Igazolhat-e szabadon a marosvásárhelyi egyesület?

Új amerikai irányító szerződtetését jelentette be a marosvásárhelyi városi sportklub kosárlabdacsapata: Michaelyn (becézve Mike) Scott a bolgár Cserno More Várna együttesétől érkezik a megyeszékhelyre.
A hír nem csupán önmagáért beszél, hiszen arra is utal, hogy a CSM ismét elindíthatja a nemzetközi igazolások folyamatát. Ebből a szempontból mindez jóval jelentősebb, mint Scott leigazolása, hiszen a klub kezét eddig gúzsba kötötte egy igazságtalan korlátozás. Most viszont új lehetőségek nyílhatnak meg, és nemcsak Scott, hanem számos tehetséges kosárlabdázó érkezésére is számíthatunk a csapatba.
Mike Scott 32 éves, és pályafutása izgalmas fordulatokkal teli. Tanulmányait az Idaho Egyetemen végezte az Egyesült Államokban, ahol a kosárlabda iránti szenvedélye feléledt. Profi karrierjét Litvániában kezdte, majd a horvát, a magyar és a lengyel bajnokságokban is megfordult. Az utóbbi két évét Bulgáriában töltötte, ahol a Rilszki Szportiszttal bajnoki címet szerzett, míg a Várnával dobogós helyezést ért el. Ezen felül kiemelkedő teljesítményével az év játékosának is megválasztották, átlagosan 16,8 pontot, 4,1 lepattanót (irányítóként!) és 6,4 gólpasszt jegyezve.
Feltevődik a kérdés, hogy akkor hogy is sikerült meggyőzni, hogy egy ilyen névjegykártyával Marosvásárhelyre jöjjön? A klub közleménye szerint hosszas tárgyalások előzték meg a szerződés megkötését, a játékosnak pedig voltak anyagilag vagy a várható eredményesség tekintetében jobb ajánlatai is, ám meggyőzte a szerep, amit itt ajánlottak neki. Bármi is lenne az - tesszük mi hozzá.
Ugyancsak végleges, hogy Sánta Szabolcs - 38 esztendősen - még legalább egy évig a csapat tagja lesz. Mint említettük, neki addig biztos a helye a csapatban, amíg a visszavonulás mellett dönt. Így tehát eddig hivatalosan öt belföldi játékos - Sánta, Corpodean, Bogdan Popa, Major és Bodó - és egy külföldi - Scott - van a keretben. Biztos távozónak eddig csupán Casalét jelentették be. Minden további csupán feltételezés, bár várhatóan többen lesznek olyanok, akiknek a távozását nem jelentik be, csak éppen nincsenek már a listán a végleges új keret bejelentésekor.