Sebestyén József vértanú: az ő élete és sorsa szorosan összefonódik a kárpátaljai magyarság történetével és küzdelmeivel. A régióban zajló történések, a kulturális és politikai kihívások nemcsak az ő életét formálták, hanem a közösség egészének sorsát is

A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/magyarorszag/itt-halnod-kell-1025723/

Sebestyén József vértanú sorsa a kárpátaljai magyarság tragikus sorsát szimbolizálja, azét a közösségét, amelyet az utóbbi években brutálisan elnyomtak. A 45 éves beregszászi családapa, aki két gyermek büszke édesapja, sok sorstársához hasonlóan az utcán vált áldozattá, amikor az ukrán hadkiegészítők erőszakkal besorozták. A besorozás után valószínűleg embertelen körülmények között kínozták és bántalmazták, és Sebestyén József végül a sérülései következtében hunyt el. Az ukrán állam azonban természetesen elutasítja a felelősséget, azt állítva, hogy a férfi "egészségi problémák" miatt vesztette életét – az ukrán hivatalos narratíva szerint tüdőembólia következtében. Ezt követően pedig egy szovjet stílusú, szürreális történetet tálalnak a férfi állítólagos megszökéséről és pszichiátriai kezeléséről.

Két felvételt tettek közzé, amelyeken a súlyosan megviselt Sebestyén József látható, amint a földön kúszik egy katonai kiképzés keretein belül. A háttérben férfiak kérdésekkel bombázzák őt, mintha ez egyfajta próbája lenne. Egy másik videóból kiderül, hogy a közelben lévő mentősök, akik többször is próbálták felhívni a figyelmet Sebestyén aggasztó állapotára, végül nem nyújtanak neki segítséget. Látható, hogy fájdalmai vannak, mégis azt mondják neki, hogy álljon fel, és viselkedjen férfi módjára, mintha ez lenne a helyes reakció a helyzetre.

A fékezhetetlen agyvelejű újságíróban fel sem merül, hogy vajon mihez hasonlít ez a felvétel. Ilyen videókat készítenek többek között az iskolai bántalmazások során vagy közterületen a fiatalokba belekötő, bizonyos szociokulturális társadalmi jegyeket magukon viselő bandák és csoportok. A Sebestyén Józsefet ábrázoló videók a tipikus bántalmazó, megalázó videók beállítását használják. De vajon miért készítették róla a felvételt, majd szivárogtatták ki a nyilvánosságnak? Vajon azért, hogy este jót röhögjenek a pórul járt, férfiatlan magyaron? Vagy azért, mert annyira megverték és bántalmazták, hogy a videó készítésekor még viszonylag "épkézláb" emberként tudták megörökíteni, azt bizonyítván, hogy egyáltalán nem bántalmazták? Utóbbi a valószínűbb változat, mert amikor az ukrán katonák megkérdezik tőle, hogy mi történt, Sebestyén azt mondja, hogy "a sátor vasa nyomta meg a hátát". Ez tipikusan olyan hazugság, amit a bántalmazó rákényszerít az áldozatára, hogy tisztára mossa a kezét a nyilvánosság előtt. Utána külön megkérdezik tőle, hogy bántotta-e valaki, mire Sebestyén József ismét nemmel felel. Értjük a videók dramaturgiáját: azt kellett megmutatniuk, megörökíteniük, hogy Sebetyén József él és mozog, és jómaga is azt állítja, hogy senki sem bántotta. Ebben az egész történetben a videókészítés ténye tehát önmagában fontos, az a céljuk, hogy elhárítsák a bűnrészességet. Ennek ellenére a magyar nyilvánosságnak egy része inkább az ukrán fél álláspontjára kíváncsi, és rendkívül megértő módon ír az egész esetről.

Rácz András, Oroszországra specializálódott szakértő és ukránpárti aktivista, úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetben a "hisztéria, hőbörgés és vádaskodás" nem segít senkinek. Szerinte ezek a reakciók nemcsak az elhunytra, hanem a családjára és a kárpátaljai magyar hadkötelesekre is károsak. Ezzel tulajdonképpen arra akar utalni, hogy mindenkinek csendben kellene maradnia, és hagynia, hogy az ukrán hatóságok intézkedjenek – akik köztudottan objektív módon járnak el. A magyar média jelentős része is hajlamos ezt a nézőpontot népszerűsíteni. Schiffer András ügyvéd és expolitikus azonban éles kritikát fogalmazott meg Rácz Andrásnak, amikor a közösségi oldalán azt írta, hogy a szakértő Sebestyén József kárpátaljai honfitársunk tragédiájáról úgy vélekedik, hogy "[...] keveset tudunk, így ideje lenne a higgadtságnak. Nem tudom, mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondásosak." Ezt a bölcs megállapítást azonban árnyalja, hogy ha valaki Bucsa ügyében hasonlóan fogalmazott, azt azonnal elítélték, és a legrosszabb esetben Putyin bérencének bélyegezték. Ez valóban egyenes beszéd, és rávilágít a kettős mércére, amely a közbeszédet jellemzi.

