Két év leforgása alatt az osztrák joghallgató kétszáz nőt ölt meg.
A 17. században több száz embert kínoztak meg és végeztek ki boszorkányság vádjával Sziléziában - a legkegyetlenebb Boblig volt.
Mindössze két esztendő elegendőnek bizonyult a 17. század sötét időszakában, hogy a Nysai Hercegség területén 200-250 embert kivégezzenek boszorkányság vádjával. Az üldözések hosszú hetven évig tartottak, és számos ártatlan életet követeltek. Az egyik legmeghatározóbb figura a kegyetlen perek során az osztrák jogász, Jindřich František Boblig volt, aki különösen a Velké Losiny környéki ügyekben játszott kulcsszerepet. A szörnyű eseménysorozat 1622-ben vette kezdetét, amikor egy pásztor vádolta meg feleségét boszorkánysággal – ezzel indultak el a boszorkányperek Szilézia cseh és lengyel oldalán, melyek nyomán sokan szenvedtek és haltak meg.
Boblig már joghallgatóként is több tárgyaláson részt vett, de a doktori fokozatot nem szerezte meg - inkább a kivégzésekből származó vagyont kereste. Az osztrák császár laikus inkvizítori címet adott neki, így szinte korlátlan hatalma volt a kínzások alkalmazására. Inkvizíciós bizottságát egyszerű, befolyásolható emberekből állította össze. A kihallgatások során gyakran már a kínzóeszközök puszta látványa is elég volt a "vallomáshoz".
Idővel Boblig egyre gazdagabb áldozatokat kezdett választani, hogy hasznot húzzon a halálukból. És mivel nemcsak kapzsi volt, hanem nagy valószínűséggel szexuálisan perverz szadista is, egyre brutálisabb kínzásokat kezdett szorgalmazni.
A vádlottakat először teljesen meztelenre vetkőztették, hogy testükön keresztül felfedjék az ördögi jegyeket. Ezt követően megkezdődött a fizikai kínzás, amely során különféle kegyetlen eszközöket alkalmaztak: az ujjprés, amely szorosan összenyomta az ujjakat, a spanyol csizma, amely a sípcsontot zúzta szét belső tüskéivel, és végül a hírhedt skorpió, ahol a testet brutálisan megnyújtották, gyakran olyan mértékben, hogy az inak, izmok, sőt néha végtagok is elszakadtak. Azok, akik túlélték ezeket a szörnyű módszereket, gyakran mozgásképtelenné váltak egész életükre - áll a Blesk cikkében.
A kínzás utáni sorsuk általában a máglyán való elégetés volt. Sok áldozat esetében lőporral próbálták enyhíteni a fulladás fájdalmát, ám ez gyakran csak még nagyobb szenvedést hozott. Néhányan "szerencsésebb" módon, lefejezéssel távoztak az élők sorából. Másokat vízpróbának vetettek alá: megkötözve dobták őket a vízbe. Ha elsüllyedtek, ártatlannak ítélték őket - de már holtan. Ha pedig a felszínen maradtak, akkor "bűnösségüket" igazolták. Egyik kimenetel sem hozott igazi megváltást a számukra.
