Szabó István megfogalmazása szerint a hatékony gyógyítás kulcsa abban rejlik, hogy minden esetben a páciens egyedi igényeire és körülményeire épít. Csak az a terápia lehet igazán eredményes, amely figyelembe veszi az egyén sajátos jellemzőit és helyzetét.
Batthyány-Strattmann László-díjjal ismerték el Prof. Dr. Szabó István, a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Aktív Mozgásszervi Sebészeti Centrum, Ortopédiai Egység volt osztályvezető főorvosa, jelenleg önkéntes segítője, egyetemi magántanár munkáját Semmelweis-nap alkalmából. A professzor, aki 2008-ban egy akkoriban országosan egyedülálló műtéti technikát honosított meg Kaposváron, a díj kapcsán úgy fogalmazott, hosszú távon csak az a gyógyítás lehet sikeres, amely nemcsak technológiai, hanem emberi értelemben is egyénre szabott.
- Mikor és hogyan indult el az a pályafutás, amelynek egyik kiemelkedő mérföldköve ez a díj? - érdeklődtünk Szabó István professzornál a Semmelweis-nap ünnepsége kapcsán, aki a Batthyány-Strattmann László-díj büszke tulajdonosa.
Soha nem volt kérdés számomra, hogy mivel szeretnék foglalkozni: az orvosi pálya vonzása már gyerekkorom óta magával ragadott. Édesapám szülész-nőgyógyász, édesanyám pedig kardiológus, így a gyógyítás csodáját otthonról hoztam magammal. Az ortopédia irányába pedig egy véletlen sodort: egy ismerősöm révén kerültem ápolási gyakorlatra, és rögtön magával ragadott a terület. Akkoriban indultak el a nagyszabású protézisműtétek, és azt hallottam, hogy az ortopédia lesz a legdinamikusabban fejlődő szakterület. Ha visszagondolunk, 1969-ben, amikor Armstrong a Holdra lépett, a csípő- és térdprotézisek még gyerekcipőben jártak. Mióta azonban ezen a pályán mozgok, hatalmas fejlődésen mentünk keresztül, mind a műtéti technikák, mind az anyagok tekintetében – ma már igencsak személyre szabott megoldásokat kínálunk. Az egyetem befejezése után nem az ortopédiában helyezkedtem el, hanem egy sebészeti osztályon dolgoztam. Akkoriban kissé csalódottnak éreztem magam, de most már tudom, hogy ez egy értékes tapasztalat volt. A lágyrészműtétek során más szemszögből ismerhettem meg a szövetek tiszteletét és kíméletét. 1996-ban, a pécsi Ortopédiai Klinikáról három évre Belgiumba kerültem, ahol olyan eljárásokat sajátítottam el, amelyeket Magyarországon csak évekkel később kezdtünk alkalmazni. Később Lyonban dolgoztam Gilles Walch-nál, a világ egyik legelismertebb vállsebészénél, aki nem csupán a sebészeti technikákra tanított meg, hanem a gondolkodásmódomat is alapjaiban formálta. Ez az út nemcsak szakmai, hanem személyes fejlődésem szempontjából is meghatározó volt.
Miért éppen Kaposvárra érkezett az a tudás, amely abban az időben országosan egyedülállónak számított?
2008-ban, a kaposvári kórház vezetésének felkérésére, lehetőségem nyílt csatlakozni az ortopédiai osztály csapatához, ahol egészen 2025-ig osztályvezetőként dolgozhattam. Az érkezésemkor már rendelkeztem az elülső feltárásos, minimál invazív csípőprotézis-műtéti technika terén szerzett tapasztalatokkal, amelyeket Franciaországban és Svájcban sajátítottam el. Ez a módszer számomra igazán sorsfordító élmény volt: amikor először láttam, hogy a műtét utáni napon a betegek mankóval sétálgatnak a parkban, tudtam, hogy ezzel a technikával szeretnék dolgozni. Az elülső feltárás legfőbb előnye, hogy nem sérti az izmokat, ami gyorsabb gyógyulást, kevesebb fájdalmat és lényegesen gyorsabb rehabilitációt tesz lehetővé. Kaposvár szakmai nyitottsága, valamint az, hogy egy jól ismert csapattal dolgozhatok együtt a minőségi munka érdekében, mind hozzájárultak ahhoz, hogy ezt az akkoriban Magyarországon még újdonságnak számító technikát itt honosítsam meg.
