Kós Hubert: Most már nem aggaszt a versenyszituáció, hogy esetleg valami nem úgy alakul, ahogy szeretném | M4 Sport
A szingapúri világbajnokság élményei pontosan úgy alakultak, ahogy azt elképzeltem. Persze, volt egy száz hát, ahol akár a dobogóra is léphettem volna, de valójában a negyedik helyezésem sokkal többet tanított nekem, mint ha érmet nyertem volna, vagy akár győztem volna. Így volt ez a legjobb. Természetesen a kétszáz hátat mindenképpen meg akartam nyerni, és a kétszáz vegyes sem maradhatott ki a terveimből, hiszen ez volt a célom. A világbajnokság előtt világosan megfogalmaztam, hogy két érmet szeretnék szerezni Szingapúrban. Örömmel mondhatom, hogy ez sikerült is – nyilatkozta Kós, aki végül valóban két vb-érmet nyert.
Nem engedtem volna el a kétszáz vegyest, még akkor sem, ha száz háton érmet szerzek – mert tudtam, hogy ha így cselekszem, nem tanulok eleget, és két év múlva nem leszek olyan jó ezen a távon, ahogyan azt elképzeltem. Igaz, hogy a vágyam az volt, hogy végre két számban nyerjek érmet, de a lényeg számomra a szigorú edzéstervem betartása volt. Négy egyéni számban úsztam döntőt, és fontos volt, hogy megtapasztaljam, milyen érzés világbajnokságon egy ilyen sűrű programban részt venni.
A 200 hát olimpiai és immár vb-címvédője a verseny tanulságairól is beszélt, főként a 100 hátról.
„Talán túlzottan is lelkes voltam a rajtnál: szinte szárnyaltam, és azt hittem, hogy meg tudom dönteni a határt, miszerint ötvenkét másodperc alatt teljesítem a távot. Elhatároztam, hogy megadom magamnak a lehetőséget, hogy érmet nyerjek száz háton, de sajnos nyolcvannál már nem bírtam a tempót. Ez világosan jelzi, hogy a testem még nem készült fel erre a sebességre” – vonta le a tanulságot a 22 éves úszó, majd hozzátette, hogy azért nem aggódik túlságosan a helyzet miatt.
Teljesen nyugodt maradtam, még a döntő után is. Úgy indultam neki a versenynek, hogy volt egy kis esélyem a győzelemre, de tudom, hogy az eredmények között bármi előfordulhat, az egyestől a nyolcasig. Elfogadtam, hogy ez a realitás, és már előre tisztában voltam azzal, hogy ha nem szerzek érmet, az nem fog letartóztatni. És valóban, nem is állított meg! Emlékszem, régebben többször is megtörtént, hogy "összeestem" egy verseny során, és féltem attól, hogy vajon képes leszek-e teljesíteni. De most ennek nyoma sincs: a felkészülésem teljesen más, és a mentális állapotom is sokkal erősebb. Ma már nem félek attól, hogy valami nem sikerül a versenyt követően. Hiszem és vallom azt a megfogalmazást: vagy győzünk, vagy tanulunk.
A nyugalom érzése továbbra is megmaradt, még akkor is, ha sikeredzője, Bob Bowman, nem volt jelen Szingapúrban.
"Nem okozott nehézséget a hiánya, hiszen így készültünk. Bob egyébként is sok hasonló szituációra készít fel minket, ez sem jelentett gondot, mindenki tudta, mit kell csinálnia - azt nem mondom, hogy jót tett, de rosszat sem, az pedig érthető, hogy valamikor neki is pihennie kell" - mondta a Kós mellett többek között Léon Marchand-t is tanító Bowman-ről, majd azt is elmondta vele kapcsolatban, néha felidegesíti őt, de szerinte mindent neki köszönhet.
"Ha nem találkoztam volna vele, valószínűleg most nem ülnénk itt és nem beszélgetnénk, talán még a témáink sem léteznének. Minden, amit eddig elértem, neki köszönhető, ő segített felállni a padlóról, és az ő támogatásának hála vált valósággá mindaz, ami körülöttem történik. Szívből hálás vagyok neki. Persze, néha sikerül felbosszantania, például amikor hideg időben a lányoknak megengedi, hogy a fedett medencében ússzanak, míg minket kivesz a nyitottba." - osztotta meg néhány érdekes részletet Kós.
