Lázár János véleménye szerint, ha nem történt volna meg Trianon, ma Európa egyik legfejlettebb vasúthálózatával büszkélkedhetnénk.
Az utóbbi száz év során az ország soha nem bírt olyan mértékű anyagi forrással, amely lehetővé tette volna ennek a körvasutat is magában foglaló rendszernek a helyreállítását - nyilatkozta a miniszter.
Furcsa érveléssel állt elő Lázár János építési és közlekedési miniszter a parlamentben az Infostart beszámolója szerint, amikor is a mihazánkos Szabadi István a MÁV problémáiról kérdezte.
A Mi Hazánk képviselője hangsúlyozta, hogy a MÁV vonalain folyamatos problémák tapasztalhatók: a vonatok késései és a járatkimaradások már szinte mindennapos jelenségek. A vagonokban a klíma hiánya mellett sok esetben a vonatok is kisiklottak, miközben a mellékvonalakat bezárják. A munkakörülmények kritikán aluliak, és az alulfizetettség miatt súlyos létszámhiány alakult ki. Az alkalmazottak fáradtsága a folyamatos túlórák következménye, így Szabadi szerint sürgős bérrendezésre van szükség, amelyet az érdemtelenül kiosztott vezetői prémiumokból lehetne finanszírozni.
Lázár János mindenhol, ahol csak megjelenik, hatalmas összegeket, akár százmilliárdokat is ígér a vasútfejlesztés terén.
Lázár János válaszában azt mondta, jelen pillanatban a szervezeti struktúrában az üres álláshelyek száma 1 százalék, ami egy ekkora vállalatnál, amely Magyarország legnagyobb munkaadója, abszolút elfogadható. A vasúttársaság ma több mint 50 ezer embert foglalkoztat - közölte a miniszter, majd a következőképpen folytatta érvelését:
"Trianon hiányában valószínűleg a kontinens egyik legfejlettebb vasúthálózatával büszkélkedhetnénk, azonban az elmúlt száz év során hazánknak sosem állt rendelkezésére elegendő anyagi forrás ahhoz, hogy újjáépítse ezt a körvasutat is magában foglaló rendszert."
Szabadi István határozottan arra ösztönözte a döntéshozókat, hogy hozzanak létre egy önálló biztonsági szolgálatot a vasúti közlekedés védelme érdekében. Az utasokat ugyanis egyes vonalakon olyan bűnözők terrorizálják, akik nem tudnak beilleszkedni a társadalomba. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a személyzethiány miatt ezeken a járatokon gyakran alkalmazzák a kalauz nélküli közlekedést, ami szerinte egyértelműen rossz irányba mutat - emelte ki a Mi Hazánk politikusa. Lázár János válaszában a MÁV által készített jelentésre hivatkozva elutasította a kalauz nélküli közlekedés körüli aggodalmakat, mondván, hogy nem érkezett panasz az utasokat ért atrocitásokra. Megjegyezte, hogy a kalauz nélküli rendszer várhatóan működni fog, de ez nem jelenti azt, hogy véglegesen elköteleződnének mellette.
Lázár János reagált Hadházy Ákos nyilatkozatára, amelyben az édesanyját említette.