Donald Trump és Elon Musk legújabb vitája annyira feszültté vált, hogy már a fenyegetések szintjére is eljutott. A két prominens figura között kialakult konfliktus nemcsak a közvélemény figyelmét keltette fel, hanem komoly aggodalmakat is felvetett a jövő


Ismét heves szóváltás alakult ki Elon Musk és Donald Trump között, miután a techmilliárdos az amerikai elnök új költségvetési törvényjavaslatát bírálta. A Tesla és a SpaceX vezetője már azt is felvetette, hogy a törvény elfogadása esetén egy új ellenzéki pártot hoz létre. Az amerikai elnök viszont úgy látja, hogy a techmilliárdos már így is rengeteg állami támogatást kapott, amit akár felül is vizsgáltathat. Donald Trump szerint amerikai segítség nélkül "Elonnak valószínűleg be kellene zárnia a boltot és haza kellene térnie Dél-Afrikába".

Ismét heves szópárbaj alakult ki Elon Musk és az amerikai elnök között. A szenátus hétfőn vitatta meg Donald Trump új költségvetési törvényjavaslatát, amelyet a techmilliárdos már június elején undorító förmedvénynek nevezett.

Elon Musk szerint a történelem legnagyobb adósságnöveléséről van szó, amely több ezer milliárd dolláros hiányt okozna Amerika költségvetésében. A törvényben az elektromos járművekre szóló fogyasztói kedvezményeket is visszavonnák, amely a Musk érdekeltségébe tartozó Tesla-autógyárat is negatívan érintené.

A milliárdos üzletember konkrét politikai fenyegetést is megfogalmazott: elhatározta, hogy a jövőben azokat a jelölteket támogatja, akik előválasztási kihívóként lépnek fel a törvénytervezetet megszavazó kongresszusi képviselőkkel szemben.

A Tesla vezetője nemrégiben az X-platformján fejtette ki nézeteit egy vitatott törvényjavaslattal kapcsolatban. Kifejezte, hogy amennyiben a javaslatot megszavazzák, elképzelhető, hogy új politikai pártot alapít - írja a CNN.

- emelte ki X-bejegyzésében a techmilliárdos.

Elon Musk véleménye szerint azok a kongresszusi tagok, akik korábban a költségvetési fegyelem bajnokaként tűntek fel, most szégyenkezhetnek, mivel könnyedén rábólintanak a valaha volt legnagyobb államadósság-növelő intézkedéscsomagra. Emellett hangsúlyozta, hogy ha a tervezetet végrehajtják, akkor mindent meg fog tenni azért, hogy a jelenlegi kormányzat a félidős választások során megbukjon.

Az amerikai elnök kedden már Truth Social oldalán vágott vissza a Tesla és a SpaceX vezetőjének. Hangsúlyozta, hogy Elon Musk már jóval a választási kampánya támogatása előtt is tisztában volt azzal, hogy határozottan ellenzi az elektromos autók arányának növelését. Véleménye szerint az ügy amiatt is "nevetséges", mert a kampánya alatt is világosan jelezte az álláspontját. Mint írta, nincs problémája az elektromos autókkal, de szerinte senkire nem kell rákényszeríteni, hogy ilyet vásároljon.

- fejtette ki Donald Trump.

Az amerikai elnök emellett kilátásba helyezte, hogy az úgynevezett kormányzati hatékonysági hivatal (DOGE) felülvizsgálja a korábbi vezetőjének, Elon Musknak nyújtott állami támogatásokat is, "amellyel hatalmas mennyiségű pénzt lehetne megspórolni".

„Nincs több rakéta, nincs több elektromos autó, így országunk jelentős összegeket takaríthatna meg. Talán érdemes lenne megkérni a DOGE-t, hogy alaposan nézze át ezt a kérdést” – fejtette ki Donald Trump.

Elon Musk május végéig egyedülálló kormányzati pozíciót töltött be, ahol a DOGE irányításáért felelt. Feladatai közé tartozott a költségvetési kiadások optimalizálása, valamint a pazarlás és a visszaélések megfékezése.

