Ketten egy rolleren: sisak nélkül ütköztek egy autóval a gyalogátkelőn - Videó.

A videó tanúsága szerint a két rollerrel közlekedő fiatal az épületek takarásából bukkant fel, és a gyalogos-átkelőhelyen való átkelést nem gyalogosan, hanem mozgásban lévő járművön, azaz elektromos rolleren kezdték meg. Ez már önmagában is szabályellenes, ráadásul a fiatalok nem viseltek semmiféle védőfelszerelést, és egymásba kapaszkodva haladtak - olvasható a BpiAutósok beszámolójában.
A felvételen jól látszik, hogy az autós már megkezdte az áthaladást a zebrán, amikor a rolleresek - minden körültekintés nélkül - szó szerint belerohantak a jármű oldalába. A balesetet követően a gépjármű vezetője félrehúzódott, azonban a két fiatal rolleres - sérüléseik mértéke egyelőre nem ismert - továbbhajtott a helyszínről.
- számolt be egy ott tartózkodó tanú.