A kegyetlenül megkínzott egykori rendőrtiszt szavai: "Ilyen mértékű megaláztatást még soha nem tapasztaltam."

Majdnem pontosan egy évtizeddel ezelőtt, nem sokkal mindenszentek ünnepe után, egy álmos őszi reggelen Szórád György otthona előtt egy magyar rendszámú Renault Clio állt meg, motorházteteje felnyitva, mellette pedig két férfi beszélgetett.

Szórád 17 éven át szolgált rendőrtisztként, és szenvedéllyel végezte a munkáját. Politikai kapcsolatok keresése azonban sosem volt a célja, ami miatt nem került a "rendszer" kegyeibe. Érsekújvárban irányította a bűnügyi rendőrség tevékenységét, míg egy nap úgy döntött, itt az ideje a nyugdíjas évekre készülni. Ezt követően a párkányi önkormányzat lakáskezelő vállalatánál találta meg új kihívásait.

2015. november 10-én, reggel fél hétkor épp munkába indult volna, de kapuja előtt egy lerobbant autó állta el az utat. Odalépett a két férfihez, akiket korábban még sosem látott, hogy segítsen nekik, de válaszra már nem méltatták. Arcába könnygázt fújtak, majd teleszkópos botokkal, viperával kezdték őt verni, ahol csak érték. Megszámlálhatatlan ütést kapott, de már az elsőktől földre került. A brutális támadásnak felesége és akkor 12 éves fia is szemtanúi voltak, de nem tudtak mit tenni. A nő próbált rajta segíteni, de őt is fellökték.

A megtámadott egykori rendőrtiszt súlyos sérüléseket szenvedett, feje szinte szétzúzódott, és az őt fenyegető élet-halál határvonalán egyensúlyozik. Koponyája annyira megrepedt, hogy csontszilánkok hatoltak be az agyába. Az, hogy túlélt ezt a brutális támadást, szinte csodának számít.

Az incidens előtt egy aktívan sportoló, rendszeresen futó férfi a kórházi ágyon feküdve kezdetben mozdulatlanul pihent. Ahogy teltek a napok, a sorsa kerekesszékhez kötötte őt. Azonban a kitartása, belső ereje és a számtalan rehabilitációs program során szerzett tapasztalatai révén végül újra talpra állt. Sajnálatos módon, a bal oldali végtagjai maradandó sérüléseket szenvedtek el, de a férfi elszántsága nem hagyta, hogy ez megállítsa őt az életben.

Nem túlzó azt állítani, hogy a nyomozást irányító egykori kollégák mintha szándékosan próbálták volna ártani egykori társuknak. A nyomozás során nem végeztek alapos vizsgálatokat, és semmilyen lényeges információt nem derítettek ki. Csak évekkel később vált nyilvánvalóvá, hogy az egyik támadó nem más volt, mint Hajnal Zsolt, aki Kosťov Norbertnek 1500 eurót ígért azért, hogy eltöri az exrendőr lábát. Az eset tragédiája, hogy a támadók nem csupán a sértett bokáját, hanem a koponyáját is súlyosan megsebesítették.

Kosťov és Hajnal nemrégiben - első fokon - tényleges életfogytiglant kaptak egy budapesti bűntény, a Marina-parti darabolós gyilkosság miatt, de a büntetőper keretében a Szórád György elleni támadás miatt is elítélték őket. Egyikük sincs szabadlábon, jelenleg a másodfokú, jogerős bírósági döntésre várnak.

Az egykori rendőrtisztet ért támadás mögött rejlő igazi megrendelő azóta is szabadlábon van, és senki sem vonta felelősségre. Kétségtelen, hogy a férfi rendőri múltja játszott szerepet a bántalmazásában, de a támadás mögött húzódó konkrét indíték továbbra is rejtély marad.

