Vitray Tamás: "Nem voltam szándékosan idegen"

"Igen, mindig is érdekelt az emberek világa, és ez a kíváncsiság a mai napig is velem van" - nyilatkozta a 92 éves Vitray Tamás D. Tóth Krisztának az Elviszlek magammal 300. epizódjában. Ezt a megállapítást remekül alátámasztja, hogy a televíziózás ikonikus személyisége tavaly áprilisban elindította saját YouTube-csatornáját, bizonyítva, hogy még mindig bőven van mondanivalója a világról. Jelenleg is csak ült D. Tóth Kriszta mellett, és mesélte a történeteit. Both Gabi pedig lenyűgözve hallgatta, és örömmel osztja meg veletek, milyen gazdag élmények áramlottak Vitray szavaiból.

- ezzel a meglepő felütéssel kezdte Vitray a beszélgetést, aki gyerekként is inkább az asztal alá bújva, titokban hallgatta ki a felnőtteket, mert már akkor is végtelenül kíváncsi volt mindenre.

Annak ellenére, hogy azt mondta Krisztának: "Nem voltam szándékolt jövevény", úgy érzi, feldolgozta édesanyja hiányát, akit igen ritkán látott, és "szerelmes rajongással" inkább csak távolról figyelt.

Nem éreztem soha hiányt, mert ott volt mellettem a nagyanyám, aki mindent adott: volt ő anyám, barátom, sőt, szinte a gyerekem is. Amikor még kisfiú voltam, ő vigyázott rám, én voltam az ő szeme fénye. Ahogy teltek az évek és megöregedtünk, a szerepeink cserélődtek, és én lettem az apukája, aki viszont most már gondoskodik róla.

"Teljesen végigcsináltam, de egyáltalán nem éreztem hiányt, úgy gondolom, hogy ezt könnyedén megúsztam" - osztotta meg velem határozottan.

Sokan mondják neki: "Úristen, kilencvenkét éves, és ha hozzáteszik, hogy "húszat letagadhatna", akkor én megsértődöm, hogy "csak húszat?" - mondta nevetve.

Kriszta természetesen kíváncsian érdeklődött, mi lehetett az a titkos összetevő, ami ennyire jól megőrizte a riporter frissességét. Vitray pedig lelkesen mesélni kezdett:

"Ez ma már nem érvényes rám, de amíg kertes házban laktam, azt szoktam mondani, hogy "a kertkapuig legyen rend". És azt hiszem, ez a titok egyik nyitja. Mert akkor a külvilág nem annyira izgalmas. [...] De a jókért érdemes végigcsinálni. [...] Mert ha sok rossz volt, akkor megbecsüli az ember a jót."

"A kis Neufeld" (ez volt Vitray eredeti neve) gyerekkorának fontos helyszínein suhantak végig az autóval, Kriszta pedig a Hegedűs Gyula utcában megjegyezte, hogy talán valahol itt is lakott egykor a riporter, mire Vitray kinézett, és rávágta: "Épp ebben a házban laktunk, ami akkor a Csáky utca volt, a 31.-ben."

Bár a riporter úgy érzi, nem igazán nosztalgikus alkat, de a felesége egy furcsa tünetre figyelt föl, ő maga nem is vette észre, hogy ha a város másik felén van dolga, akkor is mindig az Újlipótvárost szeli át, ha kell, ha nem.

"Magam se veszem észre, csak akarom látni a házakat. Rengeteg ismerős volt itt, gyerekek, akikkel óvodába jártam. Mondjuk ki, ez Újlipótváros."

Ma már ennek a városrésznek a díszpolgáraként tekinthetünk rá, és habár Vitray nem tudja megmondani a pontos számot, annyit azért elárul: "tíz és húsz között helyezkedik el az a szám, ahány helyen éltem ebben a kerületben".

Sok váratlan esemény történt vele, és nem állíthatná, hogy mindegyik örömteli volt.

"Jó érzés tudni, hogy most már én hozhatok döntéseket sok mindenről, amit korábban a televíziós csatornák határoztak meg helyettem. Örömmel tapasztalom, hogy mennyi embert foglalkoztat mindez. Ugyanakkor a világ felfogása is jelentősen megváltozott azzal kapcsolatban, hogy mennyit bír el egy ember a tévé előtt ülve. Ami számomra különösen fájdalmas, az az, hogy az ötven év felettieket sokszor figyelmen kívül hagyják. Az idősebbek nem nézik a YouTube-ot, mert gyakran nem tudják kezelni a saját eszközüket, csupán a legszükségesebb funkciókat ismerik, és ezt nem lehet tőlük számon kérni. Az ehhez szükséges készségeket öregkorban elsajátítani és magabiztosan használni rendkívül nehéz. Fiatalabbak azt mondják nekem, hogy a legjobb, ha csak öt-hat percig nézik a tartalmakat" - osztotta meg gondolatait a riporter, akinek a hangjában egy kis szomorúság csendült.

D. Tóth Kriszta is sokkal többet beszélt magáról a műsorról, mint általában szokott, de abszolút nem vált belterjesen szakmaivá az eszmecsere, inkább jó volt figyelni ezt az izgalmas párbeszédet.

