízelgés került előtérbe – Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Alexander Stubb finn elnök részvételével még a delegáció összetételét is ennek megfelelően alakították ki. Még azt is kedélyesen tűrték, hogy az amerikai elnök a fogadástól kezdve a várakoztatáson át az ültetésig folyamatosan érzékeltette velük, hol is van a helyük. Az esemény nagy felvonulásával azonban nem csupán Zelenszkijt igyekeztek megóvni a lehetséges hibák elkövetésétől. Minden lehetőséget megragadtak, hogy ellensúlyozzák az alaszkai találkozót, és jelenlétükkel hangsúlyozni kívánták, hogy az európai érdekek figyelembe vétele nélkül nem lehet gyorsan véget vetni a háborúnak. Friedrich Merz, kilépve a bólogató kórusból, még azt is megengedte magának, hogy ragaszkodjon a tűzszünet és a békemegállapodás forgatókönyvéhez.

Bőszen lobbiztak amellett is, hogy az Egyesült Államok is vállaljon valamilyen kötelezettséget a béke fenntartásában, Ukrajna jövőbeli területi integritásának biztosításában. Trump elnök meg is lebegtetett egy nem részletezett légi támogatást, mint ahogy az is egyértelműsödött, hogy a biztonsági garanciák és Ukrajna fenntartásának a költségeit ugyan Európának kell vállalnia, Amerika azonban nem fordul el teljesen Ukrajnától.

A washingtoni zarándoklat legfőbb célja az volt, hogy Európa ne maradjon ki a rendezési folyamatból. A "tettre kész" csoport, Zelenszkijt maga előtt tolva, igyekszik elérni, hogy a béketeremtés asztalánál, akár az Ovális Irodában is, ahol a megalázó oktatási hierarchiában ülnek, részesedést kapjanak. Fontos számukra, hogy globális értelemben ne szoruljanak háttérbe. Donald Trumpnak pedig tudomásul kell vennie, hogy az európaiak nem annyira gyengék, hogy ne tudják lassítani a rendezési folyamatot, így elkerülhetetlen, hogy bizonyos szempontokat figyelembe kell venni az ő érdekeikkel kapcsolatban is.

A washingtoni tárgyalások után a helyzet egyre feszültebbé válik, és a Fehér Házzal való kapcsolattartás során egyre nyíltabban próbálják kifejezni álláspontjukat. Zelenszkijjel együttműködve, ha szükséges, a korrupció és a választások kérdésével is sakkban tartva az amerikai elnököt, kitartóan dolgoznak azon, hogy csökkentsék az orosz befolyást. Trump türelmetlenségére alapozva a területcsere ügye egyre inkább háttérbe szorul, hiszen Kijev és az Európai Unió határozottan elutasítják a területek átadását. A biztonsági garanciák terén pedig olyan javaslatok kerülnek előtérbe, mint az európai békefenntartók jelenléte, a NATO Alapokmánya 5. cikkéhez hasonló megállapodások, vagy az ukrán hadsereg teljes körű felfegyverzése – ezeket Moszkva biztosan el fogja vetni. Emellett az is nyilvánvaló, hogy egy ilyen feszültséggel teli helyzetben nem lehetséges előkészítetlenül lebonyolítani egy háromoldalú találkozót Putyin, Zelenszkij és Trump között.

Így ezzel párhuzamosan felpörgött a médiagépezet is, és a politikusok valamint a fősodor sajtó egymást erősítve igyekeznek bebizonyítani, hogy Vlagyimir Putyin nem akarja befejezni a háborút. A "tettre készek" és Kijev reményei szerint ez cselekvésre fogja ösztönözni az amerikai elnököt, és ismét előtérbe kerül a nyomásgyakorlás Moszkvára. A cél egyértelműen az, hogy Washington ne vonuljon ki a békefolyamatból, Kijevet pedig ne vádolja az előrelépés akadályozásával.

Az európai vezetők stratégiája, hogy folyamatosan Trump kedvében járnak, közben pedig az egyre türelmetlenebb elnököt igyekeznek rávenni a Moszkvával szembeni keményebb fellépésre. Közben - mint a Politico is elismerte - nem azért üdvözlik az amerikai békeközvetítői kezdeményezést, mert hisznek annak sikerében, hanem azért, mert azzal egyértelműen tesztelik az orosz szándékokat. A kidolgozandó biztonsági garanciák pedig reményeik szerint hozzásegítik majd Ukrajnát ahhoz, hogy az erő pozíciójából tárgyaljon.

A fronton elérhetetlen célokat most a tárgyalóasztalnál igyekeznek megvalósítani, miközben a logikus elutasítást ügyesen próbálják Moszkva ellen fordítani. Nem könnyű a helyzetük, hiszen a Trump-adminisztráció, amely hasonlóan pragmatikus és realista nézőpontot képvisel, egy olyan koordinátarendszerben mozog, amely a Putyinnal való kapcsolatokra épül. Ez a megközelítés éles ellentétben áll az európai gondolkodás értékekre és ideológiákra épülő felfogásával, amely inkább a nemzeti és geopolitikai érdekek, valamint félelmek köré épül. Azonban a taktika nem bizonyul teljesen eredménytelennek, hiszen az európai sajtó jelentős része már átvette ezt a narratívát, és még Trump is elismerte, hogy lehet, Putyin elnök nem a legjobb szándékkal ül le a tárgyalóasztalhoz.