Szórád György nyíltan kifejezi mély csalódottságát:

Az alábbi interjú során felfedezhetjük:

Szórád úr, nagyra értékelem, hogy időt szánt ránk az interjú során. Ma egy különösen kényes témát fogunk érinteni, de haladjunk fokozatosan. Kérem, meséljen el nekünk, hány évet töltött a szlovák rendőrség kötelékében, és milyen különböző pozíciókat töltött be ez idő alatt?

Tizenhét éven keresztül dolgoztam a rendőrségnél. Kezdetben nyomozótisztként tevékenykedtem, majd a párkányi rendőrkapitányság feladatainak irányításába kerültem. Később az érsekújvári bűnügyi rendőrség munkáját vezettem, ahol a nyomozati és vizsgálati osztályt irányítottam, és felelős voltam a csapatom munkájáért.

Mi motiválta, hogy 17 év szolgálat után nyugdíjba vonuljon?

Szlovákiában a politikai befolyás mélyen beágyazódott a rendőrség személyzeti struktúrájába, ami sajnos a rendszer velejárója. Minden egyes választás után a kormánypártok egyeztetnek arról, hogy ki milyen pozícióban folytathatja. Én soha nem rendelkeztem politikai kapcsolatokkal, és Érsekújvárban egy új, fiatalos vezetés kezdett kialakulni. A helyzetem nem volt igazán komfortos, és nem láttam biztosítékot arra, hogy előrelépjek vagy hatékonyan végezhessem a dolgomat. Ezért végül úgy döntöttem, hogy elhagyom a rendőrséget.

Az utóbbi időben gyakran felbukkannak a párkányi alvilág néhány egykori prominens alakjának nevei, különösen Kosťov Norbert és a "Csucsoként" ismert Tóth Róbert esetében. Ön szolgálatteljesítés közben találkozott ezekkel a személyekkel a kétezres évek során? Milyen benyomást tett Önre az ő szerepük a helyi bűnügyi színtéren? Milyen hatással voltak ők a közösségre és a bűnözés dinamikájára ebben a régióban?

Ők mindig egyértelműen kártékony emberek voltak ebben a közegben. Nagyon komoly bűnügyi háttérrel rendelkeznek, és nagyon sok bűncselekményt elkövettek - nálunk és máshol is, például Magyarországon, ők sosem ismertek határokat.

Tudtuk, hogy Tóth Róbertnek megvannak a maga sötét ügyei, és sokáig üldöztük emiatt. Kosťov gazdasági kapcsolatai és drogos ügyletei is a látókörünkbe kerültek, és az összefonódásai, valamint a baráti köre is igencsak gyanús volt. Volt kollégáim nevében is kijelenthetem, hogy nem gondoltuk volna, hogy ezek az emberek képesek lennének emberrablásra, kikötözésre, kínzásra, vagy akár hidegvérű gyilkosságra és holttestek feldarabolására. Bár sok mindent el tudtunk róluk képzelni, de ilyen szélsőséges cselekedeteket sosem kötöttünk volna hozzájuk – Kosťov esetében meg aztán végképp nem.

Az én időmben Tóth Róbertet például azzal vádoltuk, hogy tippet adott egy rablás megszervezéséhez Párkányban. Az igazság azonban az, hogy ő nem vett részt a dologban; annyira ravasz volt, hogy ügyesen elkerülte a helyi rendőrséggel való összetűzéseket, ezért a környéken nem kellett sokat nyomoznunk utána. Persze akadtak olyan helyzetek, amikor összefutottunk, és voltak pillanatok, amikor mi okoztunk nekik bosszúságot. Akkoriban még működött a represszió rendszere, és mi aktívan felléptünk a bűnözői csoportok ellen. A diszkókat tisztítottuk, és kemény intézkedésekkel próbáltuk meg visszaszorítani őket.

Volt egy időszak, amikor pontosan tudtuk, hol rejtezik "Csucso" Magyarország területén. A magyar rendőrség is tisztában volt ezzel, ám nekünk ez a helyzet kifejezetten kedvezett. Sokkal megnyugtatóbb volt tudni, hogy jó messze van tőlünk.

