Az MNB legújabb kamatdöntése nem váltotta ki a forint jelentős ingadozását - Világgazdaság
A hazai deviza mindkét fontosabb fronton gyengélkedett a délelőtt során, a kora délután azonban már az erősödésről szólt, ennek pedig az MNB döntése sem állt az útjába. A forint a dollárral szemben jelentős napi mínuszban jár.
A Magyar Nemzeti Bank az előzetes piaci és elemzői prognózisoknak megfelelően megőrizte az alapkamat 6,5 százalékos szintjét. Ennek következtében a döntés nyilvánosságra hozatala után a forint piacán nem tapasztalható jelentős izgalom vagy volatilitás.
A forint helyzete jelenleg ellentmondásos: hol erősödik, hol gyengül, ami izgalmas és kiszámíthatatlan helyzetet teremt a piacon.
A forint a mai napot viszonylag gyenge teljesítménnyel indította, hiszen a dollárral szembeni árfolyama a hajnali 390,5-ről 392,6-ra emelkedett kora délutánra. Az euróval való viszonya is ingadozott, 408,2 és 409,2 között mozgott a késő délelőtti órákban. Az MNB döntését megelőzően azonban a forint kezdett erőre kapni, és ez a pozitív tendencia az MNB várakozásoknak megfelelő döntése után sem tört meg:
Az MNB mai döntésével immár ötödik hónapja tartja változatlan szinten, 6,5 százalékon irányadó kamatát, ami kifejezetten senkit nem lephetett meg, mivel például a Bloomberg elemzői konszenzusában mind a 25 közgazdász arra tippelt, hogy az jegybank ezúttal sem fog hozzányúlni az alapkamathoz.
A forint számára azonban még nem értek véget az izgalmak mára: Virág Barnabás, a jegybank alelnöke ugyanis délután három órakor tartja szokásos háttérbeszélgetését, mely során a piacok további iránymutatást kaphatnak a kamatpálya alakulásával kapcsolatban. Az viszont már egyre biztosabbnak tűnik, hogy Varga Mihályra marad a monetáris lazítás folytatása, aki bő egy hónap múlva veheti át a stafétát Matolcsy Györgytől.