Mennyei Útlevél - Ágh István Költő Emlékezete Az égi kapuk nyílnak, mint egy titkos könyv lapjai, hol szavak születnek, és álmok szárnyalnak. Ágh István, a szavak mestere, most már a csillagok között barangol. Verssel festett világot hagyott ránk,
Lajtos Nóra búcsúztató szövegét teljes terjedelmében adjuk közzé: "Egy körinterjú kapcsán kerestem fel Ágh Istvánt, melyben életről, halálról és kánonbeli helyéről kérdeztem. Április 3-án kelt levelében a következő válaszokat kaptam tőle:
A nyolcvan év feletti írók gyakran a magány mélyén találják magukat, elhagyatottan, saját befejezett vagy éppen csak folytatott életművükkel. Ritkán tapasztalni, hogy újabb csúcsokat hódítanának meg; szellemük fáradt, és alkotásaik már nem közelítik meg egykori teljesítményeiket. Vannak, akik tudatában vannak ennek, és inkább felhagynak a versírással, mint ahogyan Kányádi Sándor tette legutóbb, vagy mint Déry Tibor, aki csupán a Napok hordalékát vetette papírra. Füst Milán sem bővítette lírája terjedelmét az idő múlásával. Csak kevesen élik meg ezt az öregkort, de már hatvanon túl is jól érzékelhető a hanyatlás, amelyet a szerzők leginkább a külső figyelmeztetések és a belső kétségek révén észlelnek.
Az utolsó könyveim talán választ adhatnak erre a lényeges kérdésre. Azok, akik a magyar irodalom színpadán jelentős helyet foglalnak el, az én koromban még nem biztos, hogy megkapták ezt a lehetőséget. A különböző irodalmi kánonok között alig van átjárás, és bár egyesek dominánsnak tűnnek, nem garantált, hogy hosszú távon is megállják a helyüket. Ha a költészet és az irodalom fennmarad, akkor az én munkásságom sem vált hiábavalóvá – írta a költő válaszában.
Ágh István költészetében az elmúlás témája nem újkeletű, hiszen már a Keseredik a föld héja (1984) című kötetében is jól érezhető a halál motívuma. A kötet egyik legismertebb verse, a Megmondanád az öregség kezdetét?, amelyet Márkus Béla, a költő életművének elismert szakértője, "az elmúlás verseként" nevez, szintén ezt a vonalat képviseli. A későbbi Hívás valahonnan (2011) című kötet első fejezetének írásai is az idő múlásával foglalkoznak, erősítve a költő életművében megjelenő témákat. A Szélcsend című versben található sorok mintegy az Ágh-líra őszi hangulatát idézik, ahol az elcsendesedő költői hang magabiztosan állítja: "amint vetettem, akképpen arattam" (Őszvégi képletek, 13). Az idő folyamatosan a célkeresztjében álló Ágh István olyan erős nyilat formál magából, amely képes irányt mutatni saját maga számára, még akkor is, amikor "gyengébb fénnyel ég a mécs" (Himfy estéje). Az őszinte önreflexió és az elmúlásra való rálátás átszövi líráját, amelyben a múlt és a jövő határvonalán egyensúlyozik.
A 2023-ban a Nap Kiadónál napvilágot látott Ágh-kötet mélyen összefonódik a költő 2020-as Szélcsend című művével, különösen az én-pozícióból nézve, ahogyan Ágh István reflektál az életkorára, miközben folyamatosan a halál határvonalán egyensúlyozik. De a kötet több mint egy egyszerű folytatás: az elvesztett társ iránti fájdalmas sóvárgás és gyász határozza meg, mintha minden egyes vers egy napi rekviem lenne. A történelem lánctalpas képei és a pandémia apokaliptikus víziói is megelevenednek a versekben, ezek a motívumok szolgálnak a kötet tematikus összefonódásának alapjául. A költő testamentumában sorra veszi értékeit – mint a Balassi-emlékkard vagy apja zsebórája – majd azt kéri, hogy kíméljék meg a boncolástól, és ne hamvasszák el. Keresztény költő búcsúztassa őt, aki „aki értem virraszt, csak azért virrasszon, / hogy az első kinti éjszakán ne féljek.” A földi lét végével „Isten országa kezdődik”, és ez az örök élet perspektívája adhat reményt a hívő léleknek, valamint a költőnek is.
A kedvestől való elválás egyik keservese: "fölkelhet a hajnalcsillag. / vénembert már nem vigasztal, / lassan hatni kezd a méreg, / amit kifőztek az évek." (Négy keserves) Ágh István minden versében hiteles tudott maradni, mert élettapasztalatát, falusi gyökereit, természetszeretetét olyan költői eszköztárral kezelte, amelyet még Iszkázról hozott magával: nemes egyszerűséggel írja le például: "leülök egy piros padra, / süt a nap, valaki néz, / az arcomat simogatva / kedvesebb mindenkinél." Majd előtörnek a metaforikus képek, amelyek költeménnyé varázsolják eme dísztelen sorokat: "kilombosodik a nyáros, / decemberben újra zöld, / a fekete varjúvárost / eltakarja a fagyöngy, // ezüstgyapjas felhőnyájak / legelik a mennyeket, / nézem, mint egy földi pásztor, / égi tükörképemet." (Innen az Ómegán)
Dobai Péter mindössze két hete távozott közülünk. A Hetek költőcsoportosulás életéből alig egy hónapon belül már két tehetséges alkotó is elment. Még a krizantémok sem kezdtek el teljesen elhervadni Buda Ferenc sírján, amikor most újra egy költőtársunk indult el a "vándorok csillagporos útján" (A lélek követése). Meggyőződésem, hogy az ő költészetük olyan kánonalkotó poézis, amely 2025-ben is megállja a helyét – fogalmazta meg Lajtos Nóra gondolatait.
