Mindig úgy tekintek egy képre, mintha egy élő ember állna előttem.

"Jó, hogy lehet örömből alkotni. Az élet rengeteg fegyelmezettséggel jár együtt, ezeket azonban az alkotásban mind ki tudom pihenni. A világ mindenféle nyomasztó, szorongató, félelmetes és feszes dologgal van teli, nem gondolom, hogy efféle szorongásokat vagy feszült helyzeteket kellene keresni abban is, amit az ember szerelemből csinál. A befogadásnál pedig hasonlóképp működik: az emberek vágynak arra, hogy a művészet által levetkőzzék a hétköznapi szorongásaikat."

Somody műveinek alaphangulata a ragyogó, élénk színek harmóniájából fakad, amely egyértelműen a Keserü Ilona-i tradícióra építkezik. "Veszprémben láttam meg a napvilágot, majd a Műszaki Egyetemre iratkoztam be Győrben. Azonban egyre inkább eluralkodott rajtam a frusztráció, míg végül bátorságot gyűjtöttem, és elmondtam a szüleimnek, hogy elhagyom azt a világot. Ezt követően Keserü Ilona felvett, felvételi nélkül. 1992-ben elindult a JPTE Bölcsészeti Kar művészeti Mesteriskolája, amelyet Konkoly Gyula vezetett. Ez a program hihetetlenül erős, dinamikus és inspiráló volt. Mindenfajta szépségideált hátrahagytunk, Konkoly még a volumeneinkkel is foglalkozott." Így alakult meg a "Kilenc Pécsi Kezdő" csapata, akik a Magyar Képzőművészeti Egyetemen bemutatkozó kiállítássorozaton léptek a nagyközönség elé. Konkoly István három éven keresztül foglalkozott az általa kiválasztott kilenc tehetséggel. "Kezdetben a környezetünk meglehetősen lepusztult volt, de fokozatosan átalakítottuk a teret. Közben óriási, kétszer három méteres vásznakat festettünk, mert Konkoly mindig hangsúlyozta, hogy a félelmeket és az óvatoskodást le kell küzdeni, ha valóban jó festőkké akarunk válni. Neki köszönhetem, hogy megtanultam elengedni a kontrollt, a folyamatos önvizsgálatot, és hogy hogyan tudok belemerülni a festés örömébe. Ha valaki állandóan megkérdőjelezi önmagát, és a bizonytalanságok között próbál eligibilis válaszokat keresni, az mindig egy megtorpanáshoz vezet. Ebből pedig nem születhet meg a tiszta, egészséges mozdulat vagy lendület."

Somody, mint mondja, alapvetően érzéki képeket akar csinálni. "Azt szeretném, hogy vonzó legyen, hogy legyen kedved megérinteni, és, hogy ő is érintsen meg téged." Meséli, hogy egy idő után elhagyta az ecsetet, a teljességet kereste, amit a festék öntésével próbált meglelni. "Ezek a foltok nehezen voltak alakíthatók, tulajdonképpen mindig nagyon hasonló formává álltak össze, egy cseppé, ami hol kövérebb, hol soványabb volt, de mindig felvett egy bizonyos formát. Tulajdonképpen azóta is ugyanezzel a formával foglalkozom." Ez az alakzat olykor önmagában áll, portrészerűen jelenik meg a kompozíciókon, máskor több ilyen forma metszi és keresztezi egymást, olykor pedig ezek a foltok "kilyukadnak", szalagszerűvé válnak, így összekapcsolódásuk is változik. Mindig ugyanaz, de mindig másmilyen.

Ez olyan, mintha a zenében egy remixelés folyna: ugyanaz a dallam új hangszereken kel életre. A képeimben is ott rejlik egyfajta zenei ritmus, dallam, ami életre kel. Észrevettem, hogy az újabb alkotások egyre inkább technikai megközelítéssel szólalnak meg, a gép és a szintetizátor szerepe dominál bennük.

Somody azonban nem az a fajta művész, aki megtervezi, majd kivitelezi a kompozíciót, még akkor sem, amikor sablonokat használ. "A sablonjaimat is szabad kézzel, a festés folyamatában vágom ki a sniccerrel, azokat pedig általában egyszer vagy maximum kétszer használom, mert nem szeretnék repetitív lenni. A nagyon kimunkált munkamódszer kevésbé az én világom, egy képtípusból nem is készítek néhány darabnál többet, sőt: alapvetően nem is készítek sok kompozíciót."

Somody képeiben különösen vonzó számomra az oldottság és precizitás izgalmas keveredése, ami egy harmonikus összképet eredményez, mely egyszerre organikus és geometrikus. Néha élesebbek a kontúrok, máskor a formák szabadabban áramlanak, miközben Somody mesterien ötvözi a festészet különböző minőségeit. Ezek a minőségek a transzparens felületektől a pasztózus gesztusokig, valamint az expresszív foltoktól az ornamentális, repetitív struktúrákig terjednek. „Mindig úgy tekintek a képre, mint egy emberre. Lényeges, hogy rendelkezzen egyedi személyiséggel, karakterrel, amelyet a formák és anyagok játéka alakít ki. Legyen sima, legyen puha, legyen kemény, és síkszerű is. Fontos, hogy legyen anyaga, tömege, és még sok más. Olyan, mintha valakit öltöztetnék.”

Hozzáteszi, hogy mindig több képen dolgozik egyszerre, de nem szeretne kivitelező lenni, így olykor előfordul, hogy várnia kell, hogy a kép elmondja, mit kíván. "Olyankor hagyni kell, és akkor elkezdek mást csinálni." Minden képével nagyon személyes a kapcsolata, másképp talán nem is tudná átvezetni a vászonra azokat az érzelmeket, amelyek aktuálisan zajlanak benne. Így marad ez a festészet mindig lírai, miközben színeiben és "hangzásában" a digitális világunk sajátosságait is felmutatja. Az új képek zeneiségében pedig még jobban elmerülhetünk, amikor Somodynak újabb önálló kiállítása nyílik a Molnár Ani Galériában.