Ismerős helyzet: az amerikai baloldal még az árvízért is Trumpot teszi felelőssé.


Ismerős a módszer: a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter szintén a kormány számlájára írta a hétfői történelmi pusztítást végző vihart. A poszt alatt már a saját követői is nekimentek politikusnak, ezért később Magyar kénytelen volt beismerni, hogy hibázott, majd törölte a posztot. Azonban az új bejegyzés alatt - amelyben beismeri, hogy hiba volt részéről a pusztító viharon való gúnyolódás - letiltotta a kommentelési lehetőséget.

"Sajnos, egy ilyen nemzedékenként egyszer előforduló természeti katasztrófát követően számos hazugságot láttunk olyan demokratáktól, mint Chuck Schumer szenátor és a média egyes tagjai. Trump elnököt hibáztatni ezekért az áradásokért aljas hazugság, és egy nemzeti gyász idején ennek semmi értelme " - mondta hétfőn egy sajtótájékoztatón.

"Mélységesen szégyellni kellene magukat" - mondta mindenkiről, aki Trumpra mutogatott.

A hatóságok többször is hangsúlyozták, hogy bár figyelmeztetéseket adtak ki, az esőzések intenzitása mégis nehezen előrejelezhetőnek bizonyult.

A villámárra ráadásul hajnali négykor került sor, így a figyelmeztetések is éjszaka érkeztek meg. Az árvíz útjába került egy keresztény lánytábor a Camp Mystic, ahol a legkisebb lányok kabinja volt legközelebb a folyóhoz. A kislányokat hiába próbálta megmenteni a tábor vezetője, őt és két tucat lányt, valamint két tinédzser felügyelőjüket is elsodorta az ár. Az eset mélyen megrázta az állam lakosságát.

Az elnök bejelentette, hogy a héten ellátogat a katasztrófa sújtotta területre, addig pedig minden lehetséges támogatást meg fognak adni Texas számára.

Related posts