Zalán Tibor: Két ebéd a Cactus Juice-ban Zalán Tibor írása egy különleges gasztronómiai élménybe kalauzol minket, ahol a Cactus Juice étterem varázslatos légköre és ínycsiklandó ételei találkoznak. A történet során a két főszereplő nem csupán az ízeket f

Pál úr nem szerette a teleket, bizonyos dolgok miatt a karácsony sem jelentett számára egyebet, mint hogy fenyőfát kellett volna beszereznie, belefaragnia a tartóba, és az ágakra ráaggatni mindenféle fölösleget, de nem tette. Meg egy gyertyát rögzíteni a tartóba az asztalon. Arra még maradt hajlandósága. Az időjárás számára nem okozott gondot, ha esett a hó, azt utálta, ha nem esett, akkor meg azt. Ami iránt viszont élénken érdeklődött, lévén akkortájt színházi főrendező, az a színésznők, leginkább a legfiatalabbak, lelki élete volt. Pál úr elvetette azokat a modernnek feltűnő elméleteket, hogy a lélek külön életet él az emberi testtől, meg az olyasmiket is, hogy a lélek az anyag álma. Pál úr vélte, és igyekezett is bizonyságot szerezni erről, hogy a lélek mélyen a testben lakik. És ahhoz, hogy a lélekhez eljussunk, valami módon be kell hatolnunk a testbe. Ha ezen elgondolkodunk, rá kell jöjjünk, hogy ehhez a módszerhez két-három lehetőség kínálkozik, de az olykor nagyon. Még a legfiatalabb színésznők esetében is.

Pál úr, megrögzött agglegényként, a karácsonyi ebédeket sem szerette, de lélekmentés okán mindig fenntartotta őket. Most is ebbéli akcióra indult a divatos Cactus Juice vendéglőbe, ahol a színház új üdvöskéjének a lelkét kellett önfeláldozásból rendbe hozni, legalábbis, irányba állítani. Élvezte a letakarítatlan hó ropogását a csizmája alatt, majd ruganyosnak mutatott léptekkel lebillegett a pincébe vezető lépcsőkön, majd bekukkantott a középső terembe. Szerencséje volt, mert az egyik asztalnál ott ült jobbító vágyainak titokzatos tárgya, a lenge lány, a fiatal színésznő.

A költséges, félromos hangulatú helyszínhez tökéletesen passzolt a nyikorgó hajópadló, ahogy óvatosan átlépte a fát, és egy gyengéd puszit lehelt az arcára, majd lehuppant vele szemben.

Ezek a dolgok olyan furcsák, gondolta magában Pál úr, ahogy a gyanú lassan felkúszott benne. Túlzottan egyszerűek. Vagy talán csak annak tűnnek? Rendeltél valamit? - kérdezte, próbálva elrejteni az érzéseit. Nem, csak rád vártam - felelte Anna. Pál úr egy elegáns mozdulattal magához intette az egyik pincért, és leadta a rendelést. A színésznő, akit ezentúl Anna néven emlegetünk, egy híg levest és húsmentes főfogást kért. Pál úr viszont, aki imádta a diszkrét helyeken a parasztos báját megjátszani, bablevest és körömpörköltet választott, mellé puha kenyérrel és kovászos uborkával. És egy dupla whiskyt, hideg száraz fehér hosszúlépéssel - szólt a pincérnek. Az csak bólogatott. Mizújs? - kérdezte ismét Anna, miközben egy csöppnyi mosoly bujkált az ajkain. A lány, vörös hajkoronáját megigazítva, mintha csak a szél csavarta volna így, egy kicsit elmerült a gondolataiban. Semmi - mondta végül, egy kis idő elteltével. Pál úrban felmerült a gondolat, hogy a semmit mondó nők sosem mondanak igazat, és úgy érezte, a nyomozás jó irányba halad. Na, valami csak van! De nem fontos. Pál úr, mint egy nyomkereső kutya, az érzései nyomába eredt. Nem baj, ha nem fontos - próbálta erőltetni a mosolyát. Csak mondd el, ha van bármi, még ha nem is lényeges! Csak a színházról ne beszéljünk! - tette hozzá nevetgélve, de belül már rendesen feszült. Valójában függetlenül attól, hogy mit mond Anna, a feszültség már ott volt a levegőben.

Egy címlapfotó leszek, csilingelt a lány arca körül a fény, címlapfotó! Az akkoriban népszerű női hetilapot említette, ami csak még inkább felerősítette Pál úr meglepetését. Te, címlap! – szólalt meg, a döbbenet hangján. Miért? – kérdezte a lány, értetlenkedve. Miért ne? Nincs elég szépségem? Szép vagy, egyértelműen. Az alakom? Bombázó vagy. Akkor hát mi a probléma? Miért kérdezel ilyet, Anna? Pál úr, akinek a fejében egyre inkább körvonalazódott a helyzet, sejtette, de nem tudta biztosan, hogy milyen mélységek rejlenek az ilyen címlapfotózások mögött. Képzeletben átváltozott benne a fiatal lélek iránti vágy mohósága gyűlöletté. Lefeküdtél vele? – kérdezte, a hangja már-már támadóvá vált. Anna megállt egy pillanatra a nevetésben. Mi közöd hozzá? – felelte hűvösen, cinikus mosollyal. A kurva anyádat! – kiáltott fel Pál úr, és egyetlen korttyal eltüntette a dupla whiskyt, majd dühösen kérte a pincért, hogy hozzon még egyet a hosszúlépésből. Lefeküdtél vele, ugye? Egy rohadt címlapfotóért? – folytatta, a hangja már-már elviselhetetlen volt. Anna azonban csak mosolygott, és megjegyezte: Aláfeküdtem, persze, mindennek ára van, nem te ültetted a fülembe ezt a bogarat is? Kurva! – üvöltötte Pál úr, mire a szűk helyiségben mindenki feléjük fordult, a feszültség szinte tapinthatóvá vált.

