Tom Cruise talán egy picit túllőtt a célon a Mission: Impossible legújabb epizódjában - Coloré.

A "Mission: Impossible - A végső leszámolás" (Mission: Impossible - The Final Reckoning) minden egyes képkockája azt üzeni, hogy Tom Cruise nem csupán a film középpontja, hanem annak szíve és motorja is, amely évtizedek óta szórakoztatja a közönséget. Bár a filmben most is találkozunk lélegzetelállító helikopteres üldözésekkel, izgalmas vonatos összecsapásokkal és merész motoros ugrásokkal egy szakadék fölött, felmerül a kérdés: vajon nem próbáltak-e túlságosan sokat sűríteni ebbe a részbe?

Röviden összefoglalva: talán igen. A film hossza önmagában is kihívást jelent (majdnem három óra), és bár a tempó nem igazán nevezhető lassúnak, néha mégis úgy tűnt, hogy valami elveszett a sűrű akciókavalkádban. Olybá tűnt, mintha az alkotók (főként Tom Cruise) mindenáron bizonyítani szerették volna, hogy "igen, még mindig tudunk extrát adni." De a több nem mindig jelent jobbat. A túlzsúfoltság és az időnként megjelenő érzelmesség közötti egyensúly keresése nem volt egyszerű a film számára.

De mielőtt túlságosan keményen bírálni kezdenék, el kell ismernem, hogy van benne néhány szerethető vonás. Sőt, igazán pozitív aspektusai is akadnak.

Az akciójelenetek, különösen a már említett sziklaugrás vagy a római autós üldözés, lélegzetelállítóak - és nemcsak a látvány, hanem az a tudat miatt is, hogy Tom Cruise ezeket valóban saját maga hajtotta végre.

Ez a fizikai elköteleződés nem csupán tiszteletet érdemel, hanem egy különleges, őszinte energiát is kölcsönöz a filmnek. Ez az érzés különösen hiányzik a CGI-ra épülő szuperhősfilmek világából, ahol az igazi emberi teljesítmény gyakran háttérbe szorul.

A film új karakterei között Hayley Atwell kiemelkedő meglepetésként tűnik fel. Grace, akit megformál, nem csupán egy vonzó díszlet a férfiak körül, hanem igazi súllyal bír a cselekményben. Sőt, gyakran éppen ő az, aki a történet előrehaladásának kulcsfigurájaként lép színre. A köztük és Ethan Hunt között kialakuló dinamika friss szellőt hoz a franchise világába, új színt és izgalmat adva a megszokott formulához.

A film főgonosza, az arctalan mesterséges intelligencia, "Az Entitás", már egy egészen más történet. Noha a koncepció friss és elgondolkodtató, a megvalósítás sajnos kissé távoli és személytelen lett. Hiányzik belőle az a karizmatikus fenyegetés, amit például Philip Seymour Hoffman karaktere hozott a harmadik részben. Ráadásul a film befejezése – mivel ez egy "első rész" – nem kínál valódi katarzist; inkább egy elhúzódó cliffhanger érzését kelti, ami után az ember csak a kérdéseket hordozza magában, nem pedig a megoldásokat.

Ennek ellenére Cruise lelkesedése továbbra is magával ragadó. Bár ebben az epizódban sok volt a "Misszió", a látványvilág, a színészek elhivatottsága és a feszes rendezés mind-mind képesek voltak ellensúlyozni ezt a túlzást.

Összességében tehát: Tom Cruise talán kicsit túltolta a dolgot - de ha hajlandóak vagyunk ezt a mértéktelenséget elnézni, egy izgalmas, grandiózus akciófilm tárul elénk, amely még mindig többet kínál, mint a legtöbb sablonos blockbuster. És valljuk be: éppen ezért imádjuk őt.