Az erős dollár mindenkit kihívások elé állít, és a forint sem ússza meg a következményeket.
Több mint kétéves mélypontra került az euró-dollár árfolyama a csütörtöki kereskedésben: a jegyzés még 1,03 fölött van, miközben egy hónapja az 1,06-os árfolyam volt jellemző. A mai erősödéssel az utoljára 2022 novemberében látott szinthez tért vissza az árfolyam.
A dollár szakadatlan erősödése nem jó a forintnak, mint ahogy más feltörekvő piaci devizáknak sem. Egy dollárért emiatt már 401-402 forintot kell adni, a trend viszi magával az euró-forintot is, amely 414 közelébe emelkedett csütörtökön.
A dollár árfolyamát elsősorban a monetáris politikával kapcsolatos jövőbeli várakozások befolyásolják. Az amerikai jegybank, a Fed, januárban várhatóan megtartja a jelenlegi kamatszintet, míg az Európai Központi Bank (EKB) nem engedhet meg magának szünetet, hiszen a gazdasági mutatók alapján folytatnia kell a kamatcsökkentési ciklust. Az EKB előrejelzése szerint júniusig négy alkalommal is csökkenthetik a kamatokat, így a betéti kamatláb akár 2 százalékra is csökkenhet. Ennek következtében a magasabb kamatot kínáló dolláreszközök iránti kereslet világszerte növekedni fog.
Aki ma 10 éves amerikai állampapírt vásárol, az évenként 4,52%-os hozamra számíthat a lejáratig. Ezzel szemben a hasonló német kötvények csupán 2,31%-os hozamot kínálnak.
A pénzpiaci befektetők emellett az európai export jelentős visszaesését valószínűsítik, mivel arra számítanak, hogy az Egyesült Államok az újonnan megválasztott elnök kampányígéretei alapján emelt vámtarifákat fog bevezetni az európai import termékekre.
Ezt Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója úgy magyarázta friss jegyzetben a Concorde blogon, hogy Trump 10 százalékos vám bevezetését lengette be minden partnerrel, így az EU-val szemben is - alapesetben ebből az következne, hogy az európai termékek ára nő az USA-ban, emiatt ott emelkedik az inflációs nyomás, Európa gazdasága pedig bajba kerül, mert az amerikai kereslet csökken az itteni termékekre (főleg a drágábbakra).
Az események alakulása szempontjából fontos megemlíteni, hogy a devizapiac lehetőséget biztosít a vámtarifák hatásainak ellensúlyozására. Ahogy Gyurcsik Attila is rámutatott, ha az Egyesült Államok vámokat vezet be egy adott ország ellen, akkor az ország devizájának leértékelődése éppen annyival csökkentheti a vámok negatív hatását, amennyivel azok mértéke nő. Jelenleg a piaci trendek egyértelműen ezt a folyamatot tükrözik. Amióta a befektetők elkezdték számításba venni Trump esetleges győzelmét, az euró 5 százalékkal gyengült a dollárral szemben. Ha valóban életbe lépnek a vámok, egy további 5 százalékos gyengülés elegendő lehet ahhoz, hogy megőrizze az európai gazdaság versenyképességét.
E logika alapján a magyar forint már elérte a 10 százalékos leértékelődést a dollárhoz viszonyítva az elmúlt fél év során. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban nézve a magyar termékek és szolgáltatások ennyivel váltak vonzóbbá a piacon.
A Bloombergnek Jane Foley, a Rabobank devizastratégája elmondta, nyomás alá helyezi az eurót az is, hogy Európa két vezető országában (Németország, Franciaország) nem csak a gazdasági kilátások rosszak, de ehhez politikai bizonytalanság is párosul. Az elemző arra számít, a második negyedévben meglehet az euró-dollár paritás, amire utoljára 2022-ben volt példa, Oroszország akkor támadta meg Ukrajnát, jött az energiaválság és a recessziós félelmek felerősödése.