Kilenc év, két idézőjel – az idő múlása mindig új értelmet ad a szavaknak, és a gondolatoknak. Minden egyes év egy új fejezetet hoz, tele emlékekkel és tapasztalatokkal, amelyek formálják a világunkat. Az idézőjelekben rejlik a hangsúly, hiszen ezek a sza
2016. október 23-án a Szabad Magyar Szó váratlanul berobbant a köztudatba, és a nyilvánosság színpadára lépett. A "berobbanás" kifejezés nem csupán hatásvadász frázis; emlékszem, hogy az első napon szinte csak kapkodtuk a fejünket, és ez a zűrzavar a későbbiekben sem csillapodott. Százak kezdték el felfedezni a tartalmainkat, szinte percek alatt, és 24 óra leforgása alatt már több mint ezren olvastak minket. Ez volt a mi kis "vajmagy" valóságunk ősrobbanása, és még ma is gyakran meglepődünk a számok és adatok láttán. Nincs is szebb megerősítése annak, hogy valóban igény és szükség volt - és van - valami ilyesfajta kezdeményezésre.
De, ahogy a bölcsek mondják, ez már a múlt ködébe veszett. Az évfordulók titkos, ámde szent törvénye, hogy nem csupán a régmúlt eseményeire emlékezzen, hanem a jelenre is fényt derítsen.
Ma a fröcsögés ünnepe van, egyben a hazugságok világnapja is. Ezen a napon a gyűlölet szaturnáliáját éljük át, ahol magas rangú állami vezetők lépnek a szószékre, hogy teleordítsák a mikrofont ocsmány hazugságokkal és csúsztatásokkal. Pofátlan módon azt várják, hogy mindezt készséggel elhiggyük. Szavaikból fröcsög a gyűlölet és a pusztítás vágya. Politikai csicskáik, akik a ranglétrán egy-két fokkal alattuk helyezkednek el, de még mindig fontosnak tartják magukat, primitív és undorító módon tovább szítják ezeket a gyűlöletüzeneteket. Ők új mintázatokkal borítják be a gyűlölet ocsmány csipketerítőjét. Az önmagukat újságoknak vagy médiának nevező entitások visszhangozzák ezeket a pusztító üzeneteket, saját hazugságaikkal megtoldva. Olyan talpnyalók, akik újságírónak hívják magukat, futkároznak ide-oda, és próbálnak minél nagyobb tömegeket megmérgezni rágalmaikkal, mocskolódásaikkal és hazugságaikkal. Itt is, ott is terjesztik a gyűlöletet. Az eredmény pedig megdöbbentő: a közösségi médián olyan emberek, akik egymást még látásból sem ismerik, egymásnak esnek, öklüket rázva fenyegetik, sértegetik és gyilkolják egymást.
Nem, nem tehetjük, hogy strucc módjára a homokba dugjuk a fejünket, és úgy teszünk, mintha mindez nem is volna, nem is létezne, nem is történne. Akkor nem Szabad Magyar Szó lennénk, legfeljebb Vak Magyar Szó. Azt tehetjük, hogy mindezt, minden hazugságot és gyűlöletkeltést, minden csúsztatást és félremagyarázást az idézőjelek börtönébe zárunk. Az idézőjelek kordona közé zárjuk a gyűlölet minden egyes kifröccsent nyálcseppjét. Mi, ilyet, saját magunktól, saját eszünktől és saját akaratunkból, a saját nevünket aláírva soha nem mondunk, nem írunk és nem publikálunk. Ettől, és ezért vagyunk Szabadok.
Hát, vajon elegendő lenne csupán ennyivel beérni?