A techmilliárdos korábban teljes összhangban volt az amerikai elnök politikájával, beleértve a határzárat, és az illegális bevándorlás elleni fellépést. Elon Musk a 2024-es választási kampányban több mint 275 millió dollárral támogatta Donald Trumpot, majd a kormányzat egyik kiemelt szereplője lett.

A Tesla vezére elnöki tanácsadói szerepben dolgozott Donald Trump kormányában, és meghatározó szerepet töltött be a DOGE tevékenységében. Elon Musk számos kabinetüléseken vett részt, majd a Fehér Ház Ovális Irodájában tartott sajtótájékoztatók állandó részvevője lett.

Az amerikai elnök beiktatása után egyre fokozódó kritikák irányultak Elon Muskra, amiért engedély nélkül kezdett el beavatkozni a minisztériumok működésébe, köztük a tömeges elbocsátások ügyébe is.

A vállalat profitja drámai módon, 71%-kal csökkent az első negyedév során, miközben a járművek kiszállítása is 13%-kal visszaesett, így ez lett a cég legrosszabb negyedéve 2022 óta. A Tesla autószalonjai előtt világszerte tiltakozások robbantak ki, amelyek során gyújtogatások és vandalizmus is előfordultak.

Elon Musk májusban bejelentette, hogy hivatalosan is elhagyja a Fehér Házat, hogy több időt szentelhessen a Tesla irányításának. Kifejtette, hogy itt az ideje, hogy visszavonuljon a politikai költésektől, hiszen már bőven tett a közjó érdekében. A SpaceX vezetőjeként távozása után éles kritikát fogalmazott meg Donald Trump "nagy és gyönyörű" törvénycsomagjával kapcsolatban. Musk véleménye szerint a javaslat drámaian megnövelné az államadósságot, és komoly veszélyt jelentene a DOGE csapata által végzett innovatív munkára is.

Az új költségvetési törvénycsomag számos fontos intézkedést tartalmaz, többek között a Trump 2017-es első ciklusában bevezetett ideiglenes adócsökkentések állandósítását. Továbbá, a vendéglátás szektorban dolgozók borravalója adómentessé válna, a nyugdíjasok társadalombiztosítási juttatásait is mentesítenék az adók alól, és a túlóradíjakra vonatkozó adóterhek eltörlésére is sor kerülne. Becslések szerint e lépések következtében a következő költségvetési év során a hiány körülbelül 600 milliárd dollárral nőne.

A Trump-adminisztráció véleménye szerint a gazdasági növekedés serkentésével párhuzamosan csökkenteni lehetne a költségvetési hiányt és az államadósságot. Ezzel szemben Elon Musk, a techmilliárdos, sokkal pesszimistábban értékeli a helyzetet. Musk úgy véli, hogy a republikánusok figyelmen kívül hagyták a 2017-es adócsökkentések hosszú távú pénzügyi következményeit, ami aggasztó jövőt vetíthet előre.

A Tesla és a SpaceX irányítója már júniusban elindította a szavazást az X platformon egy új politikai párt megalapításáról. Elon Musk kedden újra megosztotta ezt a posztot, és elárulta, hogy a résztvevők 80%-a támogatta az új párt létrejöttét.

A techmilliárdos hangsúlyozta, hogy nemcsak az elektromos járműveket érintő változtatások miatt ellenzi a javaslatot, hanem azért, mert a törvény "a múlt iparágainak ad segélyt, miközben súlyosan károsítja a jövő technológiáit". Elon Musk már hetekkel ezelőtt élesen bírálta Donald Trump új költségvetési törvénycsomagját. A feszült hangulatú nyilvános üzengetés végül úgy ért véget, hogy Elon Musk törölte a Donald Trumpot bíráló bejegyzéseit, hangsúlyozva, hogy megbánta, amit tett.

Related posts