"Nem lehetünk politikai csoportok hagyományőrző közösségévé."
A vártnál óvatosabb hangvételű, de az egyházban feltehetően jelentős változásokat elindító volt a Református Megújulás Konferencia, amelyen a kegyelmi ügyről, a politika béklyóiból való szabadulásról, a finanszírozás kérdéséről, az állammal való kapcsolatról, és az egyház teljes megújulásáról is szó volt.
Ahogy az emberek belépnek az ajtón, azonnal látszik az arcukon, hogy ki az, aki már "bekávézva" érkezett - figyelmeztetett egy jól értesült egyházi személy a Ráday Ház előcsarnokában, utalva a kálvinistákra jellemző makacs vitakészségre. De most nem csupán a kávé serkentette a diskurzust; más, mélyebb okok is feszültek a háttérben. Az egyházban kirobbant kegyelmi ügy – vagy ahogy korábban hívták, a pedofil botrány – és Balog Zoltán szerepe e drámában felszínre hozta azokat a régóta halmozódó problémákat és belső feszültségeket, amelyek eddig a "külső szemlélők" elől nagyrészt elrejtve maradtak.
Sokan feszült légkörre készültek a Református Megújulás Konferencián, amelyet néhány elhivatott lelkész szervezett. A rendezvény iránti óriási érdeklődés miatt az előregisztráció rendkívül gyorsan betelt. A szervezők előre meghatározták, hogy a kegyelmi ügyek és az egyház állami viszonya körüli problémák állnak majd a középpontban, de az esemény iránti fokozott érdeklődés olyan jelentőséget kölcsönzött neki, amely felülmúlta a kezdeti elképzeléseket.
A Ráday Ház nagyterme a várakozásoknak megfelelően a karzattal együtt szinte teljesen megtelt, csak az első sorokban akadt egy két üres szék. Az eseményt "Az Egyháznak a Jézus a fundamentuma" kezdetű (590.) zsoltár nyitotta, amely orgona kíséret nélkül is hangosan zengett a teremben. Az egységes éneklést már egy megosztóbb téma követte. Kodácsy Tamás, Dunakeszi lelkésze beszéde elején elmondta, a mondanivalójára való tekintettel két elképzelhető reakciót tart valószínűnek. Ha mondandóját félreértik, mérgesek lesznek rá, ha pedig megértik, utálni fogják. Erre felkészülve egy doboz tojást emelt magasba a pulpitusról, amelyet azoknak ajánlott fel, akik beszédét követően esetlegesen meg akarják majd dobálni.
A szó gyorsan Balog püspökre és a kegyelem kérdésére terelődött. Balog egy korábbi kijelentését idézte, amelyben K. Endre általa vélelmezett ártatlanságát említette a kegyelmi döntés hátterében. Tavaly februárban a bicskei gyermekotthon egykori igazgató-helyettesét, a pedofil igazgatót mentegető K. Endrét érintő elnöki kegyelem váltotta ki a lavinát, ami Novák Katalin akkori államfő lemondásához vezetett. Kodácsy hangsúlyozta, hogy kegyelmet csak bűnösöknek lehet adni, és megjegyezte, hogy K. Endrével szemben jogerős bírósági ítélet született, amelynek figyelmen kívül hagyása ellentétes a református és konzervatív erkölcsi normákkal. Szerinte ez az eset rávilágít az egyházban meglévő számos problémára, mint a következetlenség, a kettős beszéd és a nepotizmus. Kiemelte, hogy "a kegyelem ilyen formájú tárgyiasítása a búcsúcédulák világához hasonlítható, és jelenleg is itt tartunk", egy református pedig sohasem lehet megalkuvó. Az őt követő felszólalók is kritikus hangot ütöttek meg az egyház helyzetével kapcsolatban, hangsúlyozva a személycserék, az új irányvonal, valamint a "párt embereiből a Krisztus embereivé való visszatérés" fontosságát.
A felszólalók beszédstílusának figyelemre méltó jellemzője volt, hogy elkerülték a nyílt követelést Balog Zoltán lemondására, habár a zsinati elnöki posztot már átadta, püspöki pozícióját azonban megőrizte. A várakozásokkal ellentétben, a hangnem inkább óvatos volt, ami sokak szerint részben a Balog Zoltán és közvetlen környezetének esetleges retorzióitól való félelemnek volt köszönhető. E félelem alapját Thoma László esete szolgáltatta, aki a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusi állásából távozott, miután egyik igehirdetésében kifejtette, hogy Balog alkalmatlan a vezetői feladatra. Ugyanakkor sokan azt gondolják, hogy a felszólalók többsége inkább azt szeretné, ha Balog Zoltán és az egyházszervezet tagjai maguktól távoznának, ezzel elkerülve a nyilvános konfliktusokat, amelyek árthatnak az egyház hírnevének.