Több mint tizenhét évnyi rendőrségi szolgálat után vajon ki képes véglegesen kiszakadni a rendőri mentalitás szorításából? Milyen új kihívások vártak rá, amikor egy teljesen eltérő területen kezdett dolgozni?

A rendőri mentalitás teljes eltüntetése lehetetlen feladat, hiszen ez egy olyan hivatás, amely mélyen gyökerezik az ember lelkében. Bár a mindennapi rendőri életet sikerült hátra hagynom, és nem foglalkoztam a rendészet kérdéseivel, mint sokan mások a választások után, én más utat választottam. Civil pályára léptem, hiszen van egy másik végzettségem is, így viszonylag hamar munkát találtam. Jelenleg a párkányi önkormányzat lakáskezelő cégének ügyvezetőjeként dolgozom. Itt igazán otthon érzem magam, és több időm jut a saját ügyeimre, főként a családomra. Jól érzem magam ebben az új szerepben.

2015. november 10-én, a muzslai családi ház udvarán, egy szörnyű és brutális támadás történt, melynek tanúi a családtagjai voltak. Tudom, hogy ez egy rendkívül érzékeny téma, de ha van kedve, kérem, ossza meg velünk a történet részleteit, amelyeket még mindig kényelmesnek érez.

2015. november 10-én reggel, amikor a nap már világosan megvilágította a várost, éppen az autómmal indultam munkába. Ahogy a garázsból kihajtotta, észrevettem egy sötét színű autót, ami a ház előtt állt – ha jól emlékszem, egy Renault Clio volt. A jármű motorháztetője felnyitva, két férfi pedig ott állt körülötte, mintha éppen javítanának rajta. Kíváncsian odamentem hozzájuk, és megkérdeztem, tudok-e segíteni valamiben. Ekkor az egyikük hirtelen megindult felém, és alig pár lépésnyire tőlem, váratlanul lefújt valami gáz- vagy paprikasprével.

Reflexből még meg tudtam rúgni, de akkor már nem láttam semmit, nekem estek mindketten, és viperával ütöttek-vágtak. Onnantól nem emlékszem magamtól semmire, később tudtam meg, hogy a családom is kint volt az udvaron, a 12 éves fiam már készülődött az iskolába, és talán integetni akart nekem, ahogy elindultam dolgozni. Vele azóta sem beszéltem erről, nagyon érzékenyen érintette őt a dolog. A feleségem odarohant, de ellökték, aztán még kiszúrták a kocsimon az első gumit, hogy ne tudjak utánuk menni, ha fölkelnék. De erre esélyem sem volt, végem volt, eszméletlenül feküdtem.

Életveszélyes állapotban vitték be a kórházba, ahol súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett el. Mennyi időt vett igénybe a felépülése?

Hát, van a fejemen egy több mint nyolccentis rés, és úgy tűnik, hogy az agyam egy kis darabja is eltűnt.

A fejem egy igazi harci színhely volt, tele csontdarabokkal, fűnyesedékkel és porral, amit a támadás során magamra szedtem. Valamilyen csoda folytán részben megtisztították a sebet, de - hála a sorsnak - a legfontosabb részeket érintetlenül hagyták. Úgy döntöttek, jobb, ha az agyamra bízom a gyógyulást, és a testem majd magától megszabadul a felesleges kosztól. Néhány agysejtet így is elveszítettem, persze csak idézőjelben, emellett egy nyílt törés éktelenkedett a bokámon, és a testem számos kisebb sérüléssel is megspékelődött.

