Sebességhatárt túllépők és ittas vezetők kiszűrése


A statisztikák szerint közel nyolcszáz büntetést szabtak ki, és ötven vezetői engedély került felfüggesztésre.

Április 7. és 13. között a ROADPOL, vagyis az Európai Közlekedési Rendőrségek Szervezetének keretein belül egy különleges műveleti program zajlott, amely a Speed névre hallgatott. Ennek az akciónak a fő célja a sebességhatárok szigorú betartásának ellenőrzése volt, emellett pedig a járművezetők alkoholfogyasztásának és kábítószer-hatásának ellenőrzése is kiemelt figyelmet kapott. A program célja a közlekedés biztonságának növelése és a balesetek megelőzése volt.

A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának rendőrei kiemelten azokat a közlekedőket célozták meg, akik túllépték a megengedett sebességhatárt. A fő cél a súlyos közlekedési balesetek számának csökkentése, amelyeket a megengedett sebességhatár be nem tartása okoz. Az ellenőrzések eredményeként 785 szabálysértési bírságot szabtak ki a megengedett sebességhatár túllépése miatt. Ugyanakkor 47 vezetői engedélyt vontak be, ebből 42 esetben a megengedett sebesség óránként több mint 50 km-rel való túllépése, míg öt esetben a több mint 70 km/h-s túllépés miatt. Január 1. és március 31. között Maros megyében az útviszonyokhoz nem igazított sebesség miatt négy súlyos közlekedési baleset történt, amelyek következtében egy személy életét vesztette, és hárman súlyos sérüléseket szenvedtek - tájékoztatott a rendőrség sajtóosztálya.

Április 13-ról 14-re virradó éjszaka újabb 185 személyt vizsgáltak meg alkohol- és drogfogyasztás szempontjából. Az akció keretében április 14-én, hajnali 2:20-kor a szászrégeni rendőrök forgalmi blokádot állítottak fel a George Coșbuc utcában, miután egy autóvezető figyelmen kívül hagyta a megállásra felszólító jelzéseket. A 25 éves férfi, aki Déda községből származik, nemcsak hogy nem állt meg, de kiderült, hogy a vezetői engedélye is felfüggesztés alatt áll. Az alkoholszonda 0,86 mg/l alkoholt mutatott ki a kilélegzett levegőből, és a DrugTest készülék is tudatmódosító szerek jelenlétét észlelte. Emiatt a férfit egészségügyi intézménybe szállították, ahol biológiai mintát vettek tőle. A járműben emellett kézzel sodort cigarettát is találtak, amely gyanús anyagot tartalmazott, így azt lefoglalták, és további elemzés céljából szakértőkhöz juttatták. A fiatalember őrizetbe vételére került sor, mivel felfüggesztett jogosítvánnyal, alkoholos befolyásoltság alatt és tiltott szerek hatása alatt vezetett, ami bűncselekménynek számít.

A Maros megyei közlekedésrendészet folytatja figyelemfelkeltő akcióit, és arra kéri a gépjárművezetőket, hogy szigorúan tartsák be az adott útszakaszokra vonatkozó sebességhatárokat. Fontos, hogy a sebességet az aktuális időjárási és útviszonyokhoz igazítsák, vezessenek körültekintően, és figyeljenek a közlekedési rendőrök utasításaira. A gyalogosok számára pedig azt javasolják, hogy mindig tartsák be a közlekedési szabályokat: az úttesten a gyalogátkelőhelyeken haladjanak át, és ahol közlekedési lámpák találhatók, csak a zöld jelzésnél lépjenek az útra. Emellett érdemes elkerülniük, hogy az autósokat hirtelen fékezésre kényszerítsék, és legyenek pozitív példaképek a fiatalabb generáció számára.

Related posts