A következő felszólalások során az egyházak fenntartásának problémája is fókuszba került. Szabó Előd tatai lelkipásztor kifejtette, hogy az egyházi önállóságra való áttérés nem csupán kihívást jelent, hanem időnként látszólagos válságot is okozhat. Mindazonáltal hangsúlyozta, hogy ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a református közösség visszanyerje függetlenségét és méltóságát. Később Pecsuk Ottó, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója is hozzászólt a témához. Ő úgy vélekedett, hogy egy lelkész esetében nem elvárható a teljes anyagi kiszolgáltatottság, ugyanakkor gyakran tapasztalja, hogy az egyházi vezetők vagyona nem a missziós célokat szolgálja, hanem inkább a gyarapodásra irányul. Kiemelte, hogy ha egy lelkész anyagi helyzete kedvezőbb a gyülekezete tagjainál, az az ő szégyene, viszont ha rosszabb, az a közösség felelőssége.
Időközben az épületen kívül is zajlottak az események. Az első két szekció után néhányan elhagyták a termet, hogy a Balog püspök lemondásáért szervezett tüntetésen vegyenek részt a helyszín melletti Markusovszky téren. A tüntetésre végül a konferencia egyik szervezője, Kodácsy Tamás is lement, hogy párbeszédet kezdeményezzen az azon részt vevő hívekkel. A rendezvény előtt egy Balog mellett kiálló demonstráció szerveződéséről is lehetett hallani, de ez végül nem valósult meg. Ezekről bővebben itt olvashatnak.
"Az egyház helyzete sokkal rosszabb, mint amire gondolunk, és a megoldásnak is radikálisabbnak kell lennie, mint amire gondolunk" - kezdte felszólalását Molnár Ambrus lelkész. Úgy fogalmazott, hogy a Református Egyház nem válhat sem egy "vallási érdeklődéssel rendelkező civil szervezetté", sem egyes politikai csoportok "hagyományőrző klubjává". Megjegyezte, nagy kár, hogy a püspökeink közül senki nem jött el, mert az ilyen kérdéseket szemtől szembe kell megbeszélni. Szerinte, ha az Egyház valódi megújulást szeretne, elkötelezetté kell válnia a "bűnök teljes kigyomlálására".
Ezt követően Kisoroszi lelkésze, Sándor Balázs lépett a színpadra, akinek interpellációja vegyes érzelmeket váltott ki a hallgatóság körében. Már az első mondatai is meglepetést okoztak néhány jelenlévőnek, amikor kifejtette, hogy most Isten szavának szeretne hangot adni. Balázs úgy véli, hogy Jézus már régen is aktívan részt vett a politikai életben, és napjainkban is folytatja azt, ezért a politizálás nem maradhat a hitetlenekre. Amikor Balog püspök a kegyelmi ügyben döntést hozott, azt kötelességként értelmezte, hiszen mindenkinek jár a kegyelem. Az egyház azonban, Balázs szerint, éppen ezt a kegyelmet vonta meg Balogtól, amikor egy világi támadás során magára hagyta őt.
A Balog-párti hozzászólást követően egy valódi, kálvinista tűzzel átitatott beszéd hangzott el egy tatai, hetvenes éveiben járó egyházi személytől, aki egy régi lelkészcsaládból származik. Beszédében kifejtette, hogy ha a régi falusi lelkészek újra életre kelnének, szégyenkezve néznének körül, hogy hova jutott a református egyház. Rámutatott arra, hogy az egyháznak sürgősen vissza kellene adnia az államtól ingyenesen megszerzett 1,4 milliárd forintot érő Alkotmány utcai ingatlant, valamint minden hasonló módon szerzett vagyont. Hozzátette, hogy legalább az egyik kezünket fel kellene szabadítanunk a bilincsekből, hogy kinyújtott tenyerünkbe megkaphassuk Isten igéjét. A beszédet hangos, hosszan tartó taps fogadta, és úgy tűnt, hogy a hallgatóság, Balog híveit leszámítva, inkább az ilyen típusú megszólalásokra vágyott.
Bár a székek repkedése és a hangos viták – valószínűleg a szervezők kifejezett örömére – elmaradtak, a református közösségben régóta nem tapasztaltak ilyen nyílt és őszinte diskurzust az egyház ügyes-bajos dolgaival kapcsolatban. A legutóbbi botrányok és a jelentős események után pedig elengedhetetlen a változás, csupán az irány és a mérték kérdése maradt nyitva. Gégény István, katolikus hozzászólóként a zárszó előtt kiemelte, hogy a reformátusoknak e kezdeményezés révén hatalmas felelősségük van, amelynek eredményével minden keresztény közösségnek mintát adhatnak.