A kezem, a vállam olyan kék volt, mintha leöntöttek volna kék festékkel. Tulajdonképpen teljes bal oldali bénulást kaptam, a bal oldalamat érintő idegpályák kezdetén történt az agykárosodás, és emiatt testem bal oldala a mai napig részben le van bénulva. A felépülésem elejéről nem is emlékszem mindenre, az az időszak nekem elég homályos, gondolom a sérülés és a gyógyszerek miatt is. Eléggé odavoltam - minden tekintetben.

Amikor először nyitottam ki a szemem, olyan érzés fogott el, mintha egy idegen világba csöppentem volna. A szavak nem jöttek, a testem pedig mintha megfagyott volna az ágyban, a bal oldalam teljesen mozdulatlan volt. A bal felem izmai, sok év elteltével is, még mindig nem működnek úgy, ahogy kellene. Szerencsére az élet kegyes volt hozzám, hiszen azonnal megkaptam a szükséges támogatást. Ahogy teltek a hónapok, tolókocsiba ültem, és végre sikerült megszabadulnom a pelenkáktól, katéterektől, és azoktól a zavaró dolgoktól, amik csak nehezítették a mindennapjaimat. A családom is rengeteget szenvedett velem, de együtt küzdöttük végig ezt az utat.

De aztán a feleségem hozott egy jó tippet, Sopronban voltam kétszer is rehabilitáción, meg Kováčován is jártam, és a tolókocsiból fokozatosan kerekes rollátor lett, aztán járókeret, aztán mankó. Azóta sikerült valamilyen módon segítség nélkül járni, bicegve el tudok jutni A-ból B-be.

A támadás előtt járási szinten vezető rendőri tisztségből vonult szolgálati nyugdíjba. Laikusként azt várnám el, hogy ha egy exrendőrt ér ilyen brutális támadás, akkor indítékként a korábbi rendőri munkája is felmerülhet, ilyenkor pedig a volt kollégák minden erőt bevetve kezdenek nyomozni. Elégedett volt a rendőrség munkájával?

Nem találhatom a helyem a frusztrációtól. Négy hosszú év telt el, és még mindig homály fedi a támadás valódi okait, valamint az elkövetők kilétét – embereket, akikkel soha nem találkoztam korábban. A rendőrség sem tudott előrébb lépni ez idő alatt, a nyomozásuk pedig egy helyben toporog.

Önnek az első pillanatban nem volt világos elképzelése arról, mi állhatott az indíték hátterében?

Amikor először találkoztam a nyomozókkal, csak annyit tudtam mondani, hogy ez valószínűleg a rendőri múltammal összefüggésben lehet, de konkrét részletekbe nem tudtam bocsátkozni. Azt is megemlítettem nekik a "Csucsót", de talán nem tévedtem vele túl sokat.

De hogy ki volt valójában a megrendelő, azt a mai napig rejtély övezi, és hivatalos forrásból sosem derült ki. Más indíték, ami a háttérben meghúzódhatott volna, nem merült fel, csupán a korábbi rendőri tevékenységem állt a szóbeszéd középpontjában.

Úgy tudom, öt-hat évig nem is hivatalos személy elleni erőszakként kezelték az ügyet, ráadásul annak ellenére, hogy a tettesek önre fegyvernek minősülő teleszkópos bottal támadtak, még ez is hiányozott a hatóság által eredetileg felállított tényállásból.

Így van, a helyzet rendkívül súlyos. A támadást követően kilenc év elteltével végre fegyveres támadásként kezelték az ügyet. A megrendelő ellen indított eljárás többször is megszakadt, de a fellebbezéseim nyomán valamilyen módon mégiscsak tovább haladtak. Az igazság pedig a mai napig rejtély maradt. Ez valóban egy szörnyű tragédia.

Milyen volt a nyomozás minősége? Legalább a legalapvetőbb dolgok, például a nyomok bebiztosítása megfelelő módon történt?

