Szakértői vélemény szerint az új, külföldi utazási irodák által generált árverseny volt az, ami végül csődbe juttatta az Unitravel céget.

Több nemzetközi hátterű cég is megvetette a lábát Magyarországon, és közülük egy vállalkozás kiemelkedően sikeressé vált, már a legjobbak közé is bekerült - nyilatkozta Kiss Róbert Richárd, szakújságíró, az InfoRádió Világszám című műsorának szerkesztő-műsorvezetője az Unitravel utazási iroda csődjével összefüggésben.
Az Unitravel Kft. csődbe jutott, ami miatt nem tudja teljesíteni vállalásait. Azonban a külföldön tartózkodó utasok hazautazása biztosított. A vállalkozás rendelkezik vagyoni biztosítékkal, és ha a Fővárosi Kormányhivatal, amely az iroda felügyeletét látja el, megállapítja az utazási iroda fizetésképtelenségét, akkor engedélyezi a biztosítónak, hogy a jogszabály által meghatározott módon és összegig visszatérítse az érintetteknek a már befizetett előlegeket és részvételi díjakat.
A cég álláspontja szerint a csődhelyzet legfőbb kiváltó oka a turisztikai piac aktuális állapota, amelyet újonnan érkező külföldi vállalatok dominálnak. Ezek a cégek korlátlan pénzügyi forrásokkal rendelkeznek, és rendkívül alacsony árakkal, valamint rendkívül agresszív marketingstratégiával próbálják megszerezni a magyarországi ügyfelek bizalmát és piaci részesedését.
"A Unitravel egy igencsak régi utazási iroda, amely a rendszerváltás körüli időszakban alakult, a többi jelentős, legendás céggel együtt. Az iroda nem csupán utazásszervezéssel foglalkozott, hanem a különjáratú repülőgépek üzemeltetésében is jeleskedett, és számos izgalmas túrát kínált az utazni vágyóknak. Most azonban sajnálatos módon be kellett jelenteniük, hogy fizetésképtelenség miatt nem tudják folytatni működésüket" – összegzett Kiss Róbert Richárd turisztikai szakíró. Hozzátette, hogy az Unitravel csődje nem volt váratlan, hiszen az 1990-es években működő nagy utazási irodák közül már több, mint például a Tan-Túra, az Eurotours és a West Travel is tönkrement, és nem mellesleg a világ első utazási irodája, a Thomas Cook sorsa is hasonlóképpen alakult.
Kiss Róbert Richárd szerint ebben az iparágban sem mennek tönkre gyakrabban vállalkozások, mint a gazdaság bármelyik más ágazatában. Az Unitravel esetében főleg az játszott közre, hogy markáns, új szereplők léptek be a hazai piacra, és a cég nem bírta az árversenyt, így elvesztette az ügyfelei jelentős részét.
"Több külföldi tulajdonú vállalkozás is megjelent Magyarországon. Közülük az egyik különösen erős lett, már bekerült már a legjobb háromba: az első az OTP Travel, a második az IBUSZ, míg a harmadik az Itaka" - sorolta a szakújságíró, hozzátéve, hogy az újonnan érkező cégek dinamikusan növekedéssel egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a magyar idegenforgalom tortájából. Mindeközben a piac is jelentősen bővül, hiszen a Covid után visszatért a magyarok utazási kedve is.
Kiss Róbert Richárd véleménye szerint léteznek olyan utazási célpontok, ahol a korábbi időszakokhoz képest vonzóbb árak várják az utazni vágyókat. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ez nem minden desztinációra vonatkozik. Ezen kívül találhatók olyan hagyományos utazási irodák is, amelyek a piacon való helytállás érdekében különleges szakértelmükkel és egyedi szolgáltatásaikkal tűnnek ki.
"Utazási irodával való utazás mindig biztonságot nyújt, még akkor is, ha valamilyen váratlan helyzet adódik. Azok, akik már a helyszínen tartózkodnak, nyugodtan visszatérhetnek, hiszen az iroda gondoskodik róluk. Akik még nem teljesítették a fizetést, természetesen elállhatnak a megállapodástól, míg azok, akik már befizették az előleget, a biztosítótól tudják visszaigényelni a pénzüket" – tájékoztatta a résztvevőket Kiss Róbert Richárd.
Kiss Róbert Richárd, a szakújságíró, hangsúlyozta, hogy a mai jogszabályoknak köszönhetően senkinek sem kell félnie attól, hogy külföldön reked, ha az utazási irodája csődöt mondott a nyaralása alatt. Az utasok védelme érdekében a szabályozás rendkívül szigorú és biztonságos lett. "Nem fordulhat elő, hogy csak a befizetett összeg felét térítik vissza" - tette hozzá, majd hozzátette, hogy amint a kormányhivatal megállapítja az iroda fizetésképtelenségét, a biztosítók aktívan lépnek, hogy kártalanítsák az érintetteket. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy ez a folyamat időigényes lehet, de a kártalanítás biztosan megtörténik.