Szele Tamás "A repülő karaván" című műve egy izgalmas és lebilincselő történetet mesél el, amelyben a kaland, a felfedezés és a barátság témái keverednek. A repülő karaván nem csupán a fizikai utazásról szól, hanem a belső fejlődésről és az emberi kapcsol

A hazai közvélemény némileg meglepődött, amikor napvilágot látott, hogy Orbán Viktor washingtoni látogatását közel kétszáz fős delegáció kíséri. Sőt, a hírek nyomán különös elméletek is szárnyra kaptak, köztük az a megjegyzés, hogy Brezsnyev is mindig magával vitte a teljes kormányát külföldi útjaira, hogy amíg távol van, elkerülje az esetleges államcsínyt.

Nos, ha ez ennyire könnyű lenne... Brezsnyev valóban mindig impozáns kísérettel indult útnak, és ennek az egyik fő indítéka az volt, hogy tartott közeli elv- és munkatársaitól.

Orbán Viktor helyzetét nézve nem feltétlenül az előzetes elméletekre gondolnék. Először is, az az érvelés, hogy a közelében lévő hat miniszter – köztük Szijjártó Péter külügyminiszter, Nagy Márton a nemzetgazdasági tárca élén, Hankó Balázs az innovációért felelős, Lázár János az építésügyért, Lantos Csaba az energiaügyekért, és Szalay-Bobrovniczky Kristóf a honvédelemért – nem támasztja alá ezt az elméletet. Közülük talán csak Lázár János az, aki valóban képes önállóan gondolkodni és döntéseket hozni; a többiek viszont, akár pozitív, akár negatív értelemben, inkább a háttérben maradnak. Orbán Viktor nem valószínű, hogy egyetlen egy ember miatt további 199 minisztert hozott volna magával.

Az, hogy miért van jelen a repülő karavánban, világos: hiszen ez már egy igazi karaván, amelyben a csapat tagjai között akár ötször is megtalálhatók a negyven rabló, Ali Babás történetéből. Orbán Balázs, a politikai igazgató, az a figura, aki rendszerint a miniszterelnök nevében beszél azokról a kényes és népszerűtlen témákról, amelyeket mások talán elkerülnének. Kérdés, hogy ma, magyar idő szerint 17:30-kor, milyen hangulatban találkozik Trump elnök, aki gyakran nehezen uralja az érzelmeit – lehet, hogy Orbán Balázsra ismét szükség lesz. A küldöttségben ott kell lennie Biró Marcellnak, a kormányfő nemzetbiztonsági főtanácsadójának, valamint Máté Jánosnak, a miniszterelnök sajtófőnökének, és természetesen Kaminsky Fanni kommunikációs tanácsadónak is.

A kontingensnek még egy csoportja érthető és megmagyarázható: az, amely magyar üzletemberekből áll, rájuk valóban szükség lehet a gazdasági tárgyalások során. Mondjuk vihettek volna magukkal legalább egy atomfizikust is, mert a Szijjártó által beharangozott nukleáris energetikai megállapodás műszaki szempontból különös kitételeket tartalmaz - például nem vagyok biztos abban, hogy a Westinghouse fűtőelemei használhatóak lesznek-e a teljes mértékben orosz tervek alapján készülő Paks 2-es reaktorblokkban, mitől biztos, hogy holnap meghosszabbítják a felmentést ez ügyben a szankciók alól, vagy honnan veszik, hogy az egyelőre csak Kínában és Oroszországban kipróbált moduláris reaktorok nálunk sikeresek volnának. Az külön érdekes, hogy 2017-ben még Iránnal közösen akart Magyarország ilyen reaktorokat fejleszteni, most meg az Egyesült Államoktól fogjuk megvásárolni, de egyelőre lássuk majd meg az egyezmény pontos szövegét, addig maximum találgathatunk. Energetikai szempontból érthető Steiner Attila részvétele, aki a szintén a gépen utazó Lantos Csaba vezette szaktárca energetikáért felelős államtitkára, sőt, Steinert - tekintettel az erősen energetikafókuszú Orbán-Trump-tárgyalásokra - még további három munkatársa is elkísérte. De nem érthető, mit keres Washingtonban Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára. Ha csak nem tapasztaltak az Amerikai Egyesült Államokban keresztényüldözést, neki inkább Szudánba kellett volna látogatnia, ahol viszont létezik ez a jelenség.