Sajnos nem. A támadók kocsiját a barátaim találták meg Párkányban, és a rendőrség először nem tudta megállapítani az autó eredetét. Nem vitték el bizonyítékként a ruháimat sem, amik csurom véresek voltak, de lehet, hogy még a támadók DNS-e is rajtuk volt. Nem vettek róluk mintát. Miután kijöttem a kórházból, akkor mondta a feleségem, hogy korábban odaadták neki a kórházban a ruháimat. Kérdeztem tőle, nem akarták-e a rendőrök lefoglalni őket, mondta, hogy nem. Hát, akkor ez biztos így van rendjén - gondoltam.

A rendőrök nem igényelték a telefonos cellainformációkat, és hasonlóképpen elmaradt a párkányi határátkelő kamerafelvételeinek lekérése is. Később kiderült, hogy az elkövetők Magyarországra szöktek. Amikor végül megpróbálták beszerezni a felvételeket, már nem álltak rendelkezésre.

Mennyi idő elteltével fejezték be a vizsgálatot?

Talán még egy évig sem tartott, csak egy formális vizsgálatot csináltak. Semmi erőfeszítés, semmi titkos eszközök, komolyabb módszerek. Olyan volt, mint egy sima tyúklopás a faluban. Szóval semmi.

Négy-öt év várakozás után a budapesti Marina-parti darabolós gyilkosság nyomozása során napvilágra került, hogy Kosťov Norbert játszotta a közvetítő szerepét a támadás megrendelője és az elkövetők között. Az elkövetők közül az egyik Hajnal Zsolt, aki magyar állampolgár. Ők azok, akiket idén áprilisban – jelenleg még nem jogerős ítélet alapján – elítéltek a tragikus kettős gyilkosság miatt. Ekkoriban hogyan reagált a közvélemény és a hatóságok ezekre a hírekre?

Akkoriban annyit lehetett tudni, hogy Hajnal és a rejtélyes tettestársa - akinek kiléte máig ismeretlen - Kosťov közvetítésével kapták meg a megbízást egy ismeretlen személytől. Hajnal azt állította, hogy a tettestársát Kosťov irányította mellé, és hogy őt magát nem ismeri. A magyar rendőrség azonban alapos nyomozás után ezt is sikerült kiderítenie; végül én is felismertem a férfit, de természetesen évekkel később, így már nem voltam teljesen biztos abban, hogy valóban ő volt az. Az illető mindent tagadott, mintha sosem lett volna köze az ügyhöz.

Hajnal azt is részletesen leírta, ki volt a megrendelő, mert Kosťov társaságában ő is találkozott vele. Elmondta, hogy nézett ki, milyen autója volt, milyen ülések voltak a kocsijában, hogy nézett ki az élettársa, annak milyen autója volt, milyen vállalkozásokat üzemeltetnek. Ez ráillett egy konkrét emberre, senkivel nem lehetett összetéveszteni. Őt mégsem gyanúsították meg.

Kosťov később kijelentette, hogy a megrendelő "Csucso" volt, és hogy a rendőrségi hátterem miatt váltak agresszívvá velem. Bár nyilvánvaló, hogy érezhet irántam ellenséges érzéseket, a gyanúsítással sosem éltek vele szemben. Így hát a mai napig rejtély számomra, ki állt a háttérben, és mi is lehetett a valódi motivációjuk.

A magyarországi bíróság, amely a Marina-parti gyilkosságot tárgyalta, idén az ön ellen elkövetett brutális támadás ügyében is elítélte Kosťovot és Hajnalt. Mit gondol arról, hogy a megrendelő kilétét máig homály fedi?

Miután 2020-ban végre elindult a nyomozás, rengeteg bizonyítékot és panaszt kellett benyújtanom, ám sajnos egyik sem hozott eredményt. Őszintén szólva, még soha nem tapasztaltam ilyen fokú hatalmi és igazságszolgáltatási tehetetlenséget. Ilyen helyzettel még nem találkoztam korábban.