Kérj bocsánatot! A lány a szemébe nézett, szinte követelte a szavakat. Azonnal, most, ahogy így, ordítva lekurváztad őt! „Anyád fog bocsánatot kérni!” – kiáltotta a férfi, felpattanva a helyéről, az olajos hajópallókon döngve indult el a kijárat felé. A terem csendben figyelte Annát, aki csak Pál úr újratöltött poharát nézte. A pohár csendes maradt, nem nézett senkire, mintha a világ terhét cipelné.

Az angyalok táncát figyelte, egyfajta álmos éberséggel, a zabolátlan karácsonyi angyalokét. Amikor észrevette, hogy az egyikük átszellemülten próbál betérni a szobájába, párnákkal kezdte el dobálni, mintha csak egy játékot játszana. „Itt nem, ide nem!” zakatolta, a Lagavulin által fűtött gondolatai ütemére. Karácsony éjszakáját végül angyalok és karácsonyfa nélkül élte túl, de a szívében mégis megmaradt a varázslat.

Pál úr a két ünnep között ismét a Cactus Juice-ba tartott, hogy találkozzon Annával. „Rendeznünk kell ezt a dolgot” – mondta a telefonban. „Rendezzük” – válaszolta a lány. A férfi, most nem törődve a léptei ruganyosságával, másnaposan botorkált le a trendi nyikorgó lépcsőkön, és egyenesen a középső terembe tartott. Anna a régi helyükön ült, ujjaival szórakozottan dobolt az asztalon. Pál úr leült a szemközti székre. „Mi történt?” – kérdezte. „Előbb kérj bocsánatot!” – mosolygott a lány. „Bocsánat!” – mondta Pál úr, de Anna nem volt elégedett. „Nem így! Hangosan és őszintén, hogy mindenki hallja!” A férfi megbiccentette a fejét, és amennyire csak tudta, hangosan mondta: „Bocsánat!” „Rendben. Akkor most te jössz! Mi történt, miután elmentem?” – türelmetlenkedett a jeles főrendező. „Semmi különös” – mosolygott Anna, mint aki nem tudná elmondani, mennyire élvezi a szórakozást. „A pincér kihozta a salátáimat, a te bablevesedet, és a kurvazsíros pörköltedet. És hála a te robosztus távozásodnak, amelyet néhányan meg is tapsoltak, mindenki engem nézett. „És te?” „Én... megettem a salátáimat, aztán a bablevesedet, majd a büdös pörköltedet kovászos uborkával és puha kenyérrel. Az egészet magamba tömtem, nem rágtam, csak nyeltem.” „Na, mit szólsz hozzám?” „Azt hiszem, kihoztam mindent, ami az elhagyott fiatal szerető szerepéből kihozható volt, nem?” „Ennyi?” „Ja, még az én távozásom is elkövetkezett. Miután belakmároztam minden szarodat, megittam a dupla whiskydet, amit elrohantodban rendeltél, és a hideg fehér száraz hosszúlépést. Kirázott tőlük a hideg, de lementek.” Kifelé menet még megkérdeztem a pincért, jó hangosan, hogy tartozom-e valamivel. „Az iménti úr mindent kifizetett” – hebegte. „Na látod!” – húzta ki magát Pál úr. „Borravalót is adott az úr?” – kérdezte a lány. „Azt nem” – válaszolta a pincér. Pál úr vörösödve nézett le. „Tényleg nem adtam” – vallotta be. „Akkor én a terem felé fordultam, és jó hangosan, hogy hallják, tökéletesen artikulálva, ahogy azt elvárod tőlünk a próbákon, csak annyit mondtam: lám-lám, emlékezzenek, ilyenek a faszari férfiak.”

„Csitulj már!” próbálta megfékezni a mind hevesebben mozgó színésznőt a főrendező. „Igyunk valamit!” – mondta, majd egy dupla whiskyt rendelt, mellé pedig egy hideg, száraz fehér hosszúlépést. Meglepetésére Anna is hasonló italt kért. „Enni nem fogunk!” – tette hozzá, miközben koccintottak és mosolygós pillantásokkal találkoztak. „Boldog ünnepeket!” – mondta Anna, mire a rendező elmosolyodott. „Már elmúlt, de neked is boldog ünnepeket!” – felelte. Meleg érzés töltötte el, de hamarosan a hideg valóság ismét ránehezedett. „Tényleg ágyba bújtál vele? Az a fotós, akivel…” – kérdezte, meglepetten. „Mi közöd hozzá?” – vágott vissza Anna, szemeiben lángoló düh villant meg.

Egy angyal ült le a mellettük lévő asztalhoz, ő is dupla whiskyt és hideg száraz fehér hosszúlépést rendelt. Fáradtnak látszott, láthatóan neki is sok volt ez a mostani karácsony. Egy kortyra küldte le a dupla whiskyt, és pár kortyban utána küldte a hideg száraz fehér hosszúlépést.

A szerző egy elismert magyar költő, író és drámaíró, aki büszkén viseli a József Attila-díjat, mely az irodalmi teljesítménye elismerésének szimbóluma.