Kell a lóvé? Akkor csapjunk össze! - A hét legizgalmasabb figura Guy Ritchie filmjeiben
Némileg peches helyzet állt elő, amikor Guy Ritchie Sherlock Holmes-feldolgozása után szinte azonnal a közönség elé került Benedict Cumberbatch sokkal grandiózusabb Sherlockja. Ennek következtében könnyen háttérbe szorulhatott Robert Downey Jr. előadása, aki rendkívül laza, mégis lenyűgöző módon formálta meg a legendás detektív karakterét. A Ritchie-féle változatban Holmes nemcsak nyomoz, hanem a klasszikus novellákhoz képest jóval több bunyóval is szembesül. Érdemes azonban megjegyezni, hogy ez a film is figyelemre méltó, és Downey Jr. akcióhősies, amerikai stílusú Holmes-a szintén magával ragadó.
Matthew McConaughey-nek kevés olyan szerepe van, amelyben nem a kúlság netovábbját testesíti meg. Az a tény, hogy Ritchie az Úriemberekben rá is játszik erre, szinte aljas módon ellenálhatatlanná teszi Mickey Pearson karrierjét. A Londonban seftelő amerikai drogkereskedőt még utálni sem tudjuk, hiszen csak fűben utazik, nem pedig emberi életeket rendszeresen tönkretevő, ijesztő keménydrogokban. Vajon mit reagálnánk, ha előttünk gyújtana rá egy spanglira, és nekünk akarná továbbpasszolni?
Az U.N.C.L.E. emberéről elsőként talán azt érdemes megemlíteni, hogy a film, bár nem mentes a komolytalanságtól, mégis messze nem annyira elvetemült, mint amilyennek első ránézésre tűnhet, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az egyik központi figura Napoleon Solo névre hallgat. Ehhez a Ritchie-féle varázslat mellett Henry Cavill lenyűgöző alakítása is hozzájárul. A színész ügyesen lavíroz a klasszikus James Bond-féle kémtrópusok és az önironikus humora között, így még akkor is megérné a filmet megnézni, ha amúgy nem lenne ennyire szórakoztató. Kár, hogy Az U.N.C.L.E. emberére viszonylag kevesen váltottak jegyet, mert szívesen láttunk volna belőle egy folytatást, hiszen a történet és a karakterek még rengeteg izgalmas lehetőséget rejtenek magukban.
Gerard Butler karaktere, One Two, egy igazi, vérbeli Ritchie-hős: mesterien lavíroz az alvilág sűrűjében, és a legnagyobb nyomás alatt sem hajlandó feladni a pimaszságát. Biztosak vagyunk benne, hogy addig fog keményen küzdeni, amíg az összes lehetséges frontot ki nem használja, hogy előnyre tegyen szert. Butler olyan hitelesen formálja meg a figurát, hogy csak azt kívánjuk, bárcsak többször dolgozna együtt Ritchie-vel. A Spíler talán nem a brit gengszterfilmes mester legkiemelkedőbb alkotása, de Butler alakítása miatt mindenképpen érdemes végignézni.
Nagyon nehéz lenne úgy megírni ezt a listát, ha kihagynánk róla Jason Stathamet, aki Ritchie legelső filmjében, A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsőben tűnt fel először a mozivásznon. A színész és a rendező számos közreműködése közül azonban mégiscsak a Blöff Törökje lett a legemlékezetesebbre sikeredett karakter. A Ritchie-re jellemzően sokszereplős vígjátéknak kvázi Statham karaktere a főszereplője: ő a legtöbb józan ésszel rendelkező szereplő is a londoni alvilág őrületében. Ritchie azonban nem elégszik meg azzal, hogy egyszerű straight mant csináljon a karakterből: Töröknek azért megvan a maga gunyoros attitűdje, valamint humoros, ideges beszólásai és osztásai. Szegényem csak és kizárólag hülyékkel van körülvéve, de elég jól kezeli.
Brad Pitt annyira odáig volt A Ravasz, az Agy... iránt, hogy sztárszínészként személyesen kereste fel a még csak befutófélben lévő Guy Ritchie-t, hogy kifejezze vágyát, miszerint szeretne szerepelni a következő filmjében. A rendező örömmel fogadta a megkeresést, de akadt egy kis probléma: Pittnek elképesztő nehézségei voltak a londoni akcentus elsajátításával. Így végül, mondhatni, kényszermegoldásként kapta meg Mickey, a géppuskaszájú ír cigány szerepét. A brit nyelvi és etnikai kontextus mélyebb megértéséhez érdemes további olvasmányokat keresni. A dolognak, a vártnál is jobban, legendásan jó vége lett, annak ellenére, hogy Pitt mondataiból szinte egy szót sem lehetett érteni. Mickey karaktere azonban igazi keményfiú, aki nemcsak hogy képes mindenkit helyben hagyni, aki vele packázik, de még az 'anutáját' is rendkívüli módon szereti. Ez pedig talán az egyik legmenőbb dolog a világon.
Ó, Vinnie Jones, te walesi bárdolatlan! A legendásan bunkó futballistából lett színész a kamerák előtt is hozta azt a kisugárzást, amiért a pályán senki sem ment túl szívesen a közelébe. (Fun fact! Máig ő a futballtörténelem leggyorsabban kiállított játékosa: a Chelsea és a Sheffield United 1992-es meccsén a kezdő sípszó után mindössze öt másodpercre volt szüksége, hogy piros lapot érő szabálytalanságot kövessen el.) Ez a hozzáállás azonban filmen némileg jobban működött, mint a pályán - főleg, ha Guy Ritchie dirigált. A dolgot nem kellett túlbonyolítani: Chris és Golyófogú Tony nagyjából ugyanaz a karakter, aki kemény és egyszerű, mint a beton. Nem kell sokat beszélnie ahhoz, hogy komolyan vegyék, de ha mégis megszólal, garantáltam megfagy körülötte a levegő. És mindezt erőlködés nélkül éri el.
