A Zeneakadémia választást hirdetett, ám sajnos nem sikerült új rektort megválasztani.

Harmadik nekifutásra sem sikerült kiválasztani az új rektort.
A Zeneakadémia keddi, 22 fős szenátusi szavazásán egyik jelölt sem tudta elnyerni a szükséges többségi támogatást – értesült a HVG az intézménytől.
A 22 tagú szenátusnak három jelölt közül kellett volna választania:
A szavazásra jövő hét kedden kerül sor, ahol ismételten megvitatják a kérdést. A hírek szerint valószínű, hogy a "kormány által támogatott" Kelemen Barnabás és Farkas Gábor közt fog dőlni a kinevezés sorsa.
A károlis hallgatók továbbra is harcolnak, mivel nem érkezett egyértelmű válasz a felmerült kérdéseikre.
A korábbi rektor, Vigh Andra mandátumának lejárta óta eddig három alkalommal hirdettek pályázatot a rektori pozícióra, ám mindhárom próbálkozás eredménytelenül zárult. Az első szavazás során komoly botrány tört ki, míg a második alkalommal nem érkezett egyetlen érvényes pályázat sem.