A helyzethez számos kellemetlen érzés társult. A támadás után, mankókkal a lábamon, Muzsláról Nagyszombatba kellett járnom kihallgatásra, ahová behívtak. Később, amikor a Nemzeti Nyomozó Iroda átvette az ügyet Kosťov és Hajnal ellen, a magyar rendőrök felhívtak, és megkérdezték, hol lenne számomra a legmegfelelőbb találkozóhely. Esztergomba jöttek értem, hogy csökkentsék az utazás terhét. Ez is jól mutatta a szlovák és magyar rendőrök eltérő hozzáállását, de sok más apró részlet is hasonlóságot mutatott. Tudtam, hogy Kosťovot le fogják tartóztatni, és kollégaként bántak velem, tudták, hogy nem fogok semmit elárulni.

Amikor a budapesti bíróságra idéztek be a támadás ügyében, a bíró a vallomásunk idejére kizárta a vádlottakat a teremből. Így elkerülhettük, hogy szembesüljünk velük, ami enyhített a már amúgy is nehéz helyzetünkön. Az ilyen figyelmes gesztusok mélyen megmaradnak az ember emlékezetében.

Idén ősszel Kosťov Norbert neve ismét napvilágra került, ezúttal Pavol Rýpal szlovák bűnügyi újságíró 2008-as eltűnésével összefüggésben. A hírek szerint Kosťovot a magyarországi előzetes letartóztatásból át is hozták Szlovákiába, hogy megmutassa, hol helyezkedik el az említett újságíró holtteste. Muzsla közelében megjelölte a gyilkosság és az illegális sír helyszínét, valamint azt vallotta, hogy részt vett a Rýpal-gyilkosságban. Megdöbbentette önt, hogy Kosťovnak ilyen bűnügyhöz is köze lehet?

Amikor 2019-ben az én ügyem kapcsán előrelépés történt, kiderült egy másik párkányi dolog, a Bednár-gyilkosság is, amit akkor Kosťov részben beismert. Abban az ügyben a mai napig nem történt vádemelés és nincs meg a holttest. Úgyhogy nem lepett meg, hogy mást is elkövethettek, azóta szó esik itt a környéken más gyilkosságokról, vagy legalábbis gyanús eltűnésekről is.

Számomra ez az egész helyzet kifejezetten zavarba ejtő. Miért is kezdett el Kosťov beszélni? Nem tudom, mi lehet a motivációja, de Magyarországon nem hiszem, hogy emiatt vádalkut kötnek vele. Ezen kívül a Marina-parti kettős gyilkosságot is csupán részben ismerte el; a vallomásában voltak olyan elemek, amelyek nem illeszkedtek a tényekhez, és bizonyos dolgokat nem is volt hajlandó elfogadni. Ezért úgy vélem, hogy óvatosan kellene bánni ezekkel az információkkal.

Fontos megjegyezni - javítsatok ki, ha tévednék - hogy a Rýpal-gyilkosság esetét nem azért vizsgálják most a rendőrök, mert különösebben sok munkájuk lenne vele. Az újságírók buktatták elő ezeket az információkat, a rendőrök pedig csupán annyit tettek, hogy kihallgatták Kosťovot. Legalábbis én így értesültem. Állítólag már 2019-ben tudtak róla, hogy lehet közük a Rýpal-gyilkossághoz. Erre aztán készítenek egy operatív iratot, és hat éven át semmi nem történik? Hát hová vezet ez az egész?

Örömmel tölt el, hogy az újságírók foglalkoznak ezekkel az ügyekkel és a rendőrség passzivitásával. Remélem, hogy még több információ napvilágra kerül a közeljövőben.

