Számtalan ember hozta vissza a megkopott párizsi érmeit.
A párizsi nyári olimpia során eddig körülbelül száz érmet küldtek vissza a szervezőknek, mivel azok megkoptak – számolt be róla a La Lettre.
A News.ro egy napilap információira hivatkozva számolt be arról, hogy csupán néhány hónappal a dobogósoknak járó medálok kiosztása után azok fénye jelentősen megfakult. A nyári játékokon a 4x100 méteres francia vegyesváltó bronzérmese, Maxime Grousset, már augusztusban kifejezte aggodalmát a Twitch-csatornáján, ahol azt mondta: "az érem használt, oxidálódott" külsőre.
Yohann Ndoye-Brouard úszó nemrégiben egy szellemes posztot tett közzé az X-oldalán, ahol azon tréfálkozott, hogy az érmei olyanok, mintha nem a 2024-es olimpián, hanem az 1924-es ötkarikás játékokon nyerte volna őket.
A hírek szerint a párizsi pénzverde már jóval az olimpiai események előtt gondokkal küzdött egy defektes lakk miatt. 2024 végén három igazgató is távozott az intézményből, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) minden érintett számára megerősítette, hogy az eddigi teljesítményük elismeréseként kapott emléktárgyakat pótolják.