Az eset mögött egy komoly erkölcsi dilemma húzódik meg: kinek a szavába érdemes fektetni a bizalmat a magyar médiában? Egy kárpátaljai magyar család története, amelyet nem oszthat meg senkivel Ukrajnában, ahol a sajtószabadság hiánya miatt csupán a hivatalos narratívák léteznek. Rácz András felhívja a figyelmet arra, hogy az elhunyt testvér által közzétett Facebook-bejegyzés képezi a történet "kiindulási alapját", ám ez a poszt már törlésre került. Ezzel Rácz azt sugallja, hogy a bejegyzés esetleg dezinformációnak minősül. Fel sem merül benne, hogy a család talán a retorzióktól tartva döntött a titkolózás mellett. Ez a család kizárólag Magyarországon, a magyar nyilvánosságban bízhat abban, hogy az igazság végül napvilágra kerül. De a magyar sajtó egy része elfordul tőlük, bizonyítékokat követelve, mintha saját magukat a királyi tábla önjelölt bíráinak képzelnék. Ugyanazok a médiumok, amelyek folyamatosan a nemzeti egység és a nemzeti minimum hiányáról értekeznek, hirtelen tartózkodóvá és pártatlanná válnak, amikor választaniuk kell a magyar család és az ukrán állam szavahihetősége között. Ekkor várják a konkrét tényeket és bizonyítékokat. Az ukrán állam sem rest válaszolni: semmitmondó, de pöffeszkedő kommünikéket adnak ki. Heorhij Tihij, az ukrán külügyi szóvivő az Interfaksz-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva azt állította, hogy "a magyar vezetés nyilatkozatai manipulációk, amelyek torzítják a helyzetet. Nézzék meg ezeket a nyilatkozatokat, sehol nem említik Oroszországot. Az a benyomás, hogy Ukrajnában a mozgósítás önmagáért létezik. Emlékeztetnénk a magyar felet arra, hogy a mozgósítás okai Ukrajnában az orosz agresszióval függenek össze."

Sándor Fegyir, Budapest ukrán nagykövete, éppen úgy, mint Deákné vászna, nem kínál jobb megoldásokat a helyzetre. A nagykövet határozottan visszautasította a rossz bánásmódról és az emberi jogok megsértéséről érkező vádakat. Közben remekül beilleszkedett Magyarországra, és már közös videókat forgat a XII. kerület kutyabarát polgármesterével, Kovács Gergellyel; látható, hogy a sorsok összefonódnak. Az ukrán külügyminisztérium pedig azzal vádolja a magyar vezetést, hogy manipuláló nyilatkozatokat tesz közzé a tragédiákról és az ukrajnai mozgósításról, ezzel eltorzítva a valóságot és Oroszország propagandáját táplálva. Tehát az a kijelentés, miszerint Ukrajnában kényszerrel besorozott Sebestyén József magyar családapát megkínozták, már orosz propagandának számít. Itt tartunk most. Az új nemzeti minimum axiómája tehát így hangzik: Ukrajna nem tévedhet, de egy magyar család hazudhat; ne az elesettek és elnyomottak hangját képviseljük, hanem az elnyomókét.

Körülbelül százötven fő gyűlt össze Ukrajna budapesti nagykövetsége előtt, hogy gyertya- és mécsesgyújtással, valamint imával tisztelegjenek Sebestyén József emléke előtt. A rendezvényen részt vett Nacsa Lőrinc, a nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár, valamint Semjén Zsolt, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. Jelen volt továbbá Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Rákay Philip producer, valamint Bayer Zsolt, aki a megemlékezés kezdeményezője volt. Bayer Zsolt hangsúlyozta, hogy a történtekben Brüsszel és az ukrán állam szerepe is jelentős, és kiemelte, hogy az ukrán nép is áldozatává vált a háború folytatásának.