Az ügyem kapcsán talán már megbocsátottam az elkövetőknek, de ez nem biztos. Közöny él bennem irántuk, és bízom benne, hogy a sors vagy a jóisten valahogy helyrehozza őket. A beszélgetésre azért vállalkoztam, mert mélységesen zavar a helyzet, amit a folyamat során átéltem - a súlyos igazságtalanság, a megaláztatás, amelyekkel szembesültem. Ráadásul a szlovák rendőrség, mintha semmi közük nem lenne a dologhoz, még azt is állítja, hogy sikerült felderíteniük a támadásomat. Hogyan lehet ezt papírra vetni egy elit alakulat részéről? Tudom, és ők is tudják, hogy a magyar rendőrség hívta őket, hogy „jöjjenek át, és hallgassák ki Hajnal Zsoltot, ő tudja, ki verte meg Szórád Gyurit”. Egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen helyzetek megtörténhetnek...

Amikor Kosťovot átvitték Szlovákiába, javasoltam, hogy végezzenek el vele egy specifikus vizsgálati eljárást itthon, ami segíthetne az ellenem irányuló támadás kiderítésében. Ezt azonban a hatóságok nem próbálták meg, még a bíróság előtt sem kértek engedélyt a végrehajtására. Nem tudom, mi húzódik a háttérben, de azt észleltem, hogy minden olyan gyanúsítottat, aki a megrendelő lehet, a szlovák rendőrség védelmezi. Egyértelmű, hogy itt nem zajlik tiszta játszma.

2019-ben Kosťov érdekes körülmények között tett vallomást a nyitrai NAKÁ-n. A jegyzőkönyvben az van, hogy önként ment be rendőri kísérettel - hát nem tudom, betaxizták őt a rendőrök, vagy mi történt? Ott bevallotta az én megtámadásomat, ami komoly bűncselekmény, bevallja a Bednár-gyilkosságot, és hazaengedik. Még két évig szabadlábon volt, amíg a magyar rendőrök el nem vitték. Ennél nagyobb szégyent én még talán nem is láttam.

Az én ügyemben is olyan események zajlottak, amik nehezen érthetők. 2024-ben az ügyészség egy határozatot adott ki, amelyben "Csucsót" megrendelőként gyanúsították. Az ügyész azonnal parancsot adott a rendőrnek, aki ezt követően megvádolta "Csucsót". Ő azonban panaszt nyújtott be, és végül visszavonták a vádat. Vagy én vagyok tévedésben, vagy valaki más, de az biztos, hogy így nem működhet a rendszer.

Lát esélyt arra, hogy a szlovák rendőrség sikeresen azonosítja a megrendelőt az önnel szemben elkövetett brutális támadás ügyében?

2022-ben újra kezdték a nyomozást, ám azóta már kétszer is megszakították, mivel elkövetőt nem találtak. Folyamatosan panaszt emeltem, és valahogy mindig sikerült újra elindítani a folyamatot, így jelenleg is tart az eljárás. Azonban én nem látok reális esélyt arra, hogy jogerős bírósági ítélet szülessen a megrendelő irányába.

Lehet, hogy hasznosabb lenne, ha valaki végre felfedné előttem az igazságot, vagy talán egy névtelen üzenetben elárulná, hogy "figyelj, azért ütöttük meg a fejedet, mert ezt vagy azt tetted". Legalább tudnám, mi zajlott körülöttem, mert jelenleg teljes a zűrzavar. Úgy tűnik, hogy a rendőrség sem képes feltárni az ügyet, és így valószínűleg sosem fog kiderülni, mi is történt valójában.

Napjainkban egyre több bírálat éri a rendőrséget, és Szlovákiában aggasztó módon romlik a közbiztonság. A hírek tele vannak a rendőri létszámhiánnyal és az ezzel járó problémákkal. Elgondolkodtató, hogy egy fiatal, a pályára lépni kívánó rendőr, aki látja, hogy én, egykori kollégám, milyen nehézségekkel küzdöttem, milyen érzésekkel tekint majd a jövőre? Ha őt is bajba sodorja a helyzet, vajon ki fog mellette kiállni? Az ilyen eseményeknek óriási demotiváló hatásuk van, és megkérdőjelezik a hivatástudatot.