Én vagyok a fény, amely beragyogja a sötétséget...
Számomra úgy tűnik, hogy Jézus ezekkel az "Én vagyok..." kijelentésekkel igyekszik mélyebb kapcsolatot kialakítani velünk, emberekkel. E szavakkal próbálja elmagyarázni és megértetni velünk, hogy valójában ki Ő, mi a küldetése és célja, valamint azt, hogy milyen szerepet szeretne betölteni az életünkben. Tisztában van azzal, hogy mindannyiunknak más-más időre van szüksége. Tudja, mikor kell világosságként, jó pásztorként vagy éppen mesterként megjelennie előttünk.
A János evangéliumának 8. részének 12. verse így hangzik:
"Én vagyok a fény, amely megvilágítja a világot..."
Világosság – milyen gazdag jelentéstartalommal bír! Eszedbe jut a Nap ragyogása, a szoba sarkában táncoló gyertyaláng, vagy talán a tábortűz melege, amely körül barátok gyűlnek össze az éjszaka csendjében. Számomra a reggeli fények jelentik a legszebb pillanatokat. Amikor behunyom a szemem, máris ott áll előttem a varázslatos napfelkelte. Minden reggel egy újabb csoda, amely emlékeztet arra, hogy a legsötétebb éjszakák után is elérkezik a világosság, és új lehetőségeket hoz magával.
Többször is átéltem már, milyen az, amikor a Világ Világossága irányt mutat az életemben, és milyen érzés, amikor megengedem, hogy a sötétség uralja a gondolataimat.
A sötétség csendesen és alattomosan képes átvenni az irányítást a gondolataink felett, és gyakran csak későn ismerjük fel a benne rejlő veszélyt. Mindez egy ártatlan reggellel kezdődhet, amikor a nap nem úgy indul, ahogy eltervezted: egy elrontott vizsga, a magány érzése, vagy a megoldatlan konfliktusok mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szorongás egyre csak fokozódjon. A problémák, mint apró hópelyhek, felhalmozódnak, míg végül egy hatalmas hógörgeteggé állnak össze. Közben ahelyett, hogy szembenéznél velük, inkább eltávolodsz, és hagyod, hogy ezek a terhek ott lebegjenek a fejed felett. Minden elfojtott érzés, minden meg nem oldott probléma csak táplálja a sötétséget a lelked mélyén, míg a belső fény fokozatosan elhalványul. Az érzelmi súly, amit magaddal cipelsz, megnehezíti a lélegzést, és ha nem vagy óvatos, végleg elnyelhet a sötétség.
"Én vagyok a fény, amely megvilágítja a világot..." Jézusnak ezt a kijelentését egy házasságtörő asszonnyal való találkozás előzi meg. Ebben a történetben olyan szépen előjön az, hogy mit jelent a világosság. A nőt a farizeusok elítélik, meg akarják kövezni, mert tetten érték. Jézus viszont közbelép és egy mondatával eloszlatja a tömeget: "Aki bűntelen közületek, az vesse rá az első követ.".
Fokozatosan távozik mindenki, csak Jézus és az asszony maradnak a színen. A többiek, akik elmentek, talán a lelkiismeretük mélyén érezték, hogy valami nincs rendben velük, és ezért nem tudták tovább vállalni a jelenlétüket.
Kedves Tesó, hány alkalommal érezted már azt, hogy megköveznéd a házastársadat, a gyermekedet, a munkatársaidat vagy akár a barátaidat, mert nem feleltek meg az elvárásaidnak? Miközben talán észre sem vetted, hogy te magad is éppen hasonló hibákba estél. Amikor a világosság felragyog, a sötétség titkai is napvilágra kerülnek. Jézus, amikor látta a sokaságot, nemcsak az asszony bűneit ismerte fel, hanem a kettőjük közötti különbséget is. Az asszony ott ült, összetörten és megbánva, míg Jézus nemcsak a sötétséget látta az életében, hanem azt is, hogy mélyen vágyik a szabadulásra, a megbocsátásra és a kegyelemre.
Gyakran szembesülünk a nehézségekkel és a hibákkal az életünk során, és sokszor próbáljuk ezeket átmeneti megoldásokkal elnyomni, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket. Elhatározzuk, hogy mától új emberekké válunk: jobb szülőkké, hűséges társakká, figyelmes barátokká. Ám idővel ráébredünk, hogy az igyekezetünk nem mindig hoz tartós változást, és a helyzetünk nem sokat változik. Ekkor ismét csalódunk saját magunkban, és a belső sötétség továbbra is teret nyer.
Csak Jézus az, aki képes olyan világosságot hozni az életünkbe, amely képes áthatolni a legnagyobb sötétségen is. Ez a folyamat néha fájdalmas és küzdelmes, sőt, olykor hosszú időt is igénybe vehet, de elengedhetetlen ahhoz, hogy valódi változást érjünk el. Ő nem azért van velünk, hogy elítéljen, hanem hogy felszabadítson bennünket a bűneink terhe alól és a sötétség fogságából. Jézus ma is itt áll, várva arra, hogy megnyisd előtte az életed ajtaját, hogy beengedhesd a világosságot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezentúl csak boldogság és ragyogás vár rád. Továbbra is lesznek nehézségek, látszólag megoldhatatlan problémák és fájdalmak, de a valódi Világosság ott lesz melletted, erőt adva a kihívások leküzdésében.
Egy olyan élménnyel szeretném befejezni, amelyet személyesen éltem át. Amikor először találkoztam vele, a szívem nehéz terhet hordozott, és fájdalom hasított belém. Ám ahogy telt az idő, a fájdalom lassan átformálódott megértéssé, és végül hálát éreztem a tapasztalatért.
Mi emberek hajlamosak vagyunk arra, hogy a mások szenvedésére érzékenyen reagáljunk, és én sem vagyok kivétel. Szívem fájdalmával nézem az árva gyerekeket, a gyászolókat, az elveszett lelkeket, a csalódott nőket és a depressziós fiatalokat. Az ösztönöm az, hogy segítsek, beszélgessünk, meghallgassam őket, vagy elhívjam őket egy közösségi alkalomra. Nemrég több ilyen emberrel találkoztam, és mindent elkövettem, hogy támogassam őket. De ahogy telt az idő, egyre inkább úgy éreztem, hogy az erőfeszítéseim hiábavalók, és nem történik semmi változás. Aztán egy előadáson hallottam egy mondatot, ami mélyen megérintett: "Nem tudod segíteni a másik lelki állapotát, ha te magad nem vagy rendben." Ekkor ráébredtem, hogy amikor csak felületesen szemlélem az életemet, könnyen észrevétlenül beszivárog a sötétség. Velem is ez történt. Megértettem, hogy ha világosságot szeretnék adni másoknak, először nekem is fényt kell találnom az életemben. És hogy ez a fény megmaradjon, táplálnom kell azt, hiszen csak így lehetek igazán segítségére a körülöttem lévőknek.
