Újabb demonstráció zajlik Újvidéken, egy hónappal a tragikus esemény után | Vajdaság MA
Ma van egy hónapja, hogy az újvidéki vasútállomáson leomlott az épület bejárati oldala felett húzódó tetőszerkezet, ami 15 ember halálát okozta, ketten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. Azóta számos tüntetént tartottak a tartományi székvárosban. Ma ismét több ezren gyűltek össze, hogy megemlékezzenek az áldozatokról, valamint büntetőjogi és politikai felelősségre vonást sürgessenek.
A tiltakozó megmozdulás jelképesen 11 óra 52 perckor kezdődött a vasútállomás előtt, majd a Felszabadulás sugárúton keresztül a Szabadság térre vonultak, amit pirosra festettek.
A tiltakozó séta közben a résztvevők 15-ször megálltak egy percre, hogy az áldozatok emléke előtt adózzanak.
Ez alkalommal a Szerb Haladó Párt központja előtt is nyugodt módon vonult el a tömeg, bár a párt képviselői ezúttal is ott voltak.
A követelések nem változtak. Továbbra is a vasútállomás és az Újvidék-Szabadka közötti vasút felújítására vonatkozó titkos szerződések és dokumentumok nyilvánosságra hozatalát kérik. Emellett politikai felelősségrevonást is várnak, pontosabban Miloš Vučević kormányfő és Milan Đurić újvidéki polgármester lemondását.
A tüntetők ezúttal nem rohamozták meg az újvidéki városházát, hanem szimbolikusan pirosra festették a teret – számol be az Euronews Srbija.