Mindketten a Magyar Televízió világában nőttek fel, igaz, eltérő időszakokban, de a műsorkészítés alapelveiben hasonló értékeket vallanak. Amikor Krisztának, a korábbi tévés szakembernek, javasolták a rövid műsoridőt YouTube-tartalmaihoz, mindketten egyetértettek abban, hogy ilyen korlátozott időkeretben nem könnyű mélyreható és értékes beszélgetéseket létrehozni.

Két tudás találkozott egy csárdában, ahol a dallamok és a bölcsesség összefonódtak.

Beszélgettünk a podcastforradalomról is, amely némileg ellentmond a rövid formátumok térnyerésének. Kriszta véleménye szerint ez a jelenség egyfajta visszatérést jelent a régi televíziós hagyományokhoz, hasonlóan ahhoz, amit Vitray Tamás képviselt annak idején.

A Vitray család YouTube-csatornájának induló epizódjában a tapasztalt riporter küzdelmesen birkózott meg a lámpalázával:

Egy különös érzés kerített hatalmába, amikor a saját otthonom kényelmében ültem a könyvespolc előtt. Az egyik unokám a saját kamerája mögött helyezkedett el, miközben az apja figyelmes tekintettel figyelte őt. Eddig sosem tapasztaltam ilyet: most először beszéltem a kamerának.

- mondta el Krisztának.

Azóta az unokák és fiai már kiszálltak a gyártási folyamatokból, de a 36 évvel fiatalabb felesége, Vitray-Ives Éva opera-énekesnő, aki augusztusban mondta ki a boldogító igent, most már a gyártás irányításáért felel.

"Kiváló munkatárs, aki igazán meg tudja szólítani az embereket, és akivel öröm együtt dolgozni. Ambíciói határtalanok. Szerencsére önkéntesként tevékenykedik, ami azt jelenti, hogy senki nem kap érte fizetést, és bármikor bármelyik fél dönthet úgy, hogy befejezi a közös munkát, amihez nem fűződik harag. Ez az internetes tévézés egyik nagy előnye. Az ember akkor osztja meg a tartalmát, amikor úgy érzi, hogy az valóban készen áll a bemutatásra." - lelkesedett Vitray.

A szerelem és az "Évák" kulcsszereplői Vitray Tamás életének. Amikor Kriszta véletlenül faggatózni kezdett erről a témáról, Vitray egy sejteket átjáró mosollyal válaszolt: "Nagy ravasz maga!"

Vitray készített egy lenyűgöző riportfilmet Fahidi Éváról, nem sokkal azután, hogy a holokauszttúlélő elhunyt. Sajnos a film bemutatására már nem élhette meg, így a nézők csak az ő emlékét idézhetik fel a vásznon.

De Örkény Istvánról és a türelemről egy igazán figyelemre méltó, tipikusan Örkényes történetet osztott meg velünk, emellett pedig a Magda című, rendkívül megkapó filmjének háttérsztorijába is bepillantást nyertünk. Ebből csupán annyit árulhatok el, hogy néha az egyszavas válaszok sokkal hatékonyabbak lehetnek a dolgok előre mozdításában, mint a hosszú, bonyolult magyarázkodások.

Szepesi György a sportújságírás kiemelkedő alakja volt, aki nem csupán a mikrofon mögött, hanem a szívében is igazi szenvedéllyel közelítette meg a sport világát. Őszinte beszélgetései révén betekintést nyújtott a rádiós és tévés sportosztályok közötti ellentétekbe, amelyek nemcsak szakmai, hanem emberi szinten is jelentős hatással voltak a közvetítések világára. A rádióban való közvetítés varázsa, ahol a hallgató képzeletére van bízva a látvány, szemben áll a televízió vizuális élményével, ahol a nézők minden részletet láthatnak. Szepesi elmesélte, hogyan formálták ezek az ellentétek a sporttudósítást, és hogy a két médium különböző kihívásokkal és lehetőségekkel szembesült. Az őszinte és személyes tapasztalatokkal teli beszélgetései nemcsak a szakma iránti szeretetét tükrözték, hanem a sport iránti elkötelezettségét is.

Gátlásosnak éreztem magam, hiszen a lenyűgöző, 180 centiméter magas Szepesi mellett ott állt egy kicsi, szinte észrevétlen figura, akiről senki sem tudott még semmit. [...] A helyzet az, hogy közöttünk nem alakult ki igazán mély barátság, és ezt mindketten kifejeztük egymásnak.

A gátlásosságom valószínűleg ebből fakadt: "A kamaszkor küszöbén állva érkeztem meg, amikor is a szegénység árnyékában éltünk, csak ketten a nagymamával. Az öltözködés kérdése és az alacsony termetem már bőven elegendő volt ahhoz, hogy visszahúzódóvá váljak. Nem is volt szükség arra, hogy a tévé képernyőjén tűnjek fel."

Amikor az autójuk megérkezett a Szabadság térre, ahol a régi televízió ikonikus épülete, az egykori Tőzsdepalota áll, Vitray Tamás hirtelen interjúalanyból riporterré avanzsált. A legfőbb kérdése az volt: mi motiválta Krisztát arra, hogy "előrenéző" riportot készítsen? Hogyan képes úgy beszélgetni, hogy nem néz a riportalany szemébe?

Ha szeretnétek megtudni, mit válaszolt Kriszta, ami engem is meglepett, hiszen már közel egy évtizede követem a műsort, mindenképpen nézzétek meg az egész epizódot!