Rendben van, de még mindig csak körülbelül harminc embernél tartunk, kikből áll a maradék 170 fő?

Bár a teljes utaslista nem áll rendelkezésünkre, figyelemre méltó, hogy a NER-média fiatalabb munkatársai közül sokan felkerültek a gépre. Különösen érdekes, hogy a delegáció tagjai között található Bohár Dániel és Deák Dániel, valamint a Mandinert képviselő Szalai Zoltán lapigazgató-főszerkesztő. Továbbá ott van Lentulai Krisztián, Kacsóh Dániel, Kiss Rajmund, Kohán Mátyás, és nem utolsósorban Cs. Király Tamás is, aki nemrégiben igencsak megosztotta Lavrov orosz külügyminisztert borzalmas angolsággal feltett kérdéseivel. Velük tart Velkovics Vilmos a Hír TV-től, Gáll Csongor az Index csapatából, és a nemrég az ATV-től a közmédiához igazoló Csuhaj Ildikó is. Az utazók között van a Hetektől Kulifai Máté, valamint a Magyar Nemzet egyik munkatársa is.

Ez azt jelenti, hogy a fedélzeten a médiamunkások száma több mint a kétszerese a miniszterekének, és legalább annyian voltak, mint az üzletemberek vagy szakértők összesen.

Feltűnő azonban, hogy nem utaztak a NER-média nagy öregjei, tapasztalt sajtórókái. Nem volt a gépen Bayer, Pilhál, Stefka, Bencsik (bár ő némiképp kegyvesztett mostanában), Pozsonyi, Huth és még sokan mások, akikre kicsit sem lehetünk büszkék. Ami pedig szintén kell jelentsen valamit, de mit?

Sajtóügyek terén én magam is úgy vélekedem, hogy a tapasztaltabb újságírók nem igazán siettek a kiküldetéshez. Valószínű, hogy a hangulatingadozásairól elhíresült Trumpal folytatott tárgyalások nem feltétlenül garantálják a várt sikerességet, ami a hivatalos média számára elengedhetetlen. Ha ez a helyzet valóra válik, a negatív hírek közvetítői bizony pórul járhatnak. Így hát a fiatalabb generációnak adtak lehetőséget, hogy ők próbálják meg a dolgukat, ha esetleg valami nem alakulna jól. De mindez csupán egy spekuláció, nem tényállítás – lehet, hogy a háttérben más okok húzódnak meg.

Általánosságban elmondható, hogy Orbán Viktor és más magyar állami vezetők már korábban is vittek magukkal üzletembereket, újságírókat és néha szakminisztereket tárgyalásaikra, de ilyen hatalmas létszámú delegációval még nem utaztak. Ez a kétszáz fős csapat akár egy felvonulást is szervezhetne Washington egyik szűkebb utcájában (tágabb helyszínek helyett, hogy látszódjanak a tömegben). Mi célja van ennek a nagy létszámú jelenlétnek?

A középkorban voltak ekkora küldöttségek, amikor például az Aranybrokát Mezején a teljes francia és angol udvar találkozott, uralkodóik vezetésével, hogy aztán egy-két hét lakomázás után ne állapodjanak meg semmi lényegesben. Már a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus is szerényebb volt, viszont mivel sok állam vett részt rajta, impozánsnak tűnt - de már például a jaltai konferencia minden bankettezés ellenére is nyugodtan volt inkább szűkkörű, szakmai találkozónak, mint tömegrendezvénynek nevezhető. A mostani delegáció tagjainak a fele, sőt, a harmada sem fog részt venni érdemi tárgyalásokon, a sajtósokon kívül a többség jelenléte indokolatlannak tűnik.

Talán mégis van valami igazság a különféle elméletekben, és Orbán Viktor azért hozta magával az összes mozgatható embert, hogy mindenki látható legyen a színen?

Szívesen mondanám, hogy ez teljesen ésszerűtlen lett volna, de nem ez lenne az első különös és logikátlan lépés, amit az illető részéről tapasztalok.

Az 1970-es évek magyar külügyi anekdotáinak egy érdekes, bár talán csak városi legenda szintjén létező eleme, hogy bizonyos közel-keleti politikai vezetők a nemzetközi tárgyalásokra háremmel érkeztek. Ám nem saját feleségeikkel, hanem a politikai ellenfeleik asszonyaival utaztak! Míg ők a tárgyalásokra készültek, addig a riválisok feleségei a saját otthonaikban maradtak, túszként, ezzel biztosítva a politikai stabilitást. Így mindenki békésen alhatott, mentesen a hatalomátvételtől való félelmektől.

Se non e vero, e ben trovato, lehet, hogy nem igaz, de jól van elmesélve, amint az olasz szólás tartja, de hogyan is volt ez a Brezsnyev-dolog?

A köztudatban élő kép szerint Brezsnyev viszonylag ritkán hagyta el a Kreml falait, és ha mégis útra kelt, akkor azt mindig impozáns kísérettel tette. Emlékezetes, hogy ő maga buktatta meg elődjét, Hruscsovot, éppen abban az időben, amikor Hruscsov a Fekete-tenger partján pihent. Ez a fordulat nem csupán politikai játszma volt, hanem a hatalomért folytatott küzdelem drámai pillanata is.

Valóban, Hruscsov is hasonló módszerekhez folyamodott, amikor megszabadult elődjétől, Berijától, aki Sztálin halála után lépett hatalomra. Ebben a folyamatban Zsukov marsall kulcsszerepet játszott. Továbbá, 1957-ben Zsukov ismét a segítségére sietett, amikor Hruscsov ellen egy sztálinista összeesküvés szerveződött, amelyben olyan neves politikai figurák vettek részt, mint Vjacseszlav Molotov, Lazar Kaganovics, Malenkov és a "csatlakozott" Dmitrij Sepilov. Az SZKP Központi Bizottságának Elnökségi ülésén nyíltan követelték Hruscsov lemondását, de Zsukov határozott fellépésének következtében végül elhallgattak.

A Hruscsov bukását eredményező 1964-es összeesküvést Alekszandr Selepin irányította, aki a KGB egykori vezetőjeként, az események idején pedig az SZKP KB titkáraként és a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyetteseként tevékenykedett. Selepin, aki a komszomolista elit tagja volt, kemény és határozott karakteréről volt ismert. Mögötte álltak hűséges támogatói, mint Vlagyimir Szemicsasztnij, a KGB vezetője, valamint Jurij Andropov helyettese, aki a Központi Bizottság szocialista országokkal való kapcsolataiért felelt, és Nyikolaj Mesecov, továbbá más, kevésbé prominens szereplők. Az összeesküvés tényleges haszonélvezői, Brezsnyev és Podgornij, csak később csatlakoztak a csoporthoz, ám ezzel jelentős védelmet nyújtottak a többiek számára, mivel tudták, hogy Hruscsov nem bízott abban, hogy az általa kinevezett fiatal vezetők, akik korábban Ukrajnában közvetlen munkatársai voltak, valaha is szembe merészkednének vele.

Ez lett a veszte. Gondtalanul indult nyaralásra, ám amikor visszatért, a hatóságok letartóztatták, és kénytelen volt lemondani a pozíciójáról.

Brezsnyev élete végéig mély gyanakvással szemlélte környezetét, hiszen jól tudta, hogy elvtársai ismerik azokat a módszereket, amiket ő is alkalmazott. Mindig ott lebegtek a szeme előtt, és tudta, hogy amit ő megtehet, azt mások is könnyedén elsajátíthatják – ezért sosem engedett a figyelméből.

A mi helyzetünkben egyértelmű, hogy Magyarországon nem érdemes ilyesféle eseményektől tartani, hiszen gyakorlatilag nincs olyan csoport sem a kormányzaton belül, sem kívül, amelyik képes lenne ilyen fordulatot előidézni. Valójában egy esetleges palotaforradalomnak valóban a palota falain belül kellene kezdetét vennie, de itt annyira magas a figyelem, hogy bármilyen szervezkedés azonnal lelepleződne és kudarcra lenne ítélve.

Ugyanakkor nem elhanyagolható tény, hogy a racionális érvek eddig még soha nem tudták meggyőzni a paranoid, indok nélkül rettegő hatalmakat arról, hogy valójában biztonságban vannak. Sőt, éppen ellenkezőleg: a vezetés részéről megnyilvánuló üldözési mánia csak még elviselhetetlenebbé teszi ezeket a zsarnoki